Melyik volt életed eddigi leghosszabb kapcsolata?

Elárulom, valószínűleg az, amelyikben épp most is benne vagy: a fizikai testeddel lévő kötelék. Elfoglaltad, évek óta vele élsz. Talán korábban volt hosszabb hasonló köteléked is, de erre bizonyára nem emlékszel. 

Ez a kapcsolat, a fizikai inkarnáció életreszóló. Nem tervezek hasonló kapcsolatot a közeljövőben mással, és a meglévőt sem szándékozom megszakítani. A legjobbat akarom kihozni belőle, amíg természetesen véget nem kell érnie.

Elképzelhető, hogy a következő életeimben hosszabb kapcsolataim lesznek majd, de addig is ezt értékelem a legtöbbre és erre emlékszem legjobban. Talán vagy hét előző inkarnációmra is vissza tudok gondolni, de a részletekre, hogy hány éves voltam, hogyan haltam meg, nem.

Ez egy valódi kapcsolat. Szövetség lélek és test között, melyet az előző tetteim és gondolataim alapján választottam, vagyis a karmám. Életeim között, amíg az újbóli leszületést vártam, kiválasztottam a szüleimet és következő életem körülményeit, az előző életeim karmikus hatásaira alapozva. Nem mondhatom, hogy emlékszem ezekre a döntésekre, de mégis úgy hiszem, én hoztam meg őket. Eredménye az a lélek-test kapcsolat, amit most átélek.

Remélem, te is rájössz, hogy a leghosszabb kapcsolatod az, amelyik a jelenlegi inkarnációdhoz fűz. A felismerés segít, hogy másképp tekints az életre. Lehetővé teszi számodra a szellemi fejlődést, és megtanít tisztelni az életet, amelyet a természet adott számodra.

A „Melyik volt életed eddigi leghosszabb kapcsolata?” kérdésre sokan azt válaszolnák, hogy a leghosszabb kapcsolatuk az, amely a házastársukhoz fűzi őket. Mások talán élettársukat, gyermeküket említenék.

Elsősorban spirituális lények vagyunk. Spirituális lények, akik időnként fizikai testekhez kapcsolódnak. A hangsúly mégis a fizikai valónkra tevődőtt. Ez a tévhit az, ami a legtöbb gondunk gyökere modern világunkban.

Ha egyszer felismerjük a különbséget a kétfajta valóság között, a kapcsolatot a belsőnk és a külsőnk, spirituális lelkünk és fizikai testünk között, ha rájövünk, mennyire fontos és milyen komoly felelősséggel jár ennek a kapcsolatnak a folyamatos táplálása, spirituális fejlődésünket is elősegítjük.

A legnagyobb felelősséggel mégis annak a világnak tartozunk, amelyben élünk. Nem mindegy, milyen állapotban vár bennünket, amikor a következő életünkben visszatérünk.

A világ gyorsan pusztul az emberiség hanyagsága miatt. Segítenünk kell felgyógyulnia a sok fájdalomból, amelyet okoztunk. Találd meg a saját utad, találd meg, hogyan ápold a világot. Talán épp úgy, hogy tiszteletben tartod az ebben az életben köttetett leghosszabb kapcsolatodat…önmagaddal.

http://omtimes.com/2015/02/what-is-your-longest-relationship/
William Bezanson

Fotó: pixabay

Tagged under