
Atlantisz máig a világ egyik legnagyobb rejtélye. Történetét ? írott formában ? először Platon mesélte el, földrajzi helyét, pontos fekvését azonban a mai napig nem sikerült megtalálni.
A görög filozófus szerint Atlantisz hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval, kb. 83000 és 67000 között a nagy Vízözön előtt. Első korszaka, az ?arany? Atlantisz az emberiség legboldogabb időszaka volt.
Atlantisz keletkezése
Az Atlantisz szó jelentése: ?a legerősebb, a leghatalmasabb, amin a világ nyugszik?. A görög mítosz Atlaszról ? az óriásról, aki a világot a vállán tartja ? mindmáig erre az elnevezésre utal.
Poszeidon a világ felosztásakor kapta Atlantiszt. A sziget hegyén élt egy asszony: Klétó, akit a tenger és a földrengések ura feleségül vett, a nekik állított templom állt a sziget közepén.
Aranykor
Atlantisz első ? Isten és az angyalok által irányított ? korszaka az Aranykor volt. Lakói békében és harmóniában éltek, szeretetteljesek, nyitottak és igazságosak voltak, nem öltek sem állatot, sem embert. Észlelték az angyalokat, az egyszarvúakat és a természet szellemeit, kommunikáltak az állatokkal és a növényekkel. Látták az aurákat, érzékelték egymás érzéseit, energiáit, együttérzőek, segítőkészek, nyitottak, őszinték és becsületesek voltak. Körülbelül 280 évig éltek, és amikor meghaltak, tudatosan tértek át a fizikaiból a tisztán szellemi létbe. A halálfélelem ismeretlen volt számukra.
Atlantiszi tudás
Technikai és spirituális tudásuk egyaránt nagyon magas szintű volt. Tudták, hogy lehet életerőt növelni, ismerték a kristályok gyógyító erejét, irányítani tudták testi folyamataikat. S bár nagyon fejlett közlekedési eszközeik voltak, energiamezejüket is úgy tudták uralni, hogy képesek voltak a levegőben közlekedni.
Atlantisz papjai
A tudás birtokosai a lokik (papok) voltak: a beavatottak, a nép tanítói és gyógyítói, akik az angyalokkal álltak kapcsolatban. 144 loki volt a birodalomban. Minden 12 loki egy főlokinak, a 12 főloki pedig az Arklokinak, a legmagasabb beavatottnak volt alárendelve, aki Istennél lakott, és nem igényelt sem ételt, sem italt.
Az atlantiszi papság 22 beavatási útja az egyiptomi Memphis-templomban ma is megtalálható. Ezeket a képeket és az ehhez kapcsolódó tudást rejtették játékba, ez az atlantiszi tarot.
Az atlantiszi papság rendelkezett egy ?szellemnyelvi? ABC-vel, melynek energiájával különböző angyalokat hívhatott le, és irányíthatta egy-egy cél elérését. Ezeknek az energiáknak a használatát lépésenként, a beavatáson keresztül sajátíthatták el.
A beavatások az atlantiszi templomtér mintájából indultak ki. Ez ugyanaz a minta, amelyből a kabbalisztikus életfa ered. A beavatási utakat ebbe az atlantiszi Életfába jelölték be.
Atlantisz pusztulása
Az atlantisziak mágikus erejükkel befolyásolni tudták a természetbeli erőket. Erőik tisztességtelen alkalmazása, a tudásukkal való visszaélés, a fekete mágia használata azonban katasztrofális következményekkel járt. Az Atlantisz kb. 70 ezer évvel Jézus születése előtt süllyedt el, a Bibliában is megírt özönvíz következtében. ??egy súlyos nap és éjjel [?] a tengerbe merülve eltűnt.?
Atlantisz öröksége
A szellemi vezető kis űrhajókban papokat és papnőket küldött szét a világ minden tájára azzal a feladattal, hogy az atlantiszi tudást egyesítsék az adott kultúrákkal, így mentve meg a papság tudását. Minden kultúra emlékében van utalás rá, hogy istenek érkeztek az égből. Atlantisz legfőbb örökösének Egyiptomot tartják, a fáraók Istenként tiszteltették magukat és hitük szerint Ra ? a Nap Istenének ? fiai voltak.
Az egyiptomi Kheopsz piramis előtt található szfinx szobor bizonyítja, hogy a piramis már a Bibliában megírt özönvíz előtt is létezett, az özönvíz ugyanis jelentős nyomokat hagyott a szfinxen. A Kheopsz piramis az atlantiszi tudás ?páncélszekrényeként? adta tovább az ősi ismereteket az egyiptomi papságon keresztül.
Atlantiszi örökségnek számít az asztrológia, a mágia, a bioenergetika, a telepátia, a hipnózis, a kristálygyógyászat és a szellemi lényekkel való kommunikáció is.
Atlantisz üzenete
Az Aranykor nem múlt el nyomtalanul. Itt van bennünk, megtalálásához nem kell más, csak szeretet, s magunk, a természet- és egymás tisztelete.
Fotó: freeranges