Az érzelmek teljes átélése ringathat ma (a Hold a Halakba lép)
A mai napon az érzelmeket, a lelkünket, a gondoskodó felünket képviselő Hold a szintén érzelmekkel teli, a szinte mindet az érzelmek által megközelítő, olykor kicsit túlzó Halak jegyébe lép. Ne lepődj meg, ha most sokkal több minden meghat, ha jobban átélsz helyzeteket, ha sokkal érzékenyebb vagy mások gondjaira, problémájára, és éppen ezért sokkal segítőkészebb is vagy, mint máskor. Arra vigyázz, hogy túlzásokba ne ess, ne vállalj olyasmit, amit nem tudsz teljesíteni – még akkor sem, ha annyira jó lenne segíteni. Ma az édesanyák is lehet, hogy kicsit jobban „csüngenek” a gyerekeiken – de ez inkább kedves, jóleső, mit zavaró.
Párdi Petra parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója
Karmaasztro profiknak: Fekete Hold Lilith – Sedna kvinkunx
A Lilith – mítosz harmadik fordulópontja akkor következik be, amikor a kiátkozott, kitagadott Világteremtő Istennő kígyó formájában visszatér a Paradicsom kertjébe és átadja utódjának, a szelíd és engedelmes Évának azt a tudást, amit mástól nem tanulhatna meg. Ezt a mozzanatot a Fekete Hold Lilith testesíti meg a transzcendentális karmaasztrológiában. Már egy ideje a Mérlegben halad, és fok-állása egyre inkább megközelíti a Bika Sedna-t, amely a szétdarabolódás általi teremtést szimbolizálja. Sedna azt a fájdalmas folyamatot írja el, amely során időnként szükségessé válik, hogy darabokra szedjük a dolgokat, mert a régi már nem használható, viszont a darabokból egy teljesen új struktúrát rakhatunk össze. Kettőjük karma-fényszöge arra figyelmeztet, hogy a világ nem haladhat tovább azon az úton, amely a vesztébe vezet. Ha nem kezdjük el nagyon gyorsan védelmezni azokat az értékeket, amelyeket a feminin őselemek (a víz és a föld – az ivóvíz és a termőföld) szimbolizálnak, hamarosan hatalmas bajba kerülünk.
Griga Zsuzsanna karma asztrológus






