Hogyan fókuszálj sikeresen a vágyaidra?

A vágyaink megteremtésére irányuló szándék egyik kulcsa a fókusz, vagyis a kitartó összpontosítás. Miért olyan nehéz megtartani a fókuszt? Melyek azok a tényezők, amelyek akadályozzák ezt a teremtési folyamatot? 

Spirituális tanulmányaink során oly sokszor halljuk a következőt: ?Figyelj oda, min van a fókuszod! Amire helyezed a figyelmedet, azt vonzod, és az valósul meg az életedben!?
Ez mind szép és jó, és természetesen lelkes diákként elkezdjük gyakorolni és a mindennapjainkban megvalósítani. ?Igen, én most a fókuszomat, azaz az Erőmet a kitűzött célomra helyezem! Most megváltoztatom, felülírom az életem!? Mégis azt tapasztaljuk, hogy nem mindig sikerül a figyelmünket a kitűzött céljainkon, vágyainkon tartani.

 Ennek több oka is lehet:
– Először is, addig, ameddig a tudatalattinkban programok és különféle tapasztalatokra irányuló vágyak sokasága tobzódik tudattalanul, tudatosan szinte szélmalomharcnak tűnik új, radikális változást hozó célokat kitűzni, az életünket homlokegyenest felülírni, újjáalakítani és természetesen mindezeken folyamatosan rajta tartani a figyelmünket.
– Az elsők között fontos önmagunkban tisztázni, hogy mi is az igazi célom? Mi az, ami valóban összhangban van a fejlődésemmel, az álmaimmal? Képes vagyok erre igazán rálátni? Vagy csak ismét elméből én akarok megvalósítani valamit és közben figyelmen kívül hagyom mindazt, hogy miként is szeretne a végtelen isteni energia megnyilvánulni rajtam keresztül. Mi az, amit esetleg még meg kell tapasztalnom, mielőtt az álmaim testet öltenek?
– Azt sem árt tudni, hogy valóban képes vagyok igazán akarni a kitűzött célomat? Azaz képes vagyok érte itt és most lépéseket tenni, cselekedni? Elképzelhető, hogy sok falat, korlátot állítottam magamnak az elmúlt években, életekben. Ezek csak lépésről-lépésre tudnak ledőlni. S bizony, amikor ezeket a korlátokat feszegetjük, találkozhatunk önmagunk gyengeségeivel. Mindez nagyon sokféle rossz érzést hozhat bennünk felszínre, amelyek erőteljes visszahúzó erővel bírnak. Ám jó, ha tudjuk, hogy ezek semmi mást nem jeleznek felénk, csak annyit, hogy még rendelkezünk korlátokkal néhány tekintetben. Nem tudjuk önmagunkat korlátlanul szeretni, emiatt nem vagyunk képesek az isteni, teremtő erőnket folyamatosan áramoltatni és a fókuszunkat megfelelően fenntartani.
– Sokszor magunk is hajlamosak vagyunk arra ? mintegy menekülésként önmagunk elől ? hogy másra, másokra helyezzük a fókuszt. Miért is tesszük mindezt? Amikor mással foglakozom, akkor magamra nem jut elég idő, figyelem és erő. Mindennek a mélyén legfőképpen az áll, hogy nem akarok igazán szembenézni azzal, amit a tudatalattim tartalmaz: félelmet, önbüntetést, erőtlenséget, szeretetlenséget?
– Azt is fontos megértenünk, hogy a jelen cselekedeteinket nagyban befolyásolják a múltbeli mintáink és tapasztalataink, amelyek elég mélyen belénk ivódtak. Sikeres voltam gyerekként? Képes voltam sokszor jól érezni magam? Anyu és apu hogy oldotta meg a felmerülő problémákat? Ezek az alapjaink, a régi szokásaink, amelyeket a célunk felé haladva szintén folyamatosan felül kell írnunk.
– Az sem elhanyagolható tétel, hogy ez a világ mindent elkövet, hogy a figyelmünket, energiánkat lekösse. Hihetetlen mennyiségű információ áramlik pillanatról-pillanatra akár az interneten is. Amikor kétségek merülnek fel bennünk és keressük a megoldásokat, az első az, hogy felmegyünk a netre és rákeresünk. Észre sem vesszük és máris hosszú órák telnek el azzal, hogy a megoldásokat keressük, ahelyett, hogy cselekednénk, tennénk a dolgunkat, amit az aktuális pillanat kér és vár tőlünk. Természetesen nagyon fontos megérteni, hogy a kétségeket és korlátokat mi magunk helyezzük oda saját magunknak, mert ebből tanulunk, épülünk. És ha elveszünk a problémákban, az szintén felőrli az erőnket, leapasztja az energiakészletünket, a fókuszunk elmászik, ilyenkor könnyedén belekerülhetünk egy érzelmileg lefelé húzó negatív spirálba.

 Akkor, amikor kétségeink vannak, mert nem valósul meg azonnal az álmunk, vagy csak azt tapasztaljuk, hogy újabb és újabb akadályok gördülnek elénk, amelyeket meg kell oldani – mindeközben a kitűzött célunk csak távolodni látszik, hiszen a figyelmünket lekötik a felmerülő kihívások. Ilyenkor sem szabad elfelejtenünk, hogy a célunk felé haladó ösvényen mi magunk szembesítjük önmagunkat azokkal a korlátokkal, amelyek akár hatalmas hegyként tornyosulnak köztünk és az álmaink között.
Fontos meglátnunk azt, hogy miközben a céljaink felé haladunk az általunk kitűzött ösvényen, remek lehetőséget adunk önmagunknak, hogy elkezdjük igazán megismerni azt, akik vagyunk. Egyre tudatosabbá válunk az önmegismerés útján, egyre nagyobb erővel és fókusszal rendelkezünk, egyre jobban megértjük a teremtés folyamatát. Majd egyszer csak azt tapasztaljuk, hogy az életünk egyre könnyedebb, gördülékenyebb, harmonikusabb, egyre több jó dolog történik velünk, egyre több jó és segítőkész emberrel találkozunk. Boldogsággal kezd el eltölteni bennünket az a tudat, hogy itt és most élünk ezen a bolygón, a három dimenzióban, a fizikai testben. Egyre tudatosabban teremtünk, kitűzzük a céljainkat, könnyedén rajta tartjuk a fókuszt és valósítjuk meg azokat. Megértjük, hogy a fókuszunk a saját erőnk, tudatosságunk mértékétől függ. Amikor jó érzésekkel, boldogan létezünk, akkor könnyedén képesek vagyunk feltölteni, megtartani az erőkészletünket. Megértjük, hogy maga az utazás a lényeg a végtelen sokszínű tapasztalással.

Ezért vagyunk itt! Ezért öltöttünk testet!

Hiszen izgalmas játék a végesen keresztül tapasztalni, hogy végtelenek vagyunk!

A jó munkához idő kell! Kérlek, legyél türelmes önmagaddal, hiszen a tudatalatti felülírása sok gyakorlással járó hosszú folyamat. S ha úgy érzed, időnként még elcsúszik a fókuszod, nincs elég kitartásod vagy túl sok a korlát, a nehézség az életedben, nyugodtan kérhetsz segítséget is. Egy egyéni, mélyreható tudatalatti oldás határozottan megkönnyíti az előrehaladásodat, segítséget nyújt abban, hogy ráláss az igazi céljaidra.

~ Angyal Alénaya ~
www.angyalgyogyitas.hu

Fotó: pixabay, ?Steps To Goal Target? by Master isolated imagesDarts on Target by, Master isolated imagesHands heart at Gdefon.ruLotus man at Gdefon.ru

Tagged under