Lehullanak a falevelek, ezzel egyidejűleg érkezik meg az őszi fáradtság.
Hogyan maradj mégis jó formában?
Lássuk a fényt
Ha a megfelelő fényforrást használjuk, sokkal több lesz az energiánk. Ez azonban a rosszul megvilágított irodahelyiségekben nem is könnyű dolog. A napfény tartalmazza ugyanis az a rövidhullámú kék fényt, amely aktiváló hatással van az agyunkra. Ahhoz, hogy ki tudjuk használni ezt az energiaforrást, felkelés után azonnal húzzuk fel a rolót vagy a sötétítőt, és első dolgunk legyen egy félórás séta, ha tehetjük. Napközben is tartózkodjunk a szabadban, amennyit csak lehetséges.
Fehérjével biztosítsuk az energiát
Hacsak nem maratoni futásra készülünk, nem szükséges a szénhidrátokból nyerni az energiát. A szellemi élénkség és energia szempontjából fogyasszunk minél több fehérjét, a benne levő tirozin nevű aminosav emeli a dopamin és norepinefrin szintjét. Ezen kívül fokozza a teltségérzetet is, nem fogunk fölösleges kilókat felszedni.
Segítsünk másokon
Több vizsgálat során is megállapították már, hogy ha valaki segít másokon, az agya endorfint termel. Nem kell nagyszabású dolgokra gondolni, az is segítség, ha egy gyerekét egyedül nevelő anya babájára vigyázunk, vagy egy magányos szomszéddal elbeszélgetünk.
Ha valakinek örömet okozunk, az feltölt energiával.
Lélegezzünk mélyeket
A mozgástól oxigén kerül a véráramon keresztül a sejtekbe, ezért edzés közben is álljunk meg néha, és mély légvételekkel fokozzuk az oxigénbevitelt. Súlyzózzunk vagy reggelente öt percet tornázzunk, a munkahelyen ne a liftet, hanem a lépcsőt használjuk, vagy kocogjunk vacsora után. Edzés előtt végezzünk mély belégzéseket, hogy a hatást fokozzuk, és lassan fújjuk ki a levegőt.
Csak változatosan
Növeli az energiát, ha megszakítjuk a napi rutint, válasszunk másik utat hazafelé, kóstoljunk meg egy újfajta ételt, foglalkozzunk a kerttel egy kis időre más munka közben, vagy fogjunk ceruzát, és rajzoljunk valamit.
Kapcsoljuk ki a technikai eszközöket napi egy órára
Rossz hatással van energiaszintünkre, hogy oly nagymértékben függünk az elektronikus eszközöktől. Adrenalin szintünket emeli a mobiltelefon csörgése, egy új e-mail érkezése is. Húzzunk határvonalat az otthon és a munkahely között, és naponta legalább egy órát adjunk magunknak, amikor kikapcsolunk mindenféle elektronikus eszközt.
Lazítsuk el elménket
Reggel és délben szakítsunk néhány percet arra, hogy egyedül összpontosítsunk valami kellemes dologra, foglalkozzunk azzal kicsit elménkben. Egy szép emlék, egy gyönyörű táj, egy kedves ismerős, vagy bármi, ami kicsit ellazítja gondolatainkat.
Az egészséges alvás
Az alváshigiéné nem tiszta ágyneműt jelent, hanem segít megteremteni a pihentető atmoszférát, mert kielégítő alvás nélkül nem ébredhetünk kipihenten. Sötétítsük el teljesen a hálószobát, szabályozzuk a hőmérsékletet, se túl hideg, se túl meleg ne legyen, és ha segít, kapcsoljunk be egy halk zenét.
kép: www.pixabay.com