Napi Horoszkóp – 2015. okt. 6.

Ma meglehet, úgy érzed, a céljaid, a terveid nem biztos, hogy összhangban vannak azzal, ami belül mozgat ? a feszültséget a Nap és a Plútó napi konfliktust okozó kapcsolata hozza.

A szellemi átalakulás, a hatalomhoz fűződő viszony okozhat ma nehézséget, úgy hogy közben azt érzed, van feladatod, és szeretnél is tenni ezen a területen. Ezt nem könnyíti meg a lélek és a szabadságvágy szintén feszült kapcsolata sem, amelyet a Hold és az Uránusz hoz a mai napba. Mégis, ma a legjobb, ha az érzelmeinkre hallgatunk, ha a lelkünkre támaszkodunk: a Hold az Oroszlán jegyébe lép, ezzel büszke, kreatív, játékos, mégis erővel töltött érzésekkel vészelhetjük át az esetleges feszültségeket.

Párdi Petra parapszichológus, a Tiszta Forrás Intézet frissen végzett hallgatója

Karmaasztro profiknak: Pallas Athena?Eris tűz trigon
A másodiknak felfedezett aszteroidát a bölcsesség görög istennőjéről, Pallasz Athénéről nevezték el, és az okos, önálló, senkihez sem tartozó modern feminint szimbolizálja. Most éppen apjának, Jupiter-Zeusznak a jegyében, a Nyilasban halad, ahol a jövővel kapcsolatos gondolkodást segíti elő. Az Eris nevű lassú keringésű kentaur a drasztikusan megváltozó külső körülmények égiteste évtizedek óta a Kosban halad. Most néhány napra szövetkezik a Pallas Athenaval, ami reményt ad arra, hogy értelmesen végiggondolt azt az élethelyzetet, amiben benne vagy, felismerd a megváltozott körülményeket, és okosan alkalmazkodj hozzájuk.

Griga Zsuzsanna karma asztrológus

fotó: www.pixabay.com

Tagged under