Női energiák erősítése füstöléssel

Nőnek lenni áldás, nőnek lenni öröm, nőnek lenni egyszerűen jó. A mindennapok rohanásában, a szerepeknek való megfelelések béklyóiban azonban előfordulhat, hogy éppen azt felejtettük el, ami a legfontosabb, éppen annak a bölcs, mindannyiunkban ott élő ősi asszonynak a szava nem jut el hozzánk. A füstölés ceremóniájával megerősíthetjük női energiáinkat, hogy beteljesíthessük sorsunkat, hogy ténylegesen megtapasztalhassuk és megélhessük önmagunkat, női minőségünket.

Kislány, nő, asszony, anya, hölgy. Az élet körforgásában mi nők vagyunk a központ. Mi adjuk az élethez szükséges erőt, mi fogadjuk be ölünkbe a férfit, és az általa kapott energiát a szívünkön keresztül sugározzuk a világba szeretetként. Mi nők, magunk vagyunk az átalakítók, tőlünk működnek a dolgok, vagy éppen miattunk nem működnek. Sajnos mai világunkban elfelejtettünk nőnek lenni. Férfias energiával próbálunk helyt állni, kapkodva rohanunk, idegesen akarunk, és közben csodálkozunk, ha a vágyott férfias férfiak elszaladnak tőlünk, vagy a végén mi magunk is belebetegedünk ebbe a fordított helyzetbe.

Hol vannak ma a nők, akik értik és ismerik erejüket, bölcsességüket, akik hisznek a férfiakban, és megteremtve az otthont, használva és működtetve női energiájukat hegyeket mozgatnak, generációkat nevelnek? Most jött el az az idő, amikor a nők végre felébredhetnek, amikor lehet beszélni a testiségről, amikor nem kell szégyellni vágyainkat, amikor ki lehet mondani az érzéseket. Az elfojtások ideje lejárt. A mai nők szerencsés helyzetben vannak. Itt az idő változni, felfedezni magunkban a női misztériumot. Ehhez nyújthat hatalmas segítséget a füstölés ősi rítusa. A fény mindannyiunkban ott izzik, ott pislákol, a füstöléssel felébreszthetjük, és támogathatjuk női energiáinkat, segítséget kaphatunk ezáltal a mindennapokban, hogy megéljük nőiségünket. Legyünk bátrak, merjünk lépni, gyújtsunk mécsest használjuk a természet kincseit, a tömjént, a mirhát, a szantált, a fahéjat, benzoét, a sztóraxot. Ezek a gyanták, egzotikus fűszerek mind a nőiség misztériumát erősítik bennünk.

A női energiák aktiválásához a legjobb időszak a telihold ideje. A nő önmagában is a teljesség, a kör, a nőiség ősi szimbóluma a hold. A legerősebb energiát éppen telihold idején kaphatjuk meg a földhöz legközelebb álló bolygótól, tehát a füstölést időzíthetjük ekkora. Gyújtsunk gyertyákat, hangolódjunk rá az estére. Forduljunk a hold felé és képzeljük el, hogy a harmadik szem területén keresztül befogadjuk a Hold energiáját, mely a nőiesség éteri minősége. Ezután forduljunk a füstölő edényhez, helyezzük a rácsra az elfüstölni kívánt anyagokat, keveréket. Kitűnő választás lehet még a Florasense Földanya, Hold, Ízisz vagy a Vénusz füstölőkeveréke is. Miközben a különböző szárítmányok, mézgák, gyanták elhamvadnak gondoljunk arra, hogy füstjük által megerősödik bennünk női tudatunk, átjár minket a Hold ereje, a füst pedig egy másik szinten tudatosítja bennünk női erőnket.

Florasense: természetes füstölőszerek hozzáértő kezekből

Ellenőrzött forrásból származó, prémium minőségű füstölőanyagok

Több száz fajta 100%-ban tiszta, valódi növényi alapanyag (gyanták, szárítmányok, keverékek)

www.florasense.hu

Tagged under