Napi Horoszkóp – 2017. január 10.

Ne vidd túlzásba (Nap – Uránusz kvadrát)

Ezen a napon a személyiséget, az egót, az önvaló kiteljesedését képviselő Nap, és a szabadságot, a változtatást, a kötöttségek ledobását jelképező Uránusz áll feszült kapcsolatban. Ma figyelj oda a lázadó énedre és persze, ne hagyd, hogy mások irányítsanak, de a határokra ügyelj! Ma hajlamos leszel az ellen is lázadni, ami ellen nem kell, és meglehet, magáért az ellenkezésért ellenkezel. Figyelj arra, meddig mész el, mert a dac, a „csak azért sem” nem szül jó helyzeteket, és könnyen lehet, hogy olyasvalakit is magadra haragítasz vagy megbántasz, aki előtt később szégyellni fogod magad.

Párdi Petra mester fokozatú parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet volt hallgatója

Karmaasztro profiknak: Stacionáris Eris, Eris – Juno tűz trigon

Az egész mostani időszak a hivatalosan felvállalt, komoly és tartós szerelmi viszonyokra van kihegyezve, és a mai nappal egy újabb, az ilyen jellegű párkapcsolatokat megtámogató fényszög pontosodik be, mivel a Kos Eris (drasztikusan megváltozó külső körülmények) a Nyilas Junoval alkot egy tűz trigont. Ráadásul az Eris megállni látszik égi útján, és amikor egy folyton bolyongó bolygó ezt teszi, az alapjelentése nagymértékben megerősödik. Eris a transzcendentális olvasatokban azt az erőt képviseli, amely sikeresen kibillent bennünket életünk lassú pocsolyájából azért, hogy valami teljesen másba kezdjünk bele. A Junoval alkotott tűz trigon a változásokat szolgálja, és arra bíztat, hogy merj alakítani a kapcsolatodon, mert éppen ezáltal teheted jobbá és tartósabbá.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

Tagged under