Napi horoszkóp – 2017. június 22.

Kényszerítő szabadság, lángolás, hírnév (Jupiter – Uránusz quindecile)

A mai napon a sikert, a szerencsét, a sok pénzt, a mindenből sokat adó Jupiter és a szabadságot, a gyorsaságot, a változásokat jelképező Uránusz áll egyfajta kényszerességet is jelentő fényszög kapcsolatban. A két égitest kapcsolata hatalmas sikert, berobbanó szerencsét, pénzt jelenthet, lehet benne elismerés, hírnév, olyan csodálat, ami a sztároknak jár. És éppen ettől válhatunk „függővé”, érezhetjük azt, hogy sikeresnek kell lennünk, meg kell tartani a pozíciónkat. Természetesen, az, hogy teszünk azért, hogy amit elértünk, tartós maradjon, azzal semmi gond, de ha ez kényszeressé válik, ha elkezded azt érezni, hogy a kivívott siker, elismerés nélkül nem tudsz mit kezdeni magaddal, és csak ezért folytatod, azt ne tedd. Amit elértél, amit letettél az asztalra, az a tiéd. Folytatni, hozzátenni mindig lehet – de ha ez már nyomaszt, gondold át újra, kell ez valóban neked?

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak: Neptunusz – Fekete Hold kvadrát
A Neptunusz évek óta saját jegyében, a Halakban jár, amitől nagymértékben felerősödhetnek a világban mind az illúziók, mint a transzcendencia. Semmi sem az, mint aminek első pillantásra látszik, ezért nagyon oda kell figyelnünk, hogy képesek lehessünk megkülönböztetni a valódit a hamistól, a jót a rossztól, az igazságot a hazugságtól. Ma és a következő néhány napban a Nyilasban járó Fekete Hold Lilith, a „hazatérő istennő” vet hozzá egy kvadrátot. A Fekete Hold Lilith a Lilith – mítosznak az utolsó mozzanatát írja le, amikor a száműzetésben élő első asszony visszatér az Édenkertbe, hogy átörökítse Évának az ősi tudást. A kvadrát csattanásokat, új élethelyzeteket jelez, ahol nem elegendő a felszínt kapargatni: egyrészt alapvető ismeretekre, másrészt belelátó képességre is szükség lehet, hogy megoldhassuk a feszültséget.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

www.the-dreamweaver.net

www.tisztaforrasintezet.hu

Tagged under