A Virág régi magyar név, a Flóra név felújításából, magyarításából származik.
Csillogni a világban – ezt szeretné megélni. Ebben látja boldogságának zálogát. Feladata, hogy elismerést vívjon ki, így megfeleljen a környezetének. Mikor nem sikerül, agresszív kitörései lehetnek. Nagyon fontos számára, hogy elfogadtassa magát és törekvéseit. Mikor nem érzi az elismerést megsértődik és visszavonul.
Vágyai gyakran túlzóak, ezért rendkívül szenvedélyes. Érzelmeiben rendkívül szélsőséges tud lenni. Egyszer a mindent felperzselő szerelem, másrészt a hidegség és zárkózottság. Amíg érzi, hogy ő irányít, addig benne marad a házasságában. Párjánál gyakran erősebb és határozottabb. Figyelnie kell, nehogy elnyomja partnerét, mert akkor egyedül marad. Mindent azon keresztül tud lemérni, hogy milyen sikeres, és ennek érdekében sok mindent megtesz. Az anyagi hatalom és a szenvedélyek kergetése csapdába ejtheti.
(Takács Tibor: Sorsunk a nevünkben)