A legtöbben nehezen viseljük a kritikát – még akkor is, ha az történetesen építő. Pedig akár tetszik, akár nem, tudomásul kell vennünk, hogy egy kritikus világban élünk, ahol bárki szabadon szidhatja a másikat – az interneten, a televízión, rádión vagy a nyomtatott sajtón keresztül.
Két típusú bírálat létezik: a konstruktív és a destruktív. Amikor valaki ítélkezik feletted, nem árt végiggondolnod, melyikkel állsz szemben.
Az un. alkotó szándékú ember nem csak segítőkész, de udvarias és kedves is. Úgy mutat rá a dolgokra, hogy azt el tudjuk fogadni, érezzük, hogy javaslata a javunkat szolgálja.
A másik csoportba tartozók többnyire irigyek a sikereinkre. Az ő „stratégiájuk” a versengés, megszégyenítés, sértegetés. Kritikájuk bántó, az a szándékuk, hogy fölénk kerekedjenek és kisebbítsék érdemeinket. Az ő visszajelzéseik nem válnak hasznunkra.
Amikor bírálatot kapunk, mindig megválaszthatjuk, mit kezdünk vele. Vehetjük személyeskedésnek és letörhetünk, ha kemény szavakkal illetnek, vagy hátraléphetünk egyet és megnézhetjük kitől kapjuk és az illető milyen szándékkal közelít felénk.
Azok, akiktől építő kritikát kapunk, látják, hogyan fejlődhetnénk; ők értékes információt nyújtanak, amivel javíthatunk teljesítményünkön, elutasításuk pedig megfoszthat bennünket ettől az értéktől.
A destruktív kritikával illetőknek nyilvánvaló a szándékuk. Ha mondanivalójuk rendelkezik némi igazságtartalommal, azt bátran fogadjuk el, a maradékot pedig hagyjuk figyelmen kívül. Ezek a bírálatok valójában a másik félről szólnak.
Nem olyan nehéz tehát megkülönböztetni a gúnyolódást a segítő szándékú visszajelzésektől. Csak nézd meg, kitől és milyen szándékkal kapod. Aminek hasznád veszed, fogadd meg, a többit pedig egyszerűen felejtsd el!
By Marcia Sirota MD
Fotó: shamosan pixabay