Napi horoszkóp – 2017. november 13.

Szerelem a négyzeten (Vénusz – Jupiter konjunkció)

A mai napon a szerelmet, az anyagi lehetőséget, a szépséget, a harmóniát jelképező Vénusz és a kiáradást, a sikert, a sok pénzt, a szerencsét, a mindenből sokat adó Jupiter áll együtt. A mai nap kifejezetten jó anyagi lehetőségekkel kecsegtet, hiszen a pénzt jelképező mindkét égitest jelen van a kapcsolatban. Ma lehetőséged van nagy pénzt „szakítani”, de azért légy óvatos, ne ragadjon el a mohóság, a mindent akarok érzése. Ugyanígy, a szerelem terén is szerencséd lehet, találkozhatsz valakivel, akivel úgy érzed, minden megvan ahhoz, hogy jólétben, sikeresen élj. Nagyszerű napnak ígérkezik a mai – ha nem teszel valami butaságot, minden adott a jó dolgokhoz.

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak: Hold – Chiron oppozíció

A Szűzben járó Hold (gondos, válogatós, sőt finnyás lelkület, aggodalmaskodó és szőrszálhasogató viselkedés) ma szembe kerül a Halakban hátráló Chironnal. Az első kentaur a karmikus sebeket írja le, a Halakban elsősorban az érzelmi természetű (vagyis a legfájdalmasabb, legnehezebben gyógyuló) sérüléseket hozza már évek óta a felszínre. A Hold a déli órákban szembe kerül vele, megvilágítja és ösztönös erővel telíti. Az oppozíciók természete, hogy miközben nagyfokú feszültséget teremtenek, rendszerint külső támadásként éljük meg a keletkező eseményeket, vagyis nem vesszük észre, hogy a talányt mi magunk hordozzuk saját pszichénk belsejében. A fényadóknak (Nap és Hold) azonban mindig van illumináló – megvilágosító – szerepe, tehát amilyen kellemetlen, olyan lényeges is, hiszen a segítségével sikerülhet megérteni valamit, ami eddig rejtve maradt. A hatást reggeltől a késő délutáni órákig érzékelheted, és akkor kezeled jól, ha nem a fájdalomnak adod át magad, hanem megpróbálod megérteni a probléma gyökerét.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

www.the-dreamweaver.net

www.tisztaforrasintezet.hu

Tagged under