Napi horoszkóp – 2018. január 08.

Az önmegvalósítás csúcsa (Nap szextilben a Mars –Jupiter konjunkcióval)

A mai napon az erőt, akaratot képviselő Mars és a sikert, szerencsét jelentő Jupiter áll együtt – ebből a kapcsolatból kapunk egyfelől a sikerhez vezető erőt, azonban, a személyiséget, az önvalót képviselő Nap is hozzákapcsolódik ehhez a pároshoz, mégpedig kedvező kapcsolatban. Így ma lehetőségünk van a Mars által adott erőt, a Jupiter által biztosított sikert, szerencsét a saját önvalónk kiteljesítésére fordítani. Ma lehetőségünk van megerősíteni az elképzeléseinket, biztosítani önmagunkat a terveink helyességéről a Mars erejével, és akár meg is tapasztalhatjuk, hogy ez az egyik kulcsa annak a sikernek, amit a Jupiter ad a mai napra. Ha lehet azt mondani, hogy „Ez a te napod”, akkor a mai ilyen.

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak: Merkúra Tejút közepén

A Nyilasban járó Merkúr ma ismét beéri a Tejút közepének fokát, vagyis a galaktikus központot. Ez a szuper-masszív fekete lyuk az egyik égi kulcsterület a transzcendentális karmaasztrológiában, és a „lenni vagy nem lenni” dilemmáját hordozza, vagyis azt a talányt, hogy kell-e vállalni a földi megtestesülést, vagy egy másfajta létforma jobban megfelel a lélekfejlődés adott szakaszának. A Merkúr az emberi kommunikációt és a gondolkodás folyamatait írja le, a hagyomány szerint azonban a Nyilasban rangvesztett helyzetben – tehát meglehetősen rossz mintázatban – van. A transzcendentális karmaasztrológia azonban másképpen tekint az ilyen égitestekre, amelyek akkor képesek jól kifejteni a hatásukat, ha nem saját személyes érdekeink, hanem mások számára használjuk fel. Hogyan lehet a Merkúrt mások szolgálatába állítani? Ha megérteni és nem megmondani akarsz, vagyis ha odafigyelsz mások gondolataira és befogadod őket. A mai állás ebben lesz a segítségedre.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

www.the-dreamweaver.net

www.tisztaforrasintezet.hu

Tagged under