A Fény-Holon két talpával összefordított Fény-Piramis, amely gyönyörű fény-struktúrából (rezgésből) áll. Belül bárhol el lehet bennük helyezkedni.
Először is tisztázzuk, mi is az a Fény-Holon?
A Fény-Holon fogalmával akkor találkoztam először, amikor Tom Kenyonnak köszönhetően megismerkedtem a Hathorokkal.
A Fény-Holon két talpával összefordított Fény-Piramis, amely gyönyörű fény-struktúrából (rezgésből) áll. Átlátszó fény építi fel a Piramisok teljes szerkezetet.
A talpukkal összefordított Fény-Piramisok természetszerűleg eképpen olyanok, mint egymás tükröződései. Az egyik csúcsa felfelé, a másik csúcsa lefelé néz.
Belül bárhol el lehet bennük helyezkedni, tehát „átjárható” belülről mindkét Piramis szerkezet.
Mindazon által a talpán álló Fény-Piramis négyszögletű talapzata „padlóként” is használható, tehát le lehet rá feküdni. A gyakorlat során a „fantáziát”, szívesebben mondanék inkább intuíciót, érdemes teljes egészében szabadon áramolni a tekintetben, hogy hol helyezkedünk el a Fény-Holonban.
A gyakorlatot végezheted széken ülve, vagy fekve. Gyakorlott meditálók esetleg napközben is végezhetik a gyakorlatot, mivel néhány másodpercen belül belehelyezkedhetünk a Fény-Holonba. De amennyiben nem csak egy rövid ideig tartó tisztítást vizualizálunk, hanem annál több időt szeretnénk rászánni, akkor feltétlenül nyugodt körülményeket válasszunk a gyakorlat elvégzéséhez.
A gyakorlat:
Tudatodban hívd elő Fény-Holont. Képzeld el. Ha nem látod amikor lehunyod a szemed, akkor is használni tudod. Egyszerűen csak hívd segítségül a képzeleted. Ha ekkor sem jelenik meg a belső kép, akkor CSAK TUDD, hogy megtörtént, hogy már elhelyezkedtél benne. A Fény-Holonon belül bárhol elhelyezkedhetsz. Ahol, és ahogyan kényelmes. Lebeghetsz benne, fekhetsz a padlóján, úszhatsz benne. De ülhetsz Lótusz ülésben is, mint yoga közben. Ha lehetséges, akkor a pózt, amit felveszel a Fény-Holonban tartózkodás ideje alatt, azt bízd a belső intuíciódra, mondhatnám a Lélek-állapotodra. Mi is a legjobb helyzet a számodra, az adott gyakorlat során? Érezni fogod, mi a leghelyesebb az adott szituációban. Nem kell gondolkodnod különösebben rajta. Általában egyszerűen csak megtörténik.
Amikor kellőképpen elhelyezkedtél a Fény-Holonban, (sehol, semmilyen pózban nem lógsz ki belőle) érzékeld, hogy a Fény-Piramis mindkét csúcsán keresztül beáramlik egy Éteri Tisztaságú fénycsóva. Ekkor kétféleképpen folytathatod tovább. Vagy tudatosan választasz, vagy hagyod, hogy történjen, ami neked adott pillanatban a legmegfelelőbb.
Az egyik változat:
A Beáramló fény lassan feltölti az egész Holon rendszert, és te miközben körbe ölel a Tiszta Energia, magadba szívod sejt szintig ezt a csodálatos, személyesen a Te számodra megérkező (tehát az egyedi szükségleteidre összeállított tartalmú erőt), ami megtisztítja, energetizálja, feltölti a testedet. Nem csupán a fizikai sejtekkel törődik. A teljes fizikai, és energetikai testre kihat a gyakorlat. Addig maradj benne ebben az energiában, amíg úgy érzed, hogy teljesen feltöltődtél, megtisztultál, energetizálódtal. Olyan érzés, mintha „kicseréltek volna”. Amennyiben belerévedsz, esetleg belealszol, az általad ismert módon térj vissza az éber tudatosság állapotába.
Másik lehetőség:
A Fény-Holon két csúcsán keresztül beáramló Tiszta-Energia fény-nyalábként érkezik. Belehelyezkedhetsz közvetlenül is ebbe a Fény-nyalábba. A Fény-Holonon belül tartózkodva a Fény-nyaláb energiájába ülhetsz, fekhetsz, lebeghetsz, tetszés szerint. A gyakorlatot ebben az esetben is, a fentiek szerint végezd.
Időnként előfordul, hogy látszólag, vagy valóságosan belealszunk a gyakorlatba. Ez teljesen rendjén való. Ebben az esetben mélyebb tudatállapotba kerülve, hosszabb időt töltünk el a Fény-Holon belsejében. Amennyiben ez történik, az is teljesen rendben van. Ha este végezzük a gyakorlatot, és közben elalszunk, nem feltétlenül emlékszünk az álmainkra, (de az sem kizárt) illetve reggel nem feltétlenül ébredünk a Fény-Holon képében.
A gyakorlatot addig érdemes rendszeresen végezni, amíg a fizikai, nappali, tudatos, éber állapotunkban is érzékeljük, hogy energikusabbak vagyunk. Jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Pozitív hatása lehet, hogy fiatalosabbnak érezzük (látjuk) magunkat, illetve mások bennünket.
Csaba Beatrix
- videolink: