Napi horoszkóp – 2018. január 20.

Amikor fentről szemléled (a Nap a Vízöntőbe lép)

A mai napon a személyiséget, az önvalót képviselő Nap a kötöttségektől mentes, az életet bölcsen, „a magaslatról” figyelő, a dolgokba, helyzetekbe nem beleragadó Vízöntő jegyébe lép. Most egy hónapig megfigyelhetjük magunkon, hogy az önvalónk tekintetében máshogy nézünk az életünkre, tudunk talán fentről tekinteni magunkra is, a megoldandó feladatainkra. Bölcsen, úgy, hogy ugyan átéljük, de nem veszünk el bennük.

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak: Leszálló holdcsomó – Juno – Hygiea konjunkció a Vízöntőben, szemben a Felszálló – Ceres konjunkcióval

A Holdcsomópontok környezetében szoros aszteroida konjunkciók pontosodnak be ismét, amelyek kiemelik a sors-tengely lehetőségeit. A karmikus tapasztalatokat leíró Leszálló a Vízöntőben két aszteroidával is együtt áll, amelyek már hónapok óta együtt mozognak. Juno a hivatalos társat írja le, míg Hygiea a szent terek és tiszta élethelyzetek jelölője. Kettőjük szövetsége a Leszállóval arra ad lehetőséget, hogy megtisztítsd a karmikus múltban keletkezett negatív párkapcsolati mintázatokat, és értelmesen megvalósítható változatokat hozz létre. Közben a Felszálló holdcsomó (választott sorsfeladat) az Oroszlánban már napok óta együtt hátrál a Ceressel, a gondoskodó elv kisbolygójával, ami a gyermekvállalást, a kreatív otthonteremtést segíti.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

www.the-dreamweaver.net

www.tisztaforrasintezet.hu

Tagged under