?Rabok legyünk vagy szabadok?? Tényleg a miénk a választás?

Mit jelent szabadnak lenni? Vajon azt, hogy bármit megtehetek? Nem! Azt jelenti, hogy nem kell megtennem, amit nem akarok.

Szabad döntésünk alapján születtünk le ide, erre a Földre ebben a testben, ebben az időszakban.

Szabadon határoztuk el, hogy mi az, amit meg kell tapasztalnunk, ami alapján fejlődhetünk, ami segít feloldani magunkban az ellentmondásokat, a békétlenséget.

A szabadságot – szabad akaratunk révén – ember-gúnyában is megélhetjük. Itt most kifejezetten az egyén szabadságáról beszélünk, nem a társadalom által megszabott határokról.

De valóban, vágyunk a szabadságra, de mégis igényeljük a korlátokat. A munkahelyét, az otthonét, és azokat, amikkel saját magunkat zárjuk kalitkába.

Mik is ezek? Amikor kijelentjük, hogy nem tehetünk meg valamit. Például a korunk miatt: én már nem vagyok tinédzser, nem illik hozzám a táncikálás. Vagy amikor nem hisszük el saját szabadságunkat: nem tehetem meg, hogy ne teljesítsek mindig 100 %-osan.

Vagy amikor a kedvenc önkorlátozó hiedelmeinket használjuk: nem vagyok képes megtenni ezt, vagy azt. Nem vagyok elég, nem vagyok jó, nem tudom megtenni. Noha meg sem próbáltuk.

De vajon ezek az önkorlátozó hiedelmek nem csak a felelősség elhárítására vannak? Nem arra használjuk, hogy ne kelljen valamit megtennünk, vagy legalább megpróbálnunk?

Saját magunk korlátozzuk a szabadságunkat, azért, hogy ne derüljön ki, ha valamiben még nem vagyunk tökéletesek.

Akkor leszünk igazán szabadok, ha elfogadjuk magunkat, tudjuk mi az, amiben még fejlődnünk kell, mi az, amiben jók vagyunk, és nem használunk korlátozó hiedelmeket arra, ha valamihez nincs kedvünk, valamit nem akarunk megtenni. Vállaljuk, hogy nemet is lehet mondani valamire, vállaljuk különbözőségünket, vállaljuk sorsunkat.

Tudjuk, hogy amikor leszületünk, azokat a tulajdonságokat választjuk magunknak, amik szükségesek ennek az életnek a teljesítéséhez. Ami nem szükséges, az nem jön le velünk. Nem lesz mindenki olimpiai bajnok, sem világhírű énekes, színész, vagy gazdag ember.

Amikor merjük vállalni a saját életünket, választott sorsunkat, akkor vállaljuk, hogy különbözünk, és vannak dolgok, amiket nem kell ebben az életben megtennünk.

Most vissza is tértünk a cikk elején tisztázott fogalomhoz:

Akkor vagyok szabad, ha nem kell megtennem, amit nem akarok! Vagyis, vállalom a szabadságot, vállalom a felelősséget az életemért!

?Rabok legyünk, vagy szabadok

Ez a kérdés válasszatok!?

 

Szabadok legyünk!

 

Szeretettel:

Samu-Erdélyi Erzsébet

videolink:
Tagged under