Tiszta Forrás Intézet, diplomavédés 2014

Lezajlott a Tiszta Forrás Intézet legfontosabb eseménye, a másodévesek diploma védése. Az összes hallgatónk sikeresen tette le a záróvizsgát, amely ? mint minden évben, úgy most is ? nyilvános volt.

A hallgatóság között ott voltak az idei elsősök, néhány külsős érdeklődő, és azok a személyek is, akiket a vizsgázók a tanult módszerek (numerológia, grafológia, holisztikus kronobiológiai pszichogenetika, tradicionális kínai gyógyászat, tarot,karmaasztrológia) segítségével fejtettek. A végzett parapszchológusoknak szeretettel gratulálunk! A résztvevőket pedig arra kértem, írjanak egy-két sort a benyomásaikról:
?Bevallom őszintén a diplomavédéssel kapcsolatban voltak rossz érzéseim, de ennek oka a múltban gyökerezik, mert a korábbi iskolákban szerzett tapasztalataim a vizsgákról azt igazolták, hogy csak feszültséggel és idegeskedéssel lehet túlélni ezeket a helyzeteket. Én amúgy is folyamatosan stresszelek, ha megmérettetés közeledik és ki kell állnom az emberek elé, megmutatván milyen tudást gyűjtöttem össze az intézményben töltött évek alatt.
Kellemes csalódás volt a mai nap. Ez az iskola megmutatta, hogyan lehet jó hangulatban, családi légkörben vizsgázni, milyen segítőkészen támogatják a tanárok a diákokat és mennyire szurkoltunk hátul ülve az éppen vizsgázóknak. Tele volt a légkör pozitív energiákkal, nem lehetett érezni az ilyenkor oly jellemző negatív töltetet.
Sokat tanulhattunk a remek feleleteket hallgatva, büszkén gondolván arra, hogy jövő ilyenkor már mi is a diplomások közé fogunk tartozni. Megőrzöm ezt az élményt a szívemben, a légkört, hangulatot, a könnycseppeket, a mosolyokat és várom nagyon, hogy szeptemberben ismét átlépve a küszöböt, immár másodikosként szippantsam magamba a tudást. Mindannyian elindultunk az önismeret útján ennek az iskolának köszönhetően, most már tudván, hogy csakis előre és a helyes irányba haladhatunk.? (Mádiné Székely Orsolya, a Tiszta Forrás Intézet másodéves hallgatója)

?Egyfelől nagy örömmel mentem a tegnapi diplomavédésre – lévén sokan jöttek az osztályból, újra találkozunk – mert hiába fáradtunk el az év végi vizsgákra való felkészülésben, és néha vártuk, hogy vége legyen a „tanévnek”, máris hiányzott az iskola, a többiek. Ezen kívül megszerettem a másodikosokat is, izgultam értük, kíváncsi voltam – közben pedig ott volt bennem a félsz – vajon minek kell megfelelünk majd? Mert hallottunk szigorról is, ami a diplomavédéskor bizony megmutatkozik, előkerül a vizsgáztatókban.
Amikor megérkeztem, már körbeölelt a nyugalom – és persze a jóleső izgalom a többiekért – és az érzés, hogy milyen jó, hogy nekem még nem kell most vizsgáznom.
A diplomavédés ugyanebben a hangulatban telt, a másodikosok izgultak – és gyönyörűen szerepeltek.

Izgalmas volt magunkban, velük együtt fejteni a kivetített képletet, gondolatban válaszolni a feltett kérdésekre, tanulni abból, ami elhangzott. És így fordult át a nap végére a hangulat oda, hogy de jó lett volna vizsgázni, de irigylem őket!

Persze, addig még sok tanulnivaló hátra van – de már nem félek, hanem sokkal inkább várom, hogy jövőre mi üljünk ott a tanáraink előtt, és beszéljünk arról a valakiről, arról a személyről, akiről a diplomát írjuk, akivel, ha jól gondolom, a jövő évben együtt kelünk és együtt fekszünk majd.? (Párdi Petra, a Tiszta Forrás Intézet másodéves hallgatója)

?Szóval nagy élmény volt számomra, már rég volt a sajátom! Meglepett, bevallom a vizsga komolysága, a vizsgázók felkészültsége, a hangulat emelkedettsége. Nagyon jó volt hallgatni a vizsgázókat és remélni, hogy két év múlva én is ilyen felkészült és összeszedett leszek.

A vizsgák végén határozottan úgy éreztem, hogy jól döntöttem,hogy ősztől nálatok koptatom a padot tovább.

További sikeres oktatást és csupa szorgalmas, érdeklődő tanítványt kívánok nektek! Szeretettel, Dóri? (Heppné Rehó Dóra, a Tiszta Forrás Intézet leendő hallgatója)

?Bevallom, a kíváncsiság vezérelt a diploma védés megtekintésére, s érdekesnek találtam, hogy minket mint kezdő karmaasztrológiára járó növendékeket szemeltek ki „áldozatoknak” (vagyis olyan személyeknek, akikről a végzős hallgatók megírták az elemzést). Felemelő volt a védés végén beszélgetni a végzősökkel és faggatni őket… Milyen is vagyok én tulajdonképpen? Ezt honnan tudod? Mit kellene tennem a céljaim eléréséhez, vagy netán mi lenne a legjobb számomra? Ilyennek képzeltél? Stb. … Érdekes volt, hogy Kelemen Ibolya (az elemzést elkészítő hallgató) képes volt így megismerni engem, én meg a külsőségekből és néhány mondatból csipegettem a morzsákat róla… késztetésként.

A hitetleneknek üzenem: ismert engem ismeretlenül is… pedig csak egy születési képlet, egy általam odavakkantott írás, egy pakli tarot kártya, némi számhalmaz állt a rendelkezésére….. no, és az elmaradhatatlan megtanult tudás. Így lehet a semmiből fegyvert kovácsolni!

A vizsgázók felkészültek voltak és komolyan vették a vizsgát, izgultak.

A legszembetűnőbbnek azt láttam, hogy ez az iskola emberközpontú, odafigyelnek a tanítványokra. A szakmai tudás átadása az alap, de ezen túlmenően az emberi kapcsolat és az empátia is fontos.

Így volt ez a vizsgán is. Szervezett, magas szintű követelmény és jó hangulat. Azon kaptam magam, hogy elfelejtem a gondjaim… szívom magamba a hallottakat, érdeklődve hallgatom a tanárokat, érzem a jóindulatukat, a bátorításukat, drukkolok a vizsgázóknak… egy már-már közhelyes magyar mondattal kifejezve: Nagyon jól éreztem magam! És ez így volt kerek egész. És köszönöm!? (Kocsis Éva, az egyik ?áldozat? – vagyis elemzett személy)

És hogyan érezték magukat a vizsgázók:

?Persze, hogy izgultam, ki ne izgulna egy ilyen megmérettetés előtt. Nem emlékszem pontosan, hogy mikor múlt el, de egyszer csak azt vettem észre, hogy teljesen felszabadultan beszélgetek. Reggel úgy éreztem, semmit nem tudok elmondani abból, amit leírtam, élesben pedig mintha megnyíltak volna a csatornák. Támogató energiák vettek körbe, kiegyensúlyozottnak éreztem magam és biztonságban voltam. Abszolút pozitív élmény volt! És hogy mit érzek azóta? Nem örömöt, nem megkönnyebbülést, hanem ürességet! Mert vége lett egy időszaknak, lezárult egy korszak az életemben?? (Német Laura parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet jeles záróvizsgát tett hallgatója)

 

videolink:
Tagged under