Napi Horoszkóp ? 2016. március 05.

Az erőteljes szavak most nem működnek (Mars ? Merkúr kvadrát (a jegyek legutolsó fokán), majd a Merkúr átlép a Halakba)

Ma az erőt, akaratot jelképező Mars, és a kommunikációt jelképező Merkúr áll feszült kapcsolatban. Most feszültséget hozhatnak az erőteljes szavak, akár bántó is lehet a kommunikáció ? az is, amit te mondasz másnak, és téged is sebezhetnek ma mások szavai. Azonban, a két égitest a jegyük utolsó fokán áll most ? a Mars a szúrós Skorpió, a Merkúr a fentről lefelé tekintő Vízöntő utolsó fokán jár, így ez a fajta kapcsolat mégsem tud igazán megnyilvánulni ? és ez is hozhat feszültséget erre a napra. A mai napon, később, a Merkúr az érzelmes, a felsőbb dimenziókba látó Halak jegybe lép ? ezért a kommunikációnk, a gondolataink sokkal lágyabbá, érzelmekkel telibbé válnak.

Párdi Petra parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak: Nap ? Juno víz trigon

A Halakban járó Nap mély érzelmeket és önfeláldozást kölcsönöz a téridő pillanatnak, amit ma megtámogat a Merkúr is, hiszen elhagyja az okos de kissé dogmatikus Vízöntőt és szintén a Halakba kerül. A hivatalos társat és a mások előtt is felvállalt szerelmi viszonyokat szimbolizáló Juno már egy ideje a mély, túlfűtött Skorpióban hátrál, és ma találkozik a Nappal, ami nagyon kedvező energiamintát teremt a párkapcsolatoknak. Eljegyzésekre, a szó ősi ? valódi értelmében vett ? kézfogókra, fogadalmakra és megerősítésekre jó ez a fényszög kapcsolat, ami ugyan csak egyetlen napig tart, de érdemes ráhangolódni és kihasználni.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

Tagged under