Jogunk van szeretni

Születésünktől fogva jogunk van a boldogsághoz. Jogunk van szeretni, élvezni és megosztani a szerelmet. Éljünk, és élvezzük az életet – hangzott el a felszólítás Vadász Miklós Zoltán: A szavak mágiája című előadásában.

Ne félj a jövőtől, a mára figyelj, maradj a jelenben. Egyszerre csak egy napot élj meg. Mindig kövess el minden tőled telhetőt, hogy megtartsd ezeket, az egyezségeket, és csakhamar nem is esik már nehezedre. MA ÚJ ÁLOM VESZI KEZDETÉT.

Nincsenek „negatív” és „pozitív” érzések, mi magunk tesszük egyiket negatívvá, másikat pozitívvá, attól függően, hogy azt elfogadjuk, vagy visszautasítjuk. Számomra minden érzés fontos része az én csodálatos, örökkön változó létezésemnek. Ha szeretjük és elfogadjuk legkülönbözőbb érzéseinket is, ezek mind az élet szivárványos színeit fogják gazdagítani.
Van néhány olyan érzés, amelyet a legtöbb ember riadtan igyekszik elkerülni. Szeretnék egy-két tanácsot adni nekik, hogyan kell ezek ellen védekezni:

FÉLELEM

A legfontosabb az, hogy felismerd és elfogadd a félelmeidet. Ha elfogadod magad olyannak, mint akinek félelmei vannak, és nem akarod elhárítani magadtól ezt az érzést, nagyobb biztonságban kezded érezni magad és félelmed csökkenni fog.

SZOMORÚSÁG

Szoros kapcsolatban áll nyíltszívűségeddel. Ha tűröd, hogy szomorúnak érezd magad, különösen, ha képes vagy sírni is, azt fogod tapasztalni, hogy még inkább nyíltszívű leszel és még több szeretetet fogsz érezni.

BÁNAT

A szomorúság intenzív megnyilvánulása, ami a halálhoz, az elmúláshoz kapcsolódik. Nagyon fontos, hogy átadd magad a bánatnak, és ne zárkózz el tőle. A bánat olykor hosszú ideig elhúzódik, vagy időnként visszatér. El kell fogadnod ezt az érzést és gyűjts erőt, hogy elviseld, amikor rád tör.

SÉRTŐDÖTTSÉG

A sebezhetőség megnyilvánulása. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a sebezhetőségünket a védekezés vagy a megbántottság álarca mögé rejtsük, mert akkor nem kell elismernünk. Pedig az a jó, ha kimondjuk, bevalljuk, de mi se bántsuk meg a másikat. Például így: „Nagyon megsértettél, amikor nem hívtál magaddal”, de így ne: „Te nem törődsz az én érzéseimmel. Hogy tudsz ilyen érzéketlen lenni?”

REMÉNYTELENSÉG

A beletörődés, a megadás rokona. Amikor reményvesztettnek érzed magad, az azt jelenti, hogy egód feladta a küzdelmet, felismerted, hogy régi sémáid egyike sem működőképes. Ha valóban minden küzdelmet feladsz, és teljesen reményvesztettnek érzed magad, ezt egy békés időszak és az univerzumnak való behódolásod új szintje fogja követni.

HARAG 

Akkor érzünk haragot, amikor saját erőnket elnyomjuk és hagyjuk, hogy valaki más uralkodjon rajtunk. Általában lenyeljük a mérgünket és eltompulunk. Amint kezdjük visszanyerni erőnket, legelőször a magunkkal hurcolt, elfojtott haragot fogjuk érezni. Azok
számára, akik most kezdtek tudatosabbá válni, határozottan pozitív jel, amikor határozott haragot éreznek. Ez azt jelenti, hogy erejüket hamarosan visszanyerik.

Gyakorlat:

Reggel, amikor felébredsz, ismét hunyd be a szemed, és figyelmedet irányítsd tested belsejére, szívedre, hasi idegközpontodra és alhasi részeidre. Kérdezd meg magadtól, hogy állsz éppen akkor érzelmeiddel.

Próbáld megkülönböztetni érzéseidet agyadban kitermelődő gondolataidtól. Állapítsd meg, hogy érzéseid békések, izgatottak, aggódóak, szomorúak, haragosak, vidámak, csalódottak, bűnösek, szerelmesek, magányosságot sugallók, elégedettek, komolyak,
játékosak-e.
Ha nem boldogító, ha csalódást okoz az, amit magadban tapasztalsz, keresd meg ennek az okát, próbáld szóra bírni magát az érzést. Kérd meg, hogy beszéljen hozzád és mondja el pontosan, mi ez az érzés. Légy megértő és segítőkész érzéseidhez. Kérdezd meg, hogy mit kell tenned, amivel jobban törődhetnél önmagaddal.

Ismételd meg a gyakorlatot mielőtt nyugovóra, térsz, vagy bármikor napközben, amikor van időd.

Forrás: http://www.angyalszarny.eoldal.hu/

Fotó: lailajuliana pixabay

Tagged under