A sok megköthet, a szabályok nem engedik a kockáztatást(Jupiter – Szaturnusz kvadrát)
A mai napon a szerencsét, a mindenből a sokat, valamint a kiáradást jelképező Jupiter, és a korlátokat, megkötéseket képviselő Szaturnusz, a Karma Ura áll feszült kapcsolatban egymással. Feszíthet a túl sok választási lehetőség, esetleg a most rád zúduló sok feladat – és ebből az is származhat, hogy egy helyben állsz – ami nem vezet sehova, ezért ismét csak feszültséget eredményez. De megélheted úgy is, hogy maradsz a jól bevált, elfogadott keretek között – akkor viszont nincs semmilyen lehetőség a tovább lépésre, a kitekintésre, és az ebből származó, esetleg a közelben rád váró szerencsére. Ki tudja, mi a jobb, várni, vagy elindulni, és nyitottan megmutatni magadat a lehetőségnek? A feszült kapcsolat mindenképpen azt jelzi, van feladatod ezen a téren, a Szaturnusz pedig az időszerűségre is figyelmeztet.
Párdi Petra parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója
Karmaasztro profiknak: Mars – Transzplútó kvadrát
A Nyilas nulladik fokáig hátrált Mars ma a Szűzben járó Transzplútóval ütközik, s így a tegnaptól megformálódó jótékony Lilith – Transzplútó szextil feszültség teremtő energiát, de akaraterőt is kap. Mars a férfiasság, a maszkulin erő, a háború és a pusztítás istene, minden szempontból ellentétes az Istennő archetípusával – de sokkal inkább ellenfele, mint ellensége.Mivel a megteremtett és megnyilvánult világellentétes, ugyanakkor egymást kiegészítő poláris párokból áll össze (fény és sötétség, hideg és meleg, tűz és víz, jó és rossz), ez a mai nap bizonyosan harcokkal is telítődik. Szerencsére a hatás csak két napig tart, holnapután délben a Mars visszahátrál a Skorpióba, és oldódik, vagy meg is szűnik a feszültség.
Griga Zsuzsanna karma asztrológus






