Lágyabb energiák – erre számíthatsz a Nyúl hónapjában

Végre lecsüccsenhetsz és egy kicsit lazíthatsz a gyeplőn, mert ez a hónap már lényegesen kevesebb vagy inkább másfajta, kevésbé megterhelő erőfeszítéseket kíván tőled. Változtatnod kell a hozzáállásodon, mégpedig a kezdeményező elhatározás irányába. Azért erre, mert a márciusban csúcsosodik az, ami az egész évben jellemző lesz, azaz, ha a látszólag macerás, nem kedvező körülmények ellenére mégiscsak összeszeded az erődet és akaratodat, igenis nagy csodák részese lehetsz.

Ahhoz, hogy tudd, melyik jegyben születtél, a kalkulátort itt találod: http://kinai-horoszkop.com/kalkulator/

PATKÁNY

Gondolkozzon el minden Patkány jegy szülötte a következőkön, mert ez időről-időre aktuális lesz: ?Ha a párom romantikusabb, kedvesebb, gondoskodóbb, magasabb, alacsonyabb, gazdagabb, családcentrikusabb?és így tovább?lenne, akkor végre boldog lennék!? vagy ?Ha a munkám érdekesebb, izgalmasabb, jobb fizetésű, motiválóbb, normálisabb kollégákkal teli, stb. lenne, akkor végre jobban érezném magam a munkahelyemen!? Ezek azok a keservek, a folyton kergetett vágyak azok, melyek meg tudják keseríteni a hétköznapjait. Ha ezeket el tudja engedni, amikor felismeri, hogy mindaddig, míg a tökéletességet önmagán kívül keresi és ezt gondolja boldogsága kulcsának, addig nincs esélye a valódi beteljesülésre és elégedettségre.

Március hónapban az események ezekre hívják fel a figyelmet, könnyebben sodródhat bele olyan érzésekbe és cselekedetekbe, aminek a végkimenetele a csalódás, mert az elképzelései nincsenek összhangban a valósággal. Ellenben nem feltétlen a valóság a rosszabb, lehet, ő teszi túl magasra a lécet, melyet már sem önmagának, sem pedig másnak nem könnyű megugrani.

BIVALY (a kalkulátorban Ökörként fordítva)

Ez a hónap a horoszkópban lévő Bivaly által képviselt energiára nincs hatással.

TIGRIS

A megszülető jó ötleteknél ? ami akad bőven, hiszen gazdag képzelőerővel van megáldva -, esetleg egy korábbi elképzelése, terve ismét motoszkálni kezd benne, ne hagyja, hogy tovaszálljon, hanem tegyen a megvalósulásáért! Március hónap a változásokról, a lehetőségekről szól, melyekkel nem élni vétek lenne. A tervei a következő napokban hangsúlyosan pénzügyi vonatkozásúak lehetnek, a most bimbózó fejlődése eredményeképpen ? főként, ha nem áll meg a tervezés szintjén ? az év végére anyagi helyzete javulását is eredményezheti.

NYÚL

Eljött a Nyúl jegyében születettek hónapja, mondhatjuk, itt van a ?gyermeknap?, amikor vissza lehet térni az időbe és kívánni, amit csak akar. Az egészben az a jó, hogy míg máskor csak vágyakozik, most tényleg lesznek dolgok, melyek meg is valósulnak. Persze ne csak látványosan nagy eseményekre gondoljon, nem ígérem a lottó ötöst, de a kedvező anyagi lehetőségek felbukkanása nem kizárt. Vegye észre, milyen kisebb-nagyobb ajándékok pottyannak le a közvetlen közelébe, csomagolja ki őket és ha tetszik, vegye magához, ezek most az Univerzum ajándékai, melyekkel eddigi erőfeszítéseit jutalmazza.

SÁRKÁNY

Ha bárhol a horoszkópban megtalálható a Sárkány szimbólum, az általa képviselt területeken jogi, hatósági ügyleteket jelezhet március hónapban. Aggodalomra nincs ok, de figyelmességre mégiscsak szükség lehet. Vállalkozók, cégek esetén ilyenkor hangsúlyosabban oda kell figyelni a számlaadási kötelezettségekre, szükségesebb nagyobb körültekintéssel eljárni a hivatalos ügyletekben. Ha korábban tisztességtelen úton járt, ebben a hónapban szembesülhet a következményekkel, meg kell tanulnia, hogy mi helyes és mi nem az, hogy a jövőben ne kövessen el hasonlóakat. Pozitív értelemben érdemes kifejezetten erre a hónapra tervezni jogi ügyleteket, hiszen jobban el tud majd igazodni az egyébként kusza jogszabályok, törvények erdejében, illetve ez a hónap lehet az, amikor elkezdődnek, csúcsosodnak avagy befejeződnek hatósági ügyei.

KÍGYÓ

Ez a hónap a horoszkópban lévő Kígyó által képviselt energiára nincs hatással.

Március hónapban segítséget kap ahhoz, hogy az élete azon területein változtasson, ahol a horoszkópban a Ló szimbólum megtalálható. A nap oszlop érintettsége esetén lehet ez lakás eladás/vétel, költözés, de nem kizárt, hogy a párjával kapcsolatban lesznek olyan felismerései, ami miatt rájön, itt van szüksége megújulásra. Ha tudatos, akkor mindezt nem a környezetből érkező nyomásként éli meg, hanem belső késztetésből fakadó előrehaladásként. Tekintsen az eseményekre úgy, hogy már tisztában van vele, minden azért történik, hogy egy negatívabb helyzetből pozitívabb felé induljon el. Ehhez az eseményekhez a ?szereplők? (társ, barát, kollégák, stb.) még azt is vállalják, hogy kényelmetlen szituációkba hozzák, vállalva a kellemetlen, de mégiscsak hasznos mester szerepét azért, hogy végre cselekedjen.

KECSKE

Az elkövetkezendő napokban megújuló energiákat fog érezni, a kreativitása a csúcson lesz, melyből a legtöbbet akkor tud kihozni, ha nem ragad le a fantáziálás szintjén. Csak az első lépések tűnhetnek nehezeknek, de ahogy halad előre az útján, egyre inkább érezni fogja, hogy tulajdonképpen alaptalan volt az aggódása, megy ez neki, mint a karikacsapás! Ha a Kecske hónapjában született, a munkájában érvényesül igazán a hónap energiája, számtalan új ötlete, elképzelése lehet, melyeknek hosszú távon pozitív anyagi eredményei lehetnek.

MAJOM

Ez a hónap a horoszkópban lévő Majom által képviselt energiára nincs hatással.

KAKAS

Azon a területen, ahol a Kakas a horoszkópban megtalálható, változás, megújulás, de olykor némi konfliktus is várható. Mindegyik azt a célt szolgálja, hogy egy passzív vagy hátráltató helyzetből végre kirobbantsa. Akkor jár a legjobban, ha bizonyos mértékig felkészülve várja az eseményeket, így nem elszenvedője, hanem elindítója lesz azoknak. Hogyan készüljön? Nos, csak annyit kell tennie, hogy ha feszültséget (lehet ez pozitív, negatív) érez magában, ha zavarja valami vagy csak úgy gondolja, valamit másképp csinálna, akkor meg is teszi. Ha besöpri ezeket az érzéseket a szőnyeg alá, sokkal inkább esélyes lesz, hogy külső eseményként, akár kényszerhelyzetben cselekedve teszi meg a szükséges lépéseket, de ilyenkor már lényegesen kevesebb mozgástérrel rendelkezve.

Jó hír a szerelemre vágyóknak, hogy ez a hónap véget vethet szingliségüknek. Legyen nyitott az ismerkedésre, menjentársaságba avagy csak lelkileg nyisson egy új kapcsolat felé, a nagy Ő már ott toporoghat valahol a közelében!

KUTYA

Szenvedély, temperamentum, lelkesedés! Ezek a március hónap kulcsszavai. Ha a Kutya hónapjában született, a munkája területén sokkal aktívabb és kezdeményezőbb lesz. Amiben hisz, azért érdemben tenni akar, és ha kell még hozzá valaki segítsége, akkor könnyebben talál maga mellé támogatókat. Új feladatok várnak rá, ahol jól tudja kamatoztatni a jelenlegi előadói képességeit is, ezért egy meglehetősen aktív időszaknak néz elébe.

Ha Kutya napján született, úgy a társa részéről számíthat temperamentumosabb viselkedésre, ami által a kapcsolat egy magasabb, érzékibb szintre léphet. Még esetleges konfliktusok esetén is közelebb érzi őt magához. Jó tanács az egész évre; legyen őszinte, vállalja magát úgy ahogy van, az erényeivel, erősségeivel és hibáival együtt. Idén nincs mód a sumákolásra, csak az egyenes út járható számára.

DISZNÓ

Aktív emberként nehezére esik tétlenül ülni és várni, ezért még akkor is tesz-vesz, ha valójában nem sok értelme van. Márciusban mellé szegődnek azok az értékes ötletek, melyek miatt meg is éri majd a sok lótás-futás. Egyrészt benne lesz a maradás, kötődés vágya, másrészt meg azt is érezni fogja, hogy mindenhol ott van az új kezdet, a tavasz és ő is részese akar lenni a megújulásnak. Használja mindkét erős érzést megfelelően, a kreatív gondolatokat karriere és pénzügyi helyzete javítására, míg a ragaszkodást a személyes kapcsolatai minőségi javítására.

Sásdi Bernadett

www.kinai-horoszkop.com 

Fotó: hansiline pixabay

Tagged under