Sokszor megkeserítik életünket. Megtalálhatók mindenhol, ahol úgy vélik, megválthatják a világot. Ők nem bűnös, rossz emberek, hanem betegek. Még talán nem is pszichésen, inkább spirituálisan. Ők azok, akik mindenkin segíteni akarnak, miközben talán nekik lenne legnagyobb szükségük a segítségre. Belevonják környezetüket egy játszmába, kialakul egy ördögi kör, ahonnan ember legyen a talpán, aki ki tud gabalyodni.
Karpman háromszög
Dr. Robert Lefever pszichiáter kitűnő gondolatai erről a témáról.
„A normális segítés tisztelettel viseltetik az elfogadó személy iránt. Nem atyáskodik, és nem uralkodik. Figyelmes és támogató. Néhány példa megvilágíthatja mindezt:
? Amikor egy gyerek nehéznek találja a leckét, hiteles segítséget jelent, ha elmagyarázzuk (már ha tudjuk!) azokat az alapelveket, amelyek alapján a gyerek ki tudja dolgozni a helyes választ. A kényszeres segítő megmondaná a megoldást, vagy órákat töltene azzal, hogy túlmagyarázza, amitől a gyerek még jobban összezavarodik ? vagy elalszik.
? Ha valaki elkapja az influenzát, a normális segítő kerít néhány szem aszpirint, hoz egy üveg forró teát, és felajánlja, hogy megveszi az újságot, vagy kicseréli az ágyneműt. A kényszeres segítő beköltözne, figyelmen kívül hagyva saját szükségleteit és a kockázatokat.
? Amikor férje ismételten lerészegedik, a normális segítő benne hagyja a slamasztikában, amit magának köszönhet, és kijelenti, hogy ami sok, az sok. A kényszeres segítő azon rágódna, hogy vajon ő maga mit rontott el, s fölhívná férje főnökét, hogy megmondja, a férjének gyomorfekélye van.
? Amikor fiának pénzügyi nehézségei támadnak, a normális segítő felajánlja, hogy átnézi a számláit. A kényszeres segítő követelné, hogy megnézhesse, jó tanácsokat adna, s végül ? nem először ? kifizetné az adósságot.
? Ha egy tanár felbolydult osztállyal találja szembe magát, normális segítőként kiválaszt egy-két tanulót, meghallgatja a problémájukat, megadja a megfelelő választ, és folytatja a tanítást. A kényszeres segítő fórumot szervez, ahol az összes gyerek elmondhatja a magáét, majd beszámolót ír az igazgatónak vagy a pedagógus szakszervezet képviselőjének.
? Amikor egy tanácsadó szakember fáradt és kimerült, normális segítőként felismeri, hogy túl sokat dolgozott, és időt kellene szakítania arra, hogy színházba menjen. Ha kényszeres segítő, az alkalmazó intézményt hibáztatja ?kiégéséért?, s kijelenti, hogy több időt kellene biztosítani a szupervízióra.
? Ha egy munkaadónál panaszt tesznek, hogy egyik alkalmazottja nem megfelelően viselkedett egy másikkal, a normális segítő meghallgatja a panaszt, felveszi a jegyzőkönyvet, és követi a szokásos eljárást, bármi legyen is az. A kényszeres segítő törli egész napi programját, hogy meghallgassa az esetet az összes lehetséges nézőpontból ? majd átveszi az ügy kivizsgálását.
? Amikor a jogtanácsos meghallgat egy balszerencsés esetet, normális segítőként arra kíváncsi, mit tett az ügyfél, ami az adott eredményre vezetett. A kényszeres segítőt az érdekli, hogy mit tettek mások, és intézkedik a jogsegély felől.
? Ha egy beteg öngyilkossággal fenyegetőzik, az orvos, amennyiben normális segítő, azt mondja: ?Nem áll hatalmamban megakadályozni, ha valóban ez a feltett szándéka. Ha viszont egy kicsit is élni akar, akkor már tudunk együtt dolgozni?. Ha az orvos kényszeres segítő, azt feleli: ?Ez szörnyű! A feleségemmel színházba akartunk menni, de lemondom, hogy maradni tudjak önnel néhány órát?.
? Amikor egy választó a szegényes lakáskörülmények miatt panaszkodik, a politikus ? ha normális segítő ? azon tűnődik, hogy lehet az, hogy ugyanabban az utcában, azonos körülmények között mások olyan jól élnek. Ha a politikus kényszeres segítő, így nyilatkozik: ?A kormánynak tennie kellene valamit?.”
Forrás: http://sobrius.hupont.hu/