
A mágia három eleme
A mágikus folyamatoknak három lényeges eleme van. Mivel ez az egyik olyan tudomány, amit az emberiség Hermész Triszmegiszusztól kapott (a másik kettő az asztrológia és az alkímia), a mágia is a hermetikus ?amint fent, úgy lent? megfelelésen alapul, vagyis azt hozzuk létre ?kicsiben? ? analógiás formában a mágikus szertartás során ?, amit ?nagyban?, vagyis az életünkben, el akarunk érni.
Ez az első elem, amit gondos tervezéssel és némi leleménnyel viszonylag könnyen elérhetünk, és ehhez tud a hétköznapi mágia sorozatunk a leginkább segítséget nyújtani.
- Megmondjuk, hogy milyen téridő pillanat illik egy adott mágikus tevékenységhez (bár vannak alapvető dolgok, amelyek időtől függetlenül is működnek);
- Felsoroljuk az alapvető eszközöket, az adott témakörhöz tartozó kellékeket, színeket, formákat és praktikákat;
- Elmeséljük a folyamat lehetséges menetét;
- És elmondjuk azt is, hogy mire érdemes nagyon odafigyelni.
A mágikus folyamatok második lényeges eleme első hallásra pofon egyszerű: hinned kell benne. Ezt az elvet egyébként ráhúzhatjuk minden emberi folyamatra és tevékenységre. Ha hiszel a dolog sikerében, a legnehezebb feladatok és célok is viszonylag könnyen létrejönnek, mert elhárulnak az akadályok, segítők bukkannak fel, vagy magadtól, szinte varázsütésre rálelsz a legcélravezetőbb útra. Ha viszont nem, akkor jóval nehezebb bármit is elérni, és ez fokozottan igaz a mágikus tevékenységekre. A mágiában és alkímiában ugyanis semmi sem működik, ha nem hiszel abban, hogy valóban létrejön a kívánt eredmény. Sajnos azt nem taníthatom meg, hogy hogyan növeld meg a hitedet, de néhány egyszerű gyakorlat a segítségedre lehet. Ezeket a gyakorlatokat (pozitív megerősítés, kivetítés, mantrák, stb.) más rendszerek, például az agykontroll vagy az NLP is alkalmazzák.
A harmadik fontos elem egyúttal a mágia egyik legérdekesebb paradoxonja is: az intuíció felülírhatja a szabályokat. Ha hajszálpontosan lemásolod a szertartást és lépésről lépésre elvégzed, nem biztos, hogy olyan eredménye lesz, mint amikor engeded a fantáziádat szabadon szárnyalni és saját ötleteket is bátran felhasználsz ? bármit, amit az intuíciód vagy az őrangyalod sugall. Éppen ezért azt javaslom, hogy merj változtatni! Variáld vagy bővítsd az eszközöket, használj egyéni varázsszavakat, rajzolj egyedi mágikus pecséteket, ha azt érzed, hogy a tiéd lesz a hatásosabb. Persze az is lényeges, hogy tartsd be az alapvető szabályokat! Főleg az időszak kiválasztása fontos, mert ha például elindítani akarsz valamit, akkor azt Újholdkor kell, ha pedig valaminek a beteljesülését akarod elérni, akkor a Telihold napjára érdemes a szertartást tenni. A kettőt nem szabad felcserélni, hiszen a téridő minősége ellentétes a szándékkal, ezért nem is tud úgy és akkor megtörténni. Próbáltál már fagyos földbe magot ültetni? Ugye nem! A mágia időminőségének meghatározása pontosan ugyanolyan, mint a kerti munkáké: a szándék jellege határozza meg, hogy mikor érdemes elvégezni.
Hétköznapi mágia?sorozatunkban hamarosan megismerkedhetsz a legalapvetőbb szertartásokkal és praktikákkal, amelyek elsősorban a mindennapi életedet tehetik szebbé, jobbá, hatékonyabbá.
Griga Zsuzsanna
karmaasztrológus
Fotó: Geralt pixabay