Most következő cikkünkben megpróbáljuk azokat a motívumokat föltárni, amelyek az előző életeinkből származnak, de hatásuk ? akár öntudatlanul is ? jelentős befolyással bír mostani életünkre. A téma meglehetősen misztikusnak tűnik, azonban nincs híján a következetes asztrológiai megfontolásoknak.
Karma fényszögek
A 30°-ot (félszextil) és a 150°-ot (kvinkunx) hívjuk karma fényszögeknek ? és nem véletlenül. A régi asztrológiai hagyomány úgy tartotta, hogy az egymás melletti (30°) és az egymástól 5 jegynyire (150°) álló jegyek ?nem látják egymást?. Ha két bolygó ilyen jegyekben áll, akkor nekik nincs tudomásuk egymásról.
A karma asztrológia szerint azonban van köztük kapcsolat, csak láthatatlan. Analogikusan: ha két bolygó között láthatatlan, azaz látható ok nélküli kapcsolat van, akkor az ok valahol a horoszkóp határain kívül, a jelenlegi életünk határain kívül keresendő. Ez az ok pedig nem eredhet máshonnan, mint korábbi életeinkből.
Ezekre a láthatatlan kötésekre világít rá a két karma-fényszög. A 30° kisebb, tanító jellegű karmát mutat, míg a 150° a súlyosabb, ?ledolgozandó? karmát takar.
Például: ha az aszcendens ura (Te magad) és a deszcendens ura (a párod) között van egy 150°, akkor az életedben társként föl fog tűnni egy olyan személy, akivel már előző életedben is dolgod volt, és a kapcsolatotokat nem sikerült maradéktalanul lezárni. Most a sors újabb esélyt ad, hogy rendezzétek korábbi függő ügyeiteket.
Előző életes motívumok
Az aszteroidák és kentaurok a Naprendszer újonnan fölfedezett kis égitestei, mondhatni kozmikus törmelékei ? bár vannak köztük igencsak méretes darabok is, mint pl. a Sedna, akinek az átmérője kb. 1600 km.
Az aszteroidák a Mars és a Jupiter közti aszteroida övben helyezkednek el, és az egészen kicsi, névtelen ?űrkavicsoktól? kezdve megtalálhatók benne a nagyobb példányok is. Több százezer nyilvántartott aszteroida van, és 10.000-es nagyságrendben nevezték el őket.
A kentaurok olyan bolygószerű objektumok, akik ellipszis alakú pályán és dőlt pályasíkkal keringenek a Nap körül. Nem tagozódnak be szépen a hagyományos bolygók pályái közé, hanem több bolygó pályájába is ?belemetszenek?.
Szerintem logikus, hogy ezeknek az égitesteknek teljesen más a szerepük és a súlyuk, mint a ?normális? bolygóknak. Szabad szemmel láthatatlanok, tehát valami rejtett jelentésük van, mely jelentés a nevükbe van ?kódolva?. A legjobban akkor érthetjük meg ezeket a kis égitesteket, ha elfogadjuk a Jung-féle szinkronicitást, és tanulmányozzuk a névhez tartozó mitológiai hátteret.
Az elemzés módszere pedig a következő: egy adott nevű aszteroida/kentaur egy bolygóval vagy egy tengelyponttal (ASC, DSC, MC, IC) szorosan együttállva tud megnyilvánulni. Ilyenkor van szükségünk az intuícióra, amikor az adott nevű kis égitest és bolygó párosokat egymás után véve, igyekszünk megtalálni egy olyan motívumot, ami filmszerűen leír egy ?történetet?. Ennek a történetnek a fő motívuma takarja azt a karmát, amit jelen életünkben is (lehet, hogy tudatlanul) ismételünk.
?Az asztrológia mágikus kódjai?-ban Madonna képletén mutatom be, hogy a föltárt karmikus motívumok milyen hatást fejtenek ki a jelenlegi életre. A Tiedre is, csak ott természetesen más motívumok az aktívak.
Chiron
A Chironról már részletesen itt, értelmezéséről pedig itt írtam, most csak azért említem meg, hogy teljes legyen a karmikus kép. Ő az elsőként fölfedezett kentaur, és ennek okán nagyobb jelentőséggel bír a képletedben, mint a többi kentaur vagy aszteroida.
Olyan jelentős karmikus sebre utal, amit erre az életedre direkt pakoltál a karma zsákodba még a születésed előtt, mert ezt a témát nem szeretnéd megkerülni ebben az életedben. Fontos a házhelyzete, a jegyének az eleme, az ura és az urának elhelyezkedése. Ezekből egy komplex kép bontakozik ki arról a meghatározó motívumról, ami igencsak megsebezte a lelkünket az előző életünkben, és ezt a mérgezett nyílhegyet még most is hordozzuk magunkban.
http://astrokarma.org/
- videolink: