Napi Horoszkóp – 2016. április 13.

Érzelmi zűrzavar(Hold – Plútó oppozíció)

Ma a mélységet, a titkokat mutató Plútó és az érzelmeket képviselő Hold áll szemben egymással. Ez a hatás hozhatja, hogy próbálsz, és szeretnél is átérezni dolgokat, de valahogy nem tudod ezt igazán elmélyíteni – míg, amin hosszasan gondolkozol, akár bele is mész, kutatod, az alig vált ki valamilyen érzést belőled. Meglehet, azt érzed, egy érzelmi kavarodásba kerültél, és nem találsz semmilyen fogódzót sem az érzéseid, sem az elmélyülésterén.

Talán az, hogy most nem tudod a két oldalt együtt látni, azt is mutatja, hogy nem tudsz úgy kötődni valakihez, valamihez, akihez, amihez szeretnél.

Párdi Petra parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak: Vénusz – Juno kvinkunx

Vénusz, a szerelem istennője a Kosban halad, ahol nem igazán érzi jól magát, hiszen harcos és önző energiákkal telítődik ahelyett, hogy a feminin csábítás eszközeivel élne. Juno, a First Lady, vagyis az elkötelezett kapcsolatok aszteroidája már december óta a Skorpióban jár, ami miatt az érzelmek teljes skáláját élhetjük meg a párunkkal. Míg Vénusz a szeretőt, Juno a házastárs archetípusát képviseli, kettőjük karma-fényszöge pedig többféleképpen is felhasználható. Egyrészt rájöhetsz arra, hogyan egyeztetheted össze a kettőt (hogy is szól az a vicc, ami felsorolja, mi a fontos egy férfiban: legyen gazdag, figyelmes, kedves, okos, és csak arra kell figyelni, nehogy négyen összefussanak…), másrészt felismerheted, hogy mi hiányzik az elkötelezett kapcsolataidból, és pótolhatod is ezeket az érzelmi minőségeket.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

Tagged under