Genetikailag szerelemre vagyunk kódolva, ez az érzés adja a legtöbb életenergiát. Az a csodálatos benne, hogy legalább annyit kapunk vissza, mint amennyit adunk. Önként ajánljuk fel a másik félnek az energiánkat, s kölcsönösen töltjük egymást. Ez még akkor is igaz, ha a szerelem érzése nem egyforma nagy mindkét félben.
Maga a szerelem kétségkívül egy módosult tudatállapot. Éppen ezért a természet nem akarja folyamatosan fenntartani bennünk. Tudományosan igazolták, hogy az állapot két-három évig tart általában.
A szerelem egyszer elmúlik, de a párkapcsolat és a szeretet tovább fennmarad, akár egy életen keresztül is. Megőrizhetjük ezt az érzést? Többek között ezzel foglalkozik a Spirit Flow (Lélekáramlás) rendszere.
Akár tetszik, akár nem, a szerelem elmúltával egyfajta ?energia párbaj? kezdődik a felek között. Valamelyik fél átveszi az irányító szerepet. A tradíció szerint mindig a férfi az irányító, a nő az irányított. A gyakorlatban azonban ez soha nem volt így. Még azokban a korokban is voltak női irányítók, amikor ezt nem lehetett bevallani. Sok híres nőről tudunk a történelemből, akik nyíltan vállalták a vezető szerepet, de még többen a háttérből gyakorolták az uralmi pozíciókat.
Mai világunkban ez az energiapárbaj nyíltan folyik. Ez a harc nem függ össze a nők emancipációjával vagy munkahelyi vezető szerepével. Gyakran azok a nők és férfiak, akik a ?külső körben?, azaz a munkahelyen vagy baráti körben vezető szerepben vannak, a ?belső körben? azaz a családban pont ellenkezőleg, az alárendelt, vezetett szerepet választják. Azok, akik a ?külső körben? alárendeltek, otthon zsarnokokká válhatnak. Ennek az érdekes jelenségnek az az oka, hogy természetes emberi igény ennek a kettősségnek a megélése. (Ez az alapja a szado-mazo és egyéb aberrált szexuális viselkedésnek is.)
Azt, hogy hogyan viselkedünk a párkapcsolatunkban, alapkarakterünk, illetve a két személy erőviszonya határozza meg. Fontos tudni, hogy életünk különböző korszakaiban az alapkarakterünk változik. Kilenc alapkarakterbe tudjuk besorolni az embereket, amit az 1-től 9-ig terjedő számjegyekkel írhatunk le. Ennek megfelelően vannak erős és gyenge számok, azaz erős és gyenge karakterek. Ezeknek a karaktereknek a megismerésével egyszerűen fel tudjuk térképezni két ember kapcsolatát. Meg tudjuk állapítani, hogy mit tudnak együtt elérni, ki mit ad hozzá a kapcsolathoz, milyen szerepet játszanak benne a felek. Meddig visz előre a kapcsolat és van-e értelme küzdeni a fenntartásáért vagy jobb, ha elengedjük a másikat.
Az emberek soha nem ok nélkül találkoznak. Nincsenek véletlenek. Amikor két ember összeköti az életét, annak az Univerzum számára fontos oka van. A Spirit Flow rendszere segít az okok feltárásában. Hogyan?
Erről bővebben hallhatsz a II. Lélek Fesztiválon 2014. október 19-én, a Bara Hotelben.
Dr. Kézdi Andrea
Fotó: GLady pixabay