Amikor megnyugszik és egymásra talál a szellem és a lélek(Nap – Hold föld trigon)
A mai napa belső nyugalomé lehet, és azért a belsőé, mert kívül is béke van. A szellemet, a tudatot jelképező Nap, és a lelket, az érzéseket szimbolizáló Hold áldásos kapcsolatban áll, elemét tekintve mindkét égitest Föld elemben jár, ezért most elsősorban az érzékszervek általi érzékelés, a földi örömök, élmények, tapasztalások terén érezheted, hogy milyen jól működik együtt a „kint és bent”. Ha bármilyen olyan terved van, ami valamilyen kézzelfogható, érzékelhető dolog, tudd, most egységben meg tudod valósítani, mert az önvaló, a tervek, a célok, és a lélek, a vágyak, az érzések együtt támogatnak ebben.
Párdi Petra parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója
Karmaasztro profiknak:Nap – Juno oppozíció
A Skorpióban hátráló Juno (hivatalosan felvállalt komoly párkapcsolatok) ma szembe kerül a Bika Nappal, amitől egyrészt energiát és figyelmet kap, másrészt kisebb párkapcsolati feszültségek is keletkezhetnek. Mivel a hatás csak átmeneti, szerencsére legfeljebb két napig érzékelheted a már tegnap elindult szembenállást, ugyanakkor ráláthatsz arra, mik az emberi kapcsolataid valódi értékei. Sajnos arra is rádöbbenhetsz, hogy a páros lét nem neked való, illetve túl sok kompromisszummal, megalkuvással jár. Mindenesetre holnapra sokkal tisztábban fogsz látni ezekben az ügyekben.
Griga Zsuzsanna karma asztrológus






