Néhány jó tanács, hogy hozd ki a legtöbbet az elkövetkezendő négy hónapból!
A Vénusz hagyományosan a harmóniát, a szerelmet és a pénzt jelképezi az asztrológiai olvasatokban. Viszonylag gyors mozgású égitestről van szó, mivel Nap-körüli keringése mindössze 225 napot vesz igénybe, könnyű kiszámolni tehát, hogy átlagosan három hét alatt rohan át egy asztrológiai jegyen.
Most azonban a Bakba lépett, és négy hónapon keresztül ott is marad, csupán március 6.-án megy át a Vízöntőbe. Ritka az ilyen hosszú áthaladás, ráadásul egy olyan jegyben történik, amely a hagyomány szerint nem kedvez túlságosan sem a szerelem, sem a pénz témaköreinek.
A Bak uralkodója a Szaturnusz, amely a korlátokat, a kereteket, a nehézségeket, a kényszerű életleckéket jelöli, a Bak pedig az Állatöv lelkiismeretes, gondos, szorgalmas és pontos szereplője.
Ha mindezeket figyelembe vesszük, könnyen rájöhetünk, hogy nem is kell annyira megijedni a Vénusz áthaladásától, sokkal érdemesebb inkább arra koncentrálni, mire használhatjuk fel!
Néhány jó tanács a következő négy hónapra: –
Figyelj oda a pénzügyeidre! Értelmes és tartós dolgokra költs elsősorban. Igyekezz lefaragni a kényszerű kiadásaidból, és ha sikerül egy kis pluszra szert tenned, szerezz örömöt vele! – Figyelj oda a párodra! A párkapcsolatok jelentik a földi életben a lélekfejlődés legfontosabb állomásait, mivel örömöt és fájdalmat egyaránt hordoznak. Ne a másiktól várd a pozitív gesztusokat, hanem először te magad tedd meg azt, amit elérni szeretnél! – Elevenítsd fel a tradíciókat, menj vissza az Istennő-gyökerekhez!
Hölgyeim: viselkedjetek a valódi női szerepeknek megfelelően, vagyis ne akarjatok irányítani, hanem gyakoroljátok a befogadás tudományát és szeressetek! Főzzetek-süssetek örömmel, teremtsetek érzelmi hátteret a mindennapokban!
Uraim: viseljétek a nadrágot, de tegyétek felelősséggel! Adjatok nekünk védelmet, teremtsetek értéket és biztonságot az életünkben! Ne kalandozzatok el mellőlünk, hanem velünk együtt keressétek az örömöket!
Griga Zsuzsanna
- videolink: