A spirituális tanító gondolatai az élet négy szakaszáról.
Sri Bhagavan 1949. március 07-én született a dél-indiai Tamil Nadu állam Natham nevű falujában… Születése előtt az édesanyja hosszú évekig mértékletes életet élt, és elmélyülten imádkozott. Mivel ilyen bensőséges állapotban volt a személyes Istenével, Sri Krishnával, elmerült az Ő jelenlétében, ez a család valamennyi tagja számára egy előjel volt arra, hogy kivételes isteni gyermeke fog születni. Sri Bhagavan már csecsemőkorában mély csöndet és szeretetet sugárzott, majd a növekedése során is, egyre nyilvánvalóbban. Már kisgyermekként (két-háromévesen) mély összekapcsoltság-érzést és mindennel való Egységet tapasztalt, és azt is érzékelte, hogy a körülötte lévő emberek nem ugyanígy tapasztalják meg az életet.
Ekkor kezdte el Sri Bhagavan mélyen megérezni az elkülönültség érzéséből fakadó mérhetetlen emberi szenvedést. Elhatározta, hogy megtalálja a módot, hogy megsemmisítse ennek az illúziónak minden formáját. Nem intellektuális megértésből eredt a víziója, hogy véget vessen az emberi szenvedésnek, hanem valódi megtapasztalásból. Ez a vízió lett létezésének kizárólagos fókusza, amikor hároméves korában egy fénylő aranygömb jelent meg Előtte, és egy titkos értelmű szanszkrit mantra zengett Benne egész nap, még álmában is! E mantrát kántálta a következő 24 évben éjjel-nappal, miközben érezte, hogy az Aranygömbben egyesült az Isteni tudatosság az Ő (Sri Bhagavan) szenvedélyével, azzal, hogy az emberiséget az Egységre ébressze…
http://deekshahungary.ning.com/
Forrás: www.youtube.com






