A 12 napjegy és a misztikum
Vannak, akik számára a vallási rituálék és a misztikum jelenti a hitet, mások inkább közösséget keresnek, de előfordul az is, hogy a valláskeresést valaki intellektuális kalandnak éli meg. Vannak olyan családok, akik generációk óta azonos tanokban hisznek, de manapság ? amikor az információ sohasem látott mennyiségben és közelségben van jelen életünkben ? vannak, akik pár évente megváltoztatják a világról való elképzelésüket. Nézzük, hogy élik meg a vallást a különböző csillagjegyek? Ki miként hisz?
KOS
A Kos több vallást is megismer, mielőtt elkezd hinni valamiben. Ha elkötelezi magát egy vallás mellett, meglehetősen szenvedélyes a hite. Ha szenvedélyét nem elégíti ki, akkor könnyen előfordulhat, hogy keres valami új utat magának. Így megeshet az is, hogy soha nem tart ki egy vallás mellett, de személyisége ezzel csak gazdagodik, egyre színesebb egyéniség lesz.
BIKA
A Bika alaposan tanulmányozza a különböző vallásokat, majd ez után választja ki azt az irányt, amivel azonosulni tud. Innentől kezdve mélyen hisz, és talán élete végéig hűen és teljes körűen ragaszkodik hitéhez. Nehezen lehet eltántorítani megrögzött nézetétől, álláspontjától. Életében stabil pontnak tekinti a hitét, melyre mindig tud támaszkodni.
IKREK
Az Ikrek nyughatatlan természetének köszönhetően, általában nem marad meg egyetlen vallás keretein belül sem. Intellektuális kíváncsisága miatt megismer különféle hitvallásokat. Ahhoz viszont túl racionális a gondolkodásmódja, hogy fanatikusan ragaszkodjon bármilyen tanításhoz. De ha egyszer sikerül rátalálnia a hozzá közelálló értékrendre, általában képes követni azt.
RÁK
A Rák jegy szülötteire jellemző, hogy befelé tekintenek, hajlamosak az önvizsgálatra. Ebben nagy segítségükre lehet egy adott hitrendszer. Ezért előszeretettel ismerkednek meg bármilyen vallással, mely valamilyen kapaszkodót nyújt az életükben. Ha tud azonosulni egy hitrendszerrel, kitart mellette, és belső ösztöneire hallgatva próbálja magáévá tenni.
OROSZLÁN
Az Oroszlán ? szilárd jellemének köszönhetően -, ha szabad akaratából elköteleződik egy vallás mellett, nem valószínű, hogy könnyen kilép belőle. Szellemileg kiteljesedik, és családját is inspirálja az ő általa helyesnek ítélt hitrendszer követésére. Ezzel még jobban összetartja szeretteit.
SZŰZ
A Szűz jegy szülöttének megérzései a jövőbelátás képességeit súrolja. Ezért igyekszik minél több vallási területbe belekóstolni, míg alapos kutatómunkájának következtében rátalál arra az egyre, amely minden tekintetben megfelel számára. Ha sikerül egyensúlyt teremtenie a hitrendszere és gyakorlatias látásmódja között, akkor megvan az esélye egy kiegyensúlyozott lelki életre.
MÉRLEG
A Mérleg jegy mindenben a harmóniára és nyugalomra törekszik. Ösztönösen megtalálja azt a hitközösséget, ahol gyakorolhatja vallását. Kiegyensúlyozott életének kialakításához nagyon nagy segítséget nyújt a vallás. Legjobban akkor tud kiteljesedni, ha a hozzá közelálló embereket is sikerül meggyőznie hitéről.
SKORPIÓ
A Skorpió jegy vonzódik legjobban a vallásokhoz. Szereti a rituálékat, és rendkívül élvezi az összetartozás érzését is. Kutató hajlama miatt a vallás minden megjelenési formája után szenvedélyesen érdeklődik. Mindennel kapcsolatban nagyon bizalmatlan, de ha egy hitrendszert kiválaszt magának, biztosak lehetünk benne, hogy ő lesz a leghívebb elkötelezettje.
NYILAS
A Nyilas jegy szülötte mindig az igazságot keresi. A filozófia, a vallás uralkodójaként általában sok, különféle hitrendszert ismer meg. Ha kiválaszt egyet, általában kitart mellette és alaposan elmélyül benne. Nagyon szeret ilyen jellegű összejövetelekre járni, ahol hasonló gondolkodású barátokat szerezhet magának.
BAK
A Bak jegyben született emberek zárkózottak, komoly gondolkodásúak, és nagyon nehezen nyílnak meg érzelmileg. A Bakoknál általában a lélek tisztában van életcéljával. Tudatosan építi fel hitrendszerét, és ehhez módszeresen ragaszkodik. Egy vallási csoporthoz való tartozása segítségére lehet érzelmei megélésében.
VÍZÖNTŐ
A Vízöntő szabadságszerető, és nagyon eredetien gondolkodó ember. Lázadó természete ellenére hajlandó vallási kérdésekkel is foglalkozni. De még akkor sem biztos, hogy megmarad egy hitrendszer mellett, ha vallásos családba születik. Ő mindig a saját útját járja, és olyan tágabb ideákat keres, mely az emberiség egészére hatással van.
HALAK
A Halak jegy szülötte kifejlett ösztönös megérzéssel rendelkezik. Ez az érzék magasabb hatalmakhoz kapcsolja őt. Vonzódik a vallási közösségekhez, előfordulhat, hogy több vallást is gyakorol egyszerre. Intuitív képessége minden területen megnyilvánul. Idősebb korára alakul ki igazi hitrendszere, amelyhez kötődni is tud.
Kovács Ibolya
ibolya.royal@gmail.com
HOROSZKÓP havilap
http://www.harmonet.hu/horoszkop_magazin#amegrendelo
Fotó: Pixabay / Comfreak