A szeretet ünnepén – akár bevalljuk, akár nem -, mindenki arra vágyik, hogy megoszthassa valakivel érzéseit. Ilyenkor még jobban felértékelődik a családok, barátságok jelentősége, szerepe, az egyedül élők többsége viszont minden eddiginél jobban érzi magánya súlyát. Mi a különbség az egyedüllét és a magány között? Lehet-e egy magányos ember boldog? Ezt járja körül a www.onmegvalositas.hu cikke.
A pszichológia meghatározása szerint a magányosság egy olyan érzelmi állapot, amelyben a személy erőteljes üresség és kirekesztettség érzést tapasztal. A magányos ember elvágva, elidegenedve érzi magát a többi embertől, nehézséget okozhat számára a kapcsolatteremtés.
A magányosság, mint kínzó állapot, egy belső, lelki folyamat eredménye. Nincs köze ahhoz, hogy egyedül vagyunk-e, vagy társaságban, kapcsolatban, vagy kapcsolaton kívül. Természetesen a megbomlott, megváltozott kapcsolati rendszer lehet oka ennek a lelkiállapotnak a kialakulásában.
A magányosság nem azonos az egyedülléttel. Lehet valaki fizikailag egyedül, de mégsem szenved a magányosságtól. Vannak, akik kifejezetten arról írnak, beszélnek, hogy belső igényük van arra, hogy néha egyedül legyenek. A tudósok, művészek ilyenkor alkotnak, a vallásos emberek pedig lelki életet élnek.
Milyen okai lehetnek a magányosság, mint érzelmi állapot kialakulásának?
A leggyakoribb ok, amikor valaki hirtelen egyedül marad, de mivel nincs erre felkészülve, érzelmileg kibillen, szorongani kezd.
Egy másik oka lehet, amikor valaki elveszíti azt a képességét, hogy kapcsolatokat teremtsen. A virtuális világ rabságában élő és felnövő emberek ennek a veszélynek vannak kitéve. A számítógépes játékokban vélt képességekkel ruházzák fel magukat, a közösségi oldalakon bármilyen személyiséget kialakíthatnak. A valódi kapcsolat viszont valódi képességeket követel meg, és állandó kockázatvállalást, hiszen mi is okozhatunk csalódást, és mi is csalódhatunk, hiszen hús-vér emberek sosem tökéletesek.
Sokan azt tartják, hogy aki sokáig kénytelen egyedül élni, az idővel szintén nehezebben teremt kapcsolatot, hiszen megszokja, hogy nem kell alkalmazkodnia senkihez. Mások azért ragadnak bele a magányba, mert csalódtak egy korábbi kapcsolatban, és félnek újra kockáztatni.
Sokan azért válnak magányossá, mert nincsenek tisztában saját értékeikkel. Mert esetleg már gyermekkoruktól fogva ők másmilyenek, rosszabbak, gyengébbek, kirekesztettek voltak. Akár származásuk, akár vagyoni helyzetük, akár betegségük, fogyatékosságuk miatt. De az ember szoronghat azért is, mert úgy érzi, nem tud megfelelni egy társadalmi nyomásnak, elvárásnak.
Tanácsok a magányosság kínzó érzése ellen
Amikor az okokat felsoroltuk, a leggyakoribb ok a körülmények megváltozása volt. Ha ennyire függünk a körülményektől, akkor ki vagyunk téve a magányosság veszélyének.
Seneca azt tanította, hogy a nehézségekre úgy lehet felkészülni, hogy az ember gyakorlatoztatja magát. Azaz ha félünk attól, hogy hirtelen egyedül maradunk, és jaj, akkor majd ránk törhet a magány, akkor maradjunk egyedül időnként egy picit, és vizsgáljuk meg, hogy mihez is tudunk kezdeni egy ilyen helyzettel. Ha egyedül vagyunk,
és hamar megtalál az unalom, ha nem vagyunk képesek tévé vagy rádió nélkül meglenni egy napot, akkor nagy veszélyben vagyunk. Ez azt jelenti, hogy nincs semmi, amivel belülről kitöltsük a lelkünket. Az erős emberek belülről telítettek, ezért boldogok akkor is, ha egyedül vannak, és ezért az emberek szívesen teremtenek velük kapcsolatot, mert olyanok, mint este a tábortűz ? vonzzák a melegre, fényre vágyókat.
Aki tud álmodni nagy dolgokat, vagy szívesen merül el a természet szemlélésébe, aki bele tud merülni egy jó könyvbe vagy zenébe, vagy a múzeumok magányába, annak nem kell félnie a magányosság érzésétől.
Akiben egészséges belső párbeszéd folyik, mert van mit mondania magának, aki képes objektív önvizsgálatot tartani, aki ismeri a belső munka lélekemelő erejét, annak sincs félnivalója ez egyedülléttől.
Ha nem sikerült elkerülnünk a magányosságot, akkor először is gondolatban fogadjuk el, mint a náthát, mint átmeneti állapotot. Senki sem esett még kétségbe gondolom azért, mert megfázott, hanem intelligensen gyógyítani kezdte önmagát. Gyakran egyébként a fizikai kimerültség, vitaminhiány, betegség is lehet oka annak, hogy érzelmileg kibillenünk. Sőt, egy nagy siker, ünnepség után is következhet egy átmeneti visszaesés ? az
érzelmek egyszerűen így működnek.
Ha elfogadjuk a kibillent állapotot, mint átmeneti állapot, akkor máris könnyebb kikerülni belőle, mert nem azonosulunk vele. Ha az okát is tudjuk, esetleg egy jó alvás, pihenés is sokat segíthet.
Hosszú távon a megelőzést kezdhetjük az önismerettel. Ne másokhoz hasonlítsuk magunkat, hanem mérjük fel valódi igényeinket. Nincs mindenkinek igénye arra, hogy állandóan együtt legyen másokkal. Ha ezt az időt jól tudjuk kihasználni, akkor ez nem tekinthető kóros egyedüllétnek.
Tanuljunk meg hallgatni, meghallgatni: a kapcsolatteremtés egyik alapja, hogy képesek vagyunk figyelni a másik emberre.
A magányos emberek gyakran azzal ijesztik el a hozzájuk közeledni vágyó embereket, hogy azonnal rájuk ömlesztik negatív állapotukat. Panaszkodnak, vádolnak, megsértődnek ? nem csoda, hogy nem kellenek senkinek.
A csodálatos egyedüllét
Voltaképpen ez a szó, egyedül lenni, egy paradoxon, hiszen az ember sosincs egyedül. Az emberen belül ott van a belső figyelő, a suttogó, aki arra vár, hogy végre egy kicsit halkuljon a külső ricsaj, és végre szólhasson hozzánk. Az egyedül lét voltaképpen egy intim együttlét ezzel a belső emberrel, saját valódi énünkkel.
A természetben minden ciklikus, tehát az embernek is szüksége van arra a ciklikusságra, hogy egy kicsit a külvilágban éljen, és egy kicsit belső világát építse, hódítsa.
Marcus Aurelius azt tanította, hogy nem kell ahhoz messzire utazni, hogy az ember egy kicsit egyedül lehessen önmagával, hiszen bármikor visszavonulhat ? főleg, ha a belső világunk olyan, hogy oda szívesen vonulunk vissza.
Ahogyan a külső kapcsolatokért meg kell dolgozni, ugyanúgy a belső világot is ki kell alakítani. Hívják ezt aranyládikának is, ahová legszebb érzéseinket, gondolatainkat, álmainkat és emlékeinket helyezzük el. Annak, akinek van ilyen kincses kamrája, ünnepnap, amikor ebbe beléphet, különleges pillanat. És még inkább különleges, amikor olyan emberrel lehet együtt, akivel meg tudja osztani ennek a tartalmát, mert közös emlékük, álmuk, gondolatuk egy részét őrizzük benne.
Egy egészséges lelkű embernek szüksége van az egyedüllétre. Ugyanúgy, mint ahogyan szükségünk van arra, hogy a fürdőszoba magányában tisztítsuk, ápoljuk testünket, hogy onnan kilépve ismét tökéletesnek tűnjön, lelkünket is gondozni, ápolni kell.
Vannak, akik csak úgy tudnak alkotni, ha egy időre elvonulhatnak a világból, mert minden figyelmükkel, gondolatukkal, érzésükkel a műre akarnak koncentrálni. A spirituális egyedüllét is egy alkotási folyamat, hiszen ilyenkor kiemelkedve a napi problémákból, felszínes érzésekből az ember az örök értékekkel, a végső miértekkel telíti lelkét. Ilyenkor lehet feltenni magunknak a legfontosabb kérdéseket, azt, hogy kik vagyunk, hogy miért
élünk.
Sokan úgy gondolják, hogy a világ egy szellemi megújulás, felébredés küszöbén áll. Talán igaz, de a hagyomány ennél többet is tanít. Az tanítják, hogy a megújuláshoz, a változáshoz valaminek előbb el kell múlnia, el kell pusztulnia. A régi világ elmúlik, mielőtt az új megszületne, az elmúlást és a születést pedig egy köztes állapot tölti ki.
Mi jellemző erre a köztes állapotra? Bizonytalanság, üresség, a régi értékek elértéktelenedése.
Ha ezt nézzük, nem véletlen, hogy a magány és az elidegenedés az egész világon teret hódít. Az emberi kapcsolatoknak értéket ugyanis éppen az értékek adnak. Ma értékek helyett szórakozás tölti ki az időt, akár együtt töltjük, akár egyedül.
Ne várjuk azt, hogy majd a körülmények megoldják akár személyes nehézségeinket, akár az emberiség problémáját. Az új korszak nem jön el magától, nem jön majd sem isteni lény, sem UFO, sem egy új rendszer, ami mindettől megszabadítana.
Ha értékes életre, értékes kapcsolatokra vágyunk, akkor kezdjünk el értékeket teremteni. Gyarapítsuk magunkban a jót, a tudást, a szeretetet, a figyelmességet, a humort ? bármit, amit szívesen osztanánk meg másokkal.
Így az egyedül töltött idő a belső értékteremtés csodálatos idejévé válik. Platón ezt szent időnek tekintette, amit az ember tanulással, elmélkedéssel, a művészetekkel való foglalkozással vagy a vallásos érzülettel tölt. Az együtt töltött idő is értékessé válik, hiszen az együttlét további inspirációt adhat. Jó megosztani egy verset, egy gondolatot, egy felismerést hasonszőrűekkel, és még jobb együtt kutatni, alkotni, teremteni.
Lehet, hogy ha így élünk, nem fog mindenki érteni, szeretni bennünket ? egy elidegenedett világtól ne várjuk ezt. –
De az biztos, hogy aki ilyen életet él, sosem fog szenvedni a magány nyomasztó érzésétől.
Szerző: Grúsz Róbert
Forrás: www.onmegvalositas.hu
Fotó: mikegi pixabay