Tényleg kit szeressünk az ünnepek idején?
Ha a szeretet ünnepén alkalmat teremtünk arra, hogy átgondoljuk családi kapcsolatainkat, sokat tehetünk saját lelki békénkért.
Ki az, akit kirekesztünk a szívünkből, akinek az odatartozását nem fogadjuk el?
?Ahogy egy fa nem dönthet arról, hol fog nőni és mennyiben másként fejlődik a szabad mezőn, mint az erdőben vagy egy védett völgyben, mint egy elemeknek kitett magaslaton, ugyanúgy a gyerek is kérdés nélkül beilleszkedik a származási családjába és mélyen belevésődött erővel és állhatatossággal kapcsolódik hozzá. A gyerek ezt a kötődést szeretetként és boldogságként éli meg, bárhogyan tud fejlődni vagy épp elsatnyulni ebben a csoportban, illetve akármilyenek és akármik is a szülei. A gyermek tudja, hogy oda tarozik és ez a tudás, ez a kötődés a szeretet.? (Gunthard Weber: Kétféle boldogság)
A fa a gyökereiből táplálkozik. Ha gyökerével nincs kapcsolata, elpusztul, vagy csak vegetál, nem fejlődik.
Éppúgy, mint egy fa, mi emberek is a gyökereinkből táplálkozunk. A mi gyökereink a múltunk, elődeink története, sorsa. Ezernyi szállal kötődünk szüleinkhez, nagyszüleinkhez, az ősökhöz, szándékunktól függetlenül hatnak ránk. Őseinktől áramlik az élet felénk.
A legmélyebb boldogság az odatartozás érzése, a legnagyobb félelem pedig a kirekesztéstől való rettegés, az, hogy elhagynak, kirekesztenek minket ? vallja Bert Hellinger, a családállítás megalkotója.
Gyermekkorunktól kezdve egész életünkön keresztül az odatartozást keressük.
A legmeghatározóbb kötelékünk a családi rendszerhez való kötődés. Ennek az a magyarázata, hogy onnan kaptuk a legfontosabbat, az életet. Mi lehet értékesebb ennél?
A szülők, ősök tisztelete az élet tisztelete, ezen keresztül pedig saját magunk és saját életünk tisztelete.
Aki ezt az odatartozást nem ismeri el, a saját gyökereit vágja el, amelyek az élethez kötik.
A család- és rendszerállítás módszere a hellingeri törvényeken alapul. Hellinger a szeretet rendjeinek nevezi azokat a szabályokat, amelyek az életet, és rendszerünk működését szolgálják, irányítják.
Az első szeretet törvény az, hogy mindenkinek joga van a saját családi rendszeréhez tartozni, és ahhoz is, hogy ezt a többiek is elismerjék.
Ha a szeretet ünnepén alkalmat teremtünk arra, hogy átgondoljuk családi kapcsolatainkat, sokat tehetünk saját lelki békénkért. Ki az, akit kirekesztünk a szívünkből, akinek az odatartozását nem fogadjuk el?
Megadjuk-e a kellő tiszteletet szüleinknek, családunknak?
Tisztelni valakit, annyit jelent, hogy elfogadom őt úgy, ahogy van, életével és sorsával együtt.
A kirekesztés oka fájdalom és a szégyen, a büntetés, vagy éppen a bűnhődés.
Nem beszélek a kisgyermek korában meghalt húgomról, mert túl fájdalmas őt emlegetni, gondolni rá. A részeges, öngyilkos nagybácsiról azt mondja a család, hogy agyvérzésben halt meg. A háborús bűnös dédpapáról sem illik beszélni egy jó családban.
Ezek a kirekesztések az egészre ható igazságtalanságként jelennek meg. Ezt az egyensúlyvesztést a rendszer úgy egyenlíti ki, hogy a későbbi generációkban megismétlődik az igazságtalanság, az egyik családtag a későbbi generációkban életével, nehézségeivel képviseli a kirekesztett személyt.
Családunk elfogadásával a felőlük áramló életet és energiát is fogadni tudjuk, mely új életre kel bennünk, táplál, elűzi magányunkat, lehetőséget ad arra, hogy mások terheit letegyük, és végre a saját életünket éljük.
Lázár Ildikó
kineziológus, családállító tréner, terapeuta