Boldogságunk egyik pillére a beteljesülés, azaz a kézzelfogható eredmények és célok elérése. Segít-e ebben a vizualizáció? S vajon jól alkalmazzuk-e az unalomig ismert technikát? Elég-e, ha elképzeljük a kívánt célt, vagy esetleg hatékonyabb az odavezető utat is megtervezni? Ezt tudhatjuk meg a http://boldogsagtervezes.hu/ oldal cikkéből.
A vizualizáció művészete
…Ha valaki eleve a vonzás-törvényének azt az olvasatát sajátította el, hogy csak gondolni kell a céljainkra, és pusztán a gondolatainkkal rábírhatjuk az univerzumot, hogy beteljesítse a vágyainkat, akkor a vizualizációt is ebben a szemléletben fogja alkalmazni. Például, ha elégedetlenek vagyunk magunkkal, akkor csak olyannak kell vizualizálni magunkat, amilyenné válni szeretnénk. Ha van egy célunk, akkor csak vizualizáljuk a célt, és ez máris nagyban segíti a céljaink megvalósulását. Ezt oktatják a legkülönfélébb helyeken, kezdve az üzleti tréningektől egészen az önbizalom-növelő tréningekig. Szerencsére a vizualizáció témájában elég kiterjedt kutatási eredményre támaszkodhatunk. Ezek szerint azonban a vizualizáció ilyetén alkalmazása sajnos nem segít elérni a céljainkat, ám egy kis módosítással mégis azonnal hatékonnyá tehető a technika. Nézzük, hogy …a kutatások mit is hoztak ki a kérdésből.
Lien Pham és Shelley Taylor a Kaliforniai Egyetem kutatói a kísérlet résztvevőit két csoportra osztották. Az egyik csoportnak azt a feladatot adták, hogy minden nap töltsenek el néhány percet azzal, hogy vizualizálják, a hamarosan eljövő vizsgán jó jegyet kapnak. A lehető legtisztább képet kellett alkotniuk arról, hogy mi a kívánt jegy, és milyen jól fogják magukat érezni, amikor beírják nekik. A másik csoport kontrol csoportként szolgált, nekik nem kellett semmit sem csinálniuk. A kutatók a vizsgáig nyomon követték, hogy ki mennyit tanul, ahogy azt is, hogy ki milyen jegyet szerzett végül a vizsgán. Az adatokból a következő felismerésre jutottak: a két csoport között jelentősek voltak az eltérések. A vizualizációs csoport kevesebbet tanult és rosszabb jegyet kapott, mint a kontrolcsoport. Ugyanakkor a vizualizációs csoportnak sokkal jobb lett a közérzete, és sokkal jobban érezte magát. Elsőre tehát úgy tűnik, az ilyen vizualizációtól ugyan jobban érezzük magunkat, de nem visz közelebb a célunkhoz, sőt? Ha előítéletesek lennénk, azt gondolhatnánk, hogy a diák nem a legjobb alany egy ilyen kísérlethez, hiszen nem mindenkit motivál annyira a jó jegy. Joggal merül fel a kérdés, vajon nem kellett volna olyan csoportot választani, akiknél valódi vágy van a céljuk mögött.
Gabriele Oettingen és Thomas Wadden a Pennsylvania Egyetem kutatói pontosan ezt tették. A kísérletük alanyául fogyókúrás programban résztvevő túlsúlyos nőket választottak ki. Az egy évig tartó program közben folyamatosan arra kérték a résztvevőket, hogy képzeljenek el különböző étkezéssel kapcsolatos élethelyzeteket, amelyeket a kutatók adtak nekik, és írják le, hogy mit tennének. Például mit tennének, ha egy barátjuk áthívná őket estére, de a vendégségben előkerülne egy csodálatos torta. A résztvevőknek tehát vizualizálniuk kellett a helyzetet, minél pontosabban, minél részletesebben, és le kellett írniuk, hogy mit tesznek a vizualizációs ?kisfilmjükben?.
A kapott válaszokat eztán két csoportra bontották. Pozitívokra (pl. ?Erőt vennék magamon, és elutasítanám a tortát, utána pedig erősnek és magabiztosnak érezném magam, hogy ez nekem megy.?) és negatívokra (pl. ?Valószínűleg két kézzel esnék neki a tortának.?). Az egy évnyi munka után összevetették az eredményeket. A legnagyobb meglepetésre kiderült, hogy azok, akik inkább negatív dolgokról fantáziáltak, átlagosan 12 kilogrammal többet fogytak, mint azok, akiknek inkább pozitív fantáziájuk volt. Ez teljesen ellentmond a vonzás törvényének, mely szerint a pozitív gondolatok pozitív eseményeket vonzanak, a negatív gondolatok pedig negatív eseményeket. A legérdekesebb azonban az, hogy a kutatási eredményt számos különböző élethelyzetben is sikerült demonstrálni.
Ugyanez az eredmény jött ki például, amikor olyan diákokkal dolgoztak, akik titokban szerelmesek az egyik osztálytársukba. A diákoknak különböző szituációkat kellett elképzelniük, amelyben a szerelmük is szerepel, és vizualizálniuk kellett, hogy mit tennének. Minél részletesebben, minél tisztábban. Akik pozitív dolgokat képzeltek el, öt hónap után is jóval kisebb eséllyel kezdeményeztek, mint azok, akik negatív dolgokat képzeltek. De ugyanez a helyzet az karrier vagy az üzleti siker kérdésében, amelyre a kutatócsapat egy másik, két éves tanulmánya mutatott rá.
A kérdés tehát adja magát: vajon miért alakult rosszabbul azoknak az élete, akik pozitív helyzeteket vizualizáltak maguknak? Mi lehet az oka, hogy a célunk elérését a pozitív vizualizáció a negatívhoz képest látszólag inkább hátráltatja? A válasz talán egyszerűbb, mint gondolnánk. Akik rózsaszín felhőket és szivárványokat vizualizálnak maguknak, azok
- kisebb eséllyel tesznek szükséges mértékű erőfeszítést a céljaik megvalósításáért, hiszen a vizualizációjuk révén már kicsit meg is élték a sikert
- kevésbé felkészültek a célmegvalósítás rögös útján felbukkanó akadályokkal való szembesülésre, illetve azok leküzdésére.
A sportolóknak szinte elengedhetetlen kellékük a vizualizáció, és rengeteg kísérlet igazolta már, hogy egy-egy mozdulat előzetes vizualizációja majdnem (de csak majdnem) felér a mozdulat tényleges gyakorlásával. Felmerült tehát az, hogy a vizualizáció alkalmazását is ebbe az irányba kellene eltolni. Tehát ahelyett, hogy a célunk megvalósulását képzelnénk el, mi lenne, ha inkább azt a folyamatot vizualizálnánk, amellyel a célunkhoz jutunk?
Lien Pham-nek és Shelley Taylor-nak is szöget ütött ez a fejébe, ezért a diákos kísérletükön csavartak egyet: ezúttal három csoportba osztották a diákokat. Az egyik csoport, az előző leíráshoz hasonlóan minden nap szorgalmasan vizualizálta, hogy megkapja az 5-öst a vizsgán. A második csoport tagjainak ezzel szemben azt kellett vizualizálniuk, ahogy tanulnak a vizsgára. A harmadik csoportnak semmit sem kellett csinálnia, ők voltak a kontroll csoport. Az eredmény hozta a várakozásokat: az első és a harmadik csoport esetében ugyanaz történt, mint az előző kísérletben. A második csoport tagjai viszont jóval több időt töltöttek tanulással, és ők kapták a legjobb jegyeket is. Vagyis a célunkhoz elvezető cselekvések vizualizációja az igazán hatékony technika. A további kutatások pedig bemutatták, hogy ugyanez az eredmény várható az élet más területein is.
Ám, ahogy azt Lisa Libby az Ohio Egyetem kutatója is megmutatta, a vizualizációt még ennél is hatékonyabbá tehetjük. A 2004-es választások előtt szavazók egy csoportját megkérte, hogy képzeljék el magukat, ahogyan az urnák elé járulnak és szavaznak. Egy másik csoportot viszont arra kért, hogy képzeljék el magukat, ahogyan az urnák elé járulnak és szavaznak, de ne a saját szemükkel, hanem egy kívülállóéval. Az eredmény megdöbbentő: azok, akik egy kívülálló szemével képzelték el magukat, 90%-ban elmentek szavazni. Ehhez képest az első csoportnak ?csak? a 70%-a járult az urnákhoz.
A tanulság az, hogy bár a vizualizáció valóban hasznos eszköz, ha rosszul csinálod, akár hátráltathat is. Éppen ezért foglaljuk össze, hogy a kutatások alapján mik az igazán hatékony vizualizációs gyakorlat lépései:
- Képzeld el a célt, és képzeld el, milyen érzés lehet azt megszerezni! Egy picit kényeztesd magad az érzéssel, de semmiképpen se ragadj le itt, az a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz!
- Képzeld el a realitásoktól nem elszakadva, hogy milyen akadályokba ütközhetsz útközben, és hogy tudnád azokat legyőzni! Milyen nehézségekkel találkozol, hol hibázhatsz, hogyan hibázhatsz, stb.?
- Képzeld el, hogy miket kell megtenned a célod megvalósulása érdekében! Ha lehet, itt úgy vizualizálj, mintha egy kívülálló szemével látnád magad!
Ha csodálkozol, hogy az első lépés miért van benne, nos, önmagában ez a lépés kifejezetten káros. Sajnos sokan pusztán ezt csinálják. Ám a kutatások szerint ? amelyeket már nem írunk le, így is hosszú lett a cikk 
? a képzelgés motiváló tud lenni, ha a megfelelő realitásérzettel keveredik.
Forrás: http://boldogsagtervezes.hu//