ThetaHealing – ahol a változások rögtön megtörténnek

Hogy mi a ThetaHealing? Egy gyors, hatékony és forradalmian új energetikai gyógyítási módszer, mellyel beazonosíthatjuk rejtett hiedelmeinket és képesek vagyunk azokat meggyógyítani. 

Volt olyan kliensem, aki túl az ötvenen keresett meg, mert le szeretett volna fogyni ? meséli Kolozsi Mariann. ?Próbálkozott már mindennel, az összes fogyókúrát, csodakapszulát kipróbálta, de semmi sem hatott hosszú távon. A konzultációnk során kiderült, hogy gyermekkorában a közös étkezéseknél az édesanyja mindig azt mondta neki: Kislányom, mindent meg kell enni, nem pocsékolunk! Nem állunk olyan jól, hogy ételt kidobjunk! Ő pedig jó kislányként mindig megette a maradékot, mert nem volt szabad otthagyni. Ez szokásává vált, és egy idő után, tinédzserként már nem érezte a határt, hogy mikor elég, és szépen lassan elkezdtek rakódni a kilók. Megismerkedett a férjével, aki így is szerette, soha nem mondta, hogy fogyjon le, de a nő önbecsülése, önértékelése romokban hevert. Aztán hosszú évek sikertelen próbálkozásai után rájött, hogy az egésznek lelki okai is lehetnek. Ekkor keresett meg engem, és egy kezelés alatt felderítettük a saját magával, az evéssel és a súlyával kapcsolatos negatív gondolatait, megváltoztattuk őket, és elkezdett szépen lassan fogyni a hölgy.?

Kolozsi Mariann ThetaHealing oktató szerint az önbecsülésünket aláásó gondolatokat a módszer segítségével azonnal fel is cserélhetjük támogatókkal. ?Mennyivel másképp hangzik, például ha a következőket hisszük el magunkról:?Szeretem, és elfogadom magam. Tudom, hogy képes vagyok megtanulni ezt az új dolgot. Hiszek, és bízom önmagamban. Képes vagyok rá!? Teljesen más, igaz? Van egy Henry Ford idézet: Akár elhiszed, hogy képes vagy rá, akár nem, igazad lesz. Átfogalmazom kicsit: akár elhiszed, hogy megtörténik a változás (pl. megkapod álmaid állását) akár nem, igazad lesz. Az ember hite és elméje nagyon erős. Teremtünk az elménkkel ? akár tudunk róla, akár nem. A ThetaHealing konzultáció során a változások rögtön megtörténnek. De attól függően, hogy mit hiszek lehetségesnek, lehet, hogy egy óra, egy nap vagy pár nap múlva fogom látni a fizikai valóságban is a változásokat ? mert ezt hiszem el, ezt tudom elfogadni. Holott lehet, hogy sokkal hamarabb ott vannak, lennének, csak azt az én hitem nem engedi. Ebben az esetben a hitemen érdemes dolgoznom.?

Komoly gátak a félelmek

A babára vágyóknak is önmagukban kell keresniük a próbálkozások eredménytelenségének okát. ?Az elmúlt két évben nagyon sok nő keresett meg nőgyógyászati problémával. A kezelések során mindig nyilvánvalóvá vált, hogy a fizikai problémájuknak lelki eredetű oka van. Egyikük amiatt aggódott, hogy elveszíti az alakját, más az állását féltette, és volt, aki attól tartott, hogy a szülés után a férje már nem fogja úgy szeretni, mint addig. Volt, aki túl nagy feladatnak tartotta az anyaságot, és nem érezte magát érettnek rá ? így tudattalanul is gátolta a megtermékenyülést. Ez a kliensem két kezelés után ? miután megerősödött a hite saját magában, és képesnek érezte magát arra, hogy gondját viselje egy pici embernek ? rögtön megfogant az addigi két év sikertelen próbálkozás után. Annyi kellett csak, hogy tisztázni tudja magában: alaptalanok a félelmei? ? tette hozzá Kolozsi Mariann.

Október 19-én, a Lélek Fesztiválon Kolozsi Mariann ThetaHealing oktató mutatja be a módszert.

Fotó: geralt pixabay

Tagged under