2015. március 20-án pénteken, közép-európai idő szerint 23 óra 45 perckor kezdetét veszi a tavasz. (GMT.: 22.45). A Nap a Kos jelébe lép, tehát a legfényesebb bolygó éves pályája során napfordulati pontot ér el, ez a nap tehát a tavaszi napforduló. Miért füstöljünk a tavaszi napforduló napján? Milyen szertartást érdemes ekkor végezni? Miért van ennek jelentősége? Mindenre választ kapunk.
A fordulati pont az új kezdete
Egy esztendőn belül a hagyományok szerint négyszer kezdődik el az év, mégpedig a négy évszak szerint. A tavaszi napforduló az első, és talán legerősebb fordulópont. Ekkor a nap átlép a déli égboltról az északira, miközben érinti az égi egyenlítőt. A fordulati pontok minden esetben új kezdeteket jelentenek, változásokat hoznak, így érdemes ezt kihasználnunk. Éppen ezért, ezen a napon végezzünk olyan szertartást, olyan mágiát, mely az eljövendő évszakra és annak történéseire lehet hatással.
Erre talán a legmegfelelőbb rituálé a füstölés, ahogyan azt őseink is jól tudták. Megünnepelték a napéjegyenlőséget (tavaszi napforduló), köszöntötték a tavaszt az ókori rómaiak (Minerva ünnepe), a babilóniak (Akitu, évkezdő ünnep) a zsidók (Peszách-ünnep), a germánok (Ostara ünnepe) és a sort még folytathatnánk. Mind mind arról szólnak ezek az ünnepek, hogy a régit, a terheset elengedjük, és ünnepeljük az ébredést, a termékenységet, a bőség kezdetét. A keresztény hagyományokban ez „Krisztus feltámadásának” ünnepe, azaz Húsvét vasárnapja, a magyar hagyományokban pedig még a Gyümölcsoltó Boldogasszony napja ( márc. 25 ) köthető a tavasz kezdetéhez.
Gyanták és kérgek
A tél végének utolsó napján, vagy még pénteken a napforduló pontos ideje előtt (2015. március 20. 23:45) készítsünk számvetést, mit értünk el, merre haladunk, majd nézzünk előre, és fogalmazzuk meg az eljövendő évszakra szóló terveinket, kívánságainkat, elvégezendő feladatainkat. Már a fordulópont előtti napokban érdemes beszerezni az elfüstölni vágyott természetes anyagokat.
A tavaszi napforduló idején végzett füstöléshez a legjobb választás lehet a tisztító, belső harmóniát erősítő gyanták, mézgák, a fák könnyei, mint a tömjén, a mirha, a dammar, a fenyőgyanta, illetve a változásokat elősegítő fakérgek, melyek támogatnak és megtartanak, ilyen a nyírfakéreg, vagy a fűzfakéreg. A Florasense évszakos keverékeiben találunk olyat is, melyet a gyantákon, kérgeken kívül különböző gyógynövényekkel fűszereztek, mint amilyen a bazsalikom, a citromfű, a menta, vagy a zsálya, de az olyan különféle fűszereknek és egyéb szárítmányoknak is helye van a fordulópontos füstölőkeverékekben, mint amilyen a szerecsendió virág, a szagos müge, a kék meténg, vagy a gilisztaűző varádics.
Szertartás az eljövendő évszakra
A tavaszi napfordulóhoz tartozó füstölés szertartása több napig is tarthat. Az elkötelezettek a fordulópont előtti napokon füstöljenek tisztító, nyugtató, harmonizáló keverékeket, hogy előkészítsék testüket, lelküket, szellemüket a változásra. A fordulópont idén elég késői időpontra esik, szerencsés helyzetben füstöljünk pont a fordulópontkor, vagy ideális időszak a fordulópontos füstöléshez a március 21-e szombat délelőtti órák illetve az ezt követő napok délelőttjei.
A füstölés közben gondoljunk arra, hogy bőséget, egészséget, boldogságot hozzon számunkra az új évszak. Abban az esetben ha több, azaz három napon át füstölünk, akkor az első nap az anyag szintjét, a második a lélekét, a harmadik pedig a szellemét testesíti meg. A lélek szintjén ne a bőségre, inkább a fényre, egészségre gondoljunk, szellemi szinten pedig szintén a fényességre, a megvilágosodásra fókuszáljunk.
Florasense: természetes füstölőszerek hozzáértő kezekből
Ellenőrzött forrásból származó, prémium minőségű füstölőanyagok
Több száz fajta 100%-ban tiszta, valódi növényi alapanyag (gyanták, szárítmányok, keverékek)