Légy a saját masszőröd

Ha épp nincs senki a közeledben, aki megmasszírozna, érdemes kipróbálnod a most következő technikát, amit a www.masszazs.eu jóvoltából mutatunk be neked. Szánj időt magadra, s mélyülj el a test reflexpontjainak tanulmányozásában is.

Ahhoz, hogy megérthessük, hogyan kell a test teljes területén fellelhető reflexpontokat masszírozni, a legjobb, ha először is a kézen és a lábon található reflexpontokkal kezdjük.

Helyezzék hüvelykujjukat tenyerük vagy a talpuk közepére, és körkörös mozdulatokkal nyomják és görgessék hüvelykujjukat, mintha darabos cukrot akarnának szétmorzsolni. Körülbelül ötször ismételjék meg ezt a mozdulatot, majd térjenek át egy másik pontra. Ábrák segítségével tájékozódhatnak arról, hogy éppen melyik terület reflexpontját masszírozzák. Nem szabad dörzsölni a bőrt, hanem inkább a bőr alatt lévő reflexpontot nyomják. Ezzel a módszerrel dolgozzunk a reflexpontokon, kivéve persze, ha az utasítás az, hogy folyamatos nyomást gyakoroljunk egy adott pontra.

A kéz és láb masszírozásának haladóbb változata, amikor a hüvelykujj vagy pedig a nagylábujj dörzsölésével kezdünk, majd teljesen átmasszírozunk minden ujjat és lábujjat, s érzékeny pontokat keresünk. Ne csak kezünkkel masszírozzunk, használjunk például egy ceruzát vagy egy kisméretű kézi reflexmasszírozó botot, melyekről bővebben a masszázseszközökről szóló fejezetben olvashatunk. Görgessük végig ezt a kis eszközt a lábujjak között, és azok oldalain, valamint a kézujjak között. El fognak csodálkozni, milyen, eddig nem ismert, fájó pontokra lelnek majd ezeken a területeken.

Az ábrák megmutatják önöknek, hogy a lábujjak hegyén is fontos reflexpontok rejtőznek, akárcsak a kézháton.

masszazs

Mindenképpen masszírozzuk meg ezeket a pontokat is, hogy a test minél nagyobb területét legyünk képesek ingerelni. Számoljunk el lassan hétig, ennyi ideig nyomjuk ujjunkkal a reflexpontot, majd engedjük el, s kb. három számolás erejéig pihentessük. A lábikrán háromszor ennyi ideig tartsuk meg a nyomást, s legalább 15 percen keresztül foglalkozzunk vele, hogy az egész testben enyhítsük a fájdalmat.

Elektromos erő a kézben – Reflexológia

A jobb tenyér pozitív töltésű és erősítő energiát gerjeszt. Ugyanakkor a bal tenyérnek nyugtató, pihentető és tisztító hatása van. Ha mindkét kezet használjuk a masszírozáskor, akkor a két energia egyesült hatását élvezhetjük majd.

A kézhátak a tenyerekével ellentétes töltésű elektromos energiával bírnak. A jobb kéz háta negatív, míg a balé pozitív.

A fejünk hátsó része pozitív, míg a homloki rész negatív energiájú. Próbáljuk csak ki, ha a jobb tenyerünket a tarkónkra helyezzük, és a bal tenyerünket a homlokra, akkor felerősítjük a fej természetes energiáját, s egyre jobban fogjuk magunkat érezni, energiával töltő­dünk fel. Ha viszont ellenkezőleg tesszük a tenyerünket a fejre, akkor az agy hatékonysága csökkenni fog, s ez igen zavaró hatással lehet ránk. Tehát ne feledjék, amikor fájdalom megszüntetésére törekednek a masszírozáskor, a bal kezet használják. Ha pedig a masszázs alatt a fájdalom megszüntetésére törekszenek, és valamiféle masszázseszközt is szeretnének alkalmazni, tartsák használat előtt a hal tenyerükben egy rövid ideig. Amennyiben energiával teli gyógyító erőt szeretnének küldeni a test lelassult, működésképtelen és elzáródott területeibe, talán jobb eredményt érhetnek el, ha a jobb kéz energiával feltöltő erejét használják ki.

A masszázs, függetlenül attól, hogyan használják, a gyógyítás­nak egy igen természetes módja, de sokkal eredményesebb lehet, ha tudatában vagyunk a kézben rejlő elektromos energiáknak.

A test reflexpontjai

A következő ábrákat tanulmányozva észrevehetik, hogy a kéz és láb reflexpontjaival ellentétben, a test reflexpontjai nem mindig követik a test egyenes meridián vonalát. Számtalan olyan, a test különböző területein fellelhető pont van, melynek ingerlése több alultáplált test­területet is ellát életenergiával.

Éppen ezért, egy újfajta masszázstechnika alkalmazására lesz szükségünk a test reflexpontjainak masszírozásakor, mivel ezek a pontok igen sok esetben nehezen masszírozható területeken helyezkednek el, és nehéz pontos tanácsot adni a masszázs hogyanjára vonatkozóan.

Az ábra áttekintésekor majd megértik, mire is gondolok. Nagyon jól megfigyelhetjük, milyen sok reflexpont helyez­kedik el a fejnek egy igen kicsiny területén is. Hogyan lesznek képe­sek megtalálni egy bizonyos pontot? Itt kell megemlíteni néhány Új technikát, melyek közül a legtöbbről fényképet is találnak. Néha pe­dig elkerülhetetlen lesz, hogy valakitől segítséget kérjünk.

A test különböző részein szétszórt reflexpontokat láthatunk itt.. Bizonyos, hogy önök közül a legtöbben nem igazán ismerik a test mirigyeit és szerveit. Éppen ezért szeretném, ha egy kicsit tanul­mányoznák az egyes szervek és mirigyek elhelyezkedését, hogy képe­sek legyenek később ezeket a különböző reflexpontokkal azonosítani, amikor majd, már egy bizonyos betegség kezelése érdekében masszírozzák azokat.

Hogyan masszírozzuk a test reflexpontjait a legjobb eredmény elérése érdekében?Figyeljük meg, hogyan helyezkednek el a reflexpontok többé-kevésbé éppen azok felett a mirigyek, illetve szervek felett, melyekhez tartoznak. Ezeknek a pontoknak a megnyomásához használjuk a középső ujjunkat, ugyanis ez rendelkezik a legerősebb energiaáramlással, vagy alkalmazhatjuk még a négy ujj módszert, mely olykor egy lézersugár erejével is felér. Többféle módszer is van, melyeket az érzékeny pontok masszírozására (átdolgozására) alkalmazhatunk. Nem minden energiagerjesztő és fontos pontot tüntettünk fel a térképen, találni fogunk olyan érzé­keny masszázspontokat is, melyek nincsenek berajzolva. Ne aggódjunk emiatt, amennyiben ezek a pontok vészjelzést küldenek, ez azt jelen­ti, hogy a test egy bizonyos területe bajban van, ezért a legjobb, ha azonnal segítünk rajta masszázzsal.

A legjobb azonban, ha a fontos reflexpontok masszírozásával kez­dünk, melyek a testünk különböző területein találhatóak.A középső ujjunkkal könnyedén nyomjuk meg mindegyik reflexpontot, s ha valamelyik fájdalommal is jár, tudjuk, hogy valahol torlasz alakult ki. Tegyük fel, hogy egy fájdalmas pontra lelünk, valahol a gyomor területe felett. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a gyomor a problémás terület. Az ábrákon láthatjuk, hogy a kifinomult masszázspontok az eldugult terület más alultáplált idegeitől vagy szőve- tejtől is képesek vészjeleket küldeni. Amennyiben a pont megnyugvásakor fájdalmat érzünk, fogadjuk el, hogy egy eldugult vonalat találtunk, mely lelassítja az elektromos életenergiának az eltorlaszolt terü­letre való áramlását. Egészen addig tartsuk a nyomást, míg a fájdalom meg nem szűnik, vagy hét másodperces nyomásokat is alkalmazhatunk. Ne feledjék, hogy nem csupán az ezek által a pontok által jelzett bizonyos szervek, mirigyek és szövetek dugulására vagy alultápláltságára figyelmeztető területeket diagnosztizálják, amikor ezeket a pontokat masszírozzák, hanem egyben betegséget is kezelnek, azaz visszaállítják az egészség állapotát azzal, hogy az energiamezőben megtalált dugulást elhárítják.A mellkason és a hason lévő masszázspontokat ujjnyomással fogjuk masszírozni. Ugyanakkor vannak, akik ezeknek a pontoknak a masszírozására a masszázsgörgőt szeretik használni.

A masszázs-pulzuspróba alkalmazása a hason

Középső vagy mind a négy ujjunkkal, azok egyik vagy mindkét kézen való összezárásával, gyakoroljunk nyomást a köldökre. Hogy a leg­többet tudjuk meg ebből a vizsgálatból, a legjobb, ha háton fekve vé­gezzük el. Amennyiben párnázott vagy kissé kövér a hasunk, akkor az ujjainkat jó mélyen bele kell nyomni ebbe a kövérkés területbe, hogy elérjük a masszázspontot. Keressünk meg egy pulzusszerű dobogást a köldökben. Érzik a pulzus lüktetését? Ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy ezzel a területtel valami baj van, s segítségre van szüksége. Ho­gyan segíthetünk rajta? Hétig számolva gyakoroljunk nyomást erre a masszázspontra. Eztán kezdjünk el egyfajta könnyed körző mozdulatot, miközben ujjainkat végig a lüktetésen tartjuk.

Most áttérünk a has más masszázspontjaira. Ugyanezzel a módszerrel próbáljunk meg lüktetést keresni az itt megjelölt masszázspontokon. Ha mégsem lelünk ilyen érzést, örül­hetünk, mert ez azt jelenti, hogy az adott területtel semmi baj nincs. Hogyha felfedezzük a lüktetést, akkor bizonyosak lehetünk afelől, hogy az adott szerv alultáplált, illetve az ehhez a masszázsponthoz tarto­zó területen gondok vannak.

Ne feledjük, minden masszázspontot nyugtassunk le, amely akár a legkisebb fájdalmat is mutatja, enyhe, körülbelül hét másodpercig tartó nyomás hatására.

Amennyiben mélyreható nyomást kellene gyakorolnunk, hogy a pulzust érezzük, akkor a reflexpontot erősebb nyomással kell ingerel­ni. Ezen masszázspontok közül többeknek a megnyomása igen fájdalmas lehet. Ezeknek a fájó pontoknak a nyomásával és a masszázs folytatá­sával azonban tapasztalni fogjuk, milyen gyorsan megszűnik a fájda­lom. Általában ez már a masszázspont nyomása alatt megtörténik. Na­gyon meglepő lesz, amikor a saját ujjaik nyomása alatt egyszerre csak eltűnik a fájdalom. Amikor már nem érzékelik a pulzus lüktetését, és a fájdalom is eltűnt az ujjaik alól, ez azt jelenti, hogy igazi gyógyítást hajtottak végre, s a megfelelő szervben lévő bajuk is tovatűnt. Felsza­badították a természet gyógyító erőit, ami helyreállította a mirigyek működését.

Reggeli masszázspróba

Reggelente, még mielőtt felkelnének, végezzenek el egy egyszerű masszázspróbát a hason és a mellkason. Ezzel nem csupán a vész­jeleket fogják regisztrálni, de még a szerveket és a mirigyeket is in­gerelni fogják, ezzel pedig megakadályozzák az esetleges torlaszok ?melyek később szétterjedhetnének az egész testben ? megjelenését az életvonalak mentén.

Amikor a fájdalom a nyomás alatt megszűnik, tudni fogjuk, hogy a feszültség feloldódott, s azt is érezni fogjuk, hogy a test egy esetle­ges másik pontjából érkező fájdalom ugyancsak eltűnik. Felkelés után olyan életerősnek és egészségesnek fogjuk érezni magunkat, mint amilyennek már régen nem.

Szeretném, ha minden reggel, felkelés után megismételnék ezt a gyakorlatot, nem csak azért, hogy egészségesek legyenek, hanem, hogy meg is tudják ezt az egészséget őrizni, hosszú életük végéig, s azért, hogy mindig életerősnek érezhessék magukat.
Ha lüktetést vagy fájdalmat érzünk egy bizonyos reflexpontban, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk meg azt az ujjunkkal, csak né­hány másodpercig, s ezzel segítsük a fájdalom eloszlását.

Tegyük fel, hogy a hátunkon fekszünk, hasunk kitakarva. Helyezzük középső ujjunkat a köldökbe, és keressük a lüktetést. Hétig számolva, tartsuk rajta ujjunkat a köldökön, s masszírozzuk annak környékét, a hüvelykujj kivételével, minden ujjunkat felhasználva. Ezután a tenyérrel, az óramutató járásának irányában, kezdjük el masszírozni a köldök környékét, s haladjunk kifelé, egyre nagyobb köröket leírva, mígnem az egész hasat masszírozzuk. Ismételjük meg ezt háromszor egymás után, majd az ellentétes irányban is. Látni fog­ják, hogy kezük energiája miként tölti fel az egész has tájékát.

Ne feledjük, ha fájdalom sugárzik ki a köldökből a test más területeire, akkor nem csupán masszírozunk, de a test beteg területét gyógyítjuk is.

Jégkocka technika

Amennyiben bármikor úgy érezzük, hogy valamelyik reflexpont nem akar meggyógyulni, akkor kipróbálhatjuk az úgynevezett jégkocka- technikát. Ez azt jelenti, hogy az adott érzékeny pontot egy jégkocka sarkával kezdjük el körkörös mozdulattal ?masszírozni?. Három másodperc erejéig nyomjuk rá a fájó pontra a jeget, majd kezünket fektessük egy másodpercig a reflexpontra, s újból ismételjük meg a jégkockás masszázst.

A mellkas masszázspontjaiMost térjünk át a mellkas reflexpontjaira. A hason használt masszázstechnikát kell itt is alkalmaznunk, kivéve, ha úgy találjuk, hogy a masszázspont valahol egy csont vagy izom felett helyezkedik el, ekkor ugyanis nem szabad nagyon mélyre nyomni ujjainkat, mint ahogy azt a has esetében tettük. Az érzékeny pontok megtalálása érdekében tartsuk a nyomást egy ideig, s ha ilyen pontot találunk, a körkörös masszázstechnikát alkalmazzuk. Sok esetben az ujjakkal való többszöri, könnyed ütögetés jobb eredményhez vezet. Habár a képeken feltüntetett masszázspontok bizonyos mirigyek és szervek masszázspontjai, mégis próbáljunk meg további masszázspontokat találni, ahogy a mellkast és a hastájékot egyre inkább felfedezzük ujjainkkal. Sokan vannak, akik kedvelik a masszázsgörgőt, mert az segítheti az érzékeny pontok megtalálását, melyeket esetleg nem találtak volna meg pusztán az ujjakkal.

Elektromos energialökés

Mielőtt még kikelnénk az ágyból, puhítsuk meg a körmeinket, hogy egyfajta elektromos energialökést adjunk testünknek, mely egész lényünket elektromos sugárzással tölti fel, ami egész napra velünk ma­rad. A Puhítsuk meg a körmeinket a hajnövekedés serkentése érdekében. Azóta arra is rájöttem, hogy ez egyben friss elektromos energiát és életerőt generál az egész szervezetben.

Forrás: http://masszázs.eu/masszazs-alapfogalmak/masszazs-technikak/

Tagged under