Három szó… amely megelőzi és gyógyítja a rákot

A rák korunk egyik legsúlyosabb és az esetek többségében halálosnak számító betegsége. Kevesek tudnak kigyógyulni belőle és ezeket az eseteket is csodaként tartják számon. Amennyiben ismerjük kialakulásának okait és lelki hátterét és mindazokat a folyamatokat, amelyek idáig vezetnek, akkor három szóra lehet leegyszerűsíteni a megelőzést vagy a gyógyulást: NEM…, kérlek,…, elfogadom.

A rák azokat az embereket sújtja elsősorban, akik képtelenek kiállni önmagukért. Kényszeresen adnak, úgy gondolják, hogy folyamatosan adniuk és szolgálniuk kell azért, hogy szeressék őket. Nem tanulták meg szeretni és elfogadni önmagukat, így azt sem tudják elhinni, hogy mások önmagukért szerethetik őket. A folyamatos és kényszeres adakozással az a legfőbb céljuk, hogy „megvásárolják a másik ember szeretetét.

Az önbizalom-hiányból és a szeretteik elvesztésétől való félelemből fakadó folyamatos, adakozási kényszer, valamint az érdemtelenségből, az önszeretet hiányából adódó kérési és elfogadási képtelenség esetükben egy szélsőséges energia-hiányhoz vezet.

Az energiák folyamatos kifelé történő áramoltatása (adás) és a befelé történő energia áramlás blokkolása (elfogadási képtelenség) vezet oda, hogy hosszú idő alatt az ilyen beállítottságú személy életenergiája olyan szélsőséges módon lecsökken, az immunrendszere olyan mértékben leromlik, hogy a testben folyamatosan jelen lévő sejtek növekedését korlátozó tényezők nem tudnak érvényesülni és egy szélsőséges burjánzás indul meg a szervezet „leggyengébb láncszemé”-ben. A korlátok nélküli növekedés – a kiváltó okok megszüntetésének hiányában – mind a gazdaszervezet (emberi test), mind a rákos sejtek pusztulásához vezet.

Az előző mondat a leírt végkifejlet mellett, azonban egy olyan lehetőséget is sugall, amellyel – időben felismerve a kiváltó tényezőket – a megelőzésre, később felismerve azokat, a gyógyulásra is lehetőség van. A lehetőség az, hogy az érintett felismeri a betegséghez vezető lelki hátteret, azt az életfeladatot, amelyet ebben az életében bevállalt és amelyre aktuális betegsége figyelmezteti.

A jelzett életfeladat megoldásához ad „kulcs”-ot a szöveg elején már jelzett három szó. Három egyszerű szónak tűnik, de egy nagyon mélyreható, gyökeres változás, szemlélet- és életmód-váltás áll a hátterében. Alapvető felismeréseknek, és a felismerések nyomán szükséges gyakorlati lépések sorozatának kell bekövetkezniük, ahhoz, hogy a folyamat megfordítható legyen.

Mélyen eltemetett tudatalatti tartalmaknak kell a felszínre kerülniük, melyek komoly lelki traumák hatására épültek be oda. Olyan önvédelmi reakciók létjogosultságát kell megkérdőjelezni, amelyek eddigi élete során létének és ego-jának túlélését szolgálták.

Az önbizalom és az önmaga iránt érzett feltétel nélküli szeretet megerősítése mellett le kell számolni azokkal a félelmekkel is, amelyeket meglévő kapcsolatok elvesztése vagy megváltozása iránt érez. El kell engedni azokat a külső „mankókat” (személyek, helyzetek stb.), amelyek – éppen a kialakult kapcsolatokon keresztül – pótszerként szolgáltak a gyenge lábakon álló önbizalma megerősítésére.

Első feladat tehát, hogy meg kell tanulni „NEM”-et mondani, mindazokra helyzetekre, amelyeket az illető maga alakított ki, de ma már elvárásként fogalmazódik meg feléje. Új határokat kell kijelölni. Olyan határokat, amelyek további létét biztosítják.

Magabiztosan vissza kell utasítania mindazokat a feléje sugárzó elvárásokat, amelyeknek egy jó ideje már csak kényszerből vagy félelemből igyekezett megfelelni. Mindazt, amikor „NEM”-et gondolt, de „igen”-t mondott. Új szerződést kell kínálnia mindazoknak a személyeknek, akik eddig e korábbi elvárásrendszer alapján kapcsolódtak hozzá. Amennyiben nem vállalják fel az új játékszabályokat, el kell engedni őket az életéből.

A másik önbizalom-erősítő feladat, hogy meg kell tanulni kérni. Amíg a „NEM”-et mondás az energiák szükségtelen és erőn felüli kiáramlását akadályozza meg, addig a kérés ahhoz nyit utat, hogy mások segítségének elfogadásával meginduljon egy felé irányuló energia-áramlás. Míg az első az energia-mérleg kiadási oldalát csökkenti, addig a kérés a bevételi oldal növelésének lehetőségét biztosítja.

Miért a lehetőségét? Azért, mert valódi energia-áramlás csak akkor következhet be, ha a kérés nyomán adott segítséget el is tudja valaki fogadni. És ezzel jön be a képbe a harmadik szó: az elfogadás. Amennyiben szüksége van rá, akkor kéri és elfogadja a kért segítséget, de akkor is elfogadja az őszinte és önzetlen támogatást, ha azt kérés nélkül ajánlják fel számára.

A kérés és az elfogadás gyakorlásakor ugyanazokkal az – önbizalom-, és önszeretet-hiány okozta -gátakkal fog szembe találkozni, mint a „NEM”-et mondás esetében. Azokban a helyzetekben, amelyekben eddig nem mert kérni és azokkal a személyekkel szemben akik felé szintén soha nem mert igényeket megfogalmazni le kell győznie korábbi félelmeit és ki kell állni vágyai vagy jogos igényei mellett. Az új szerződés ezekre az esetekre is vonatkozik. …és az elengedés is, amennyiben a másik fél nem akar a megváltozott feltételeknek eleget tenni.

…”NEM”-et mondás, kérés, elfogadás. Amikor erre az útra lép valaki számos félelemmel kell szembenéznie. Azokkal, amelyekkel szemben eddig homokba dugta a fejét és úgy tett, mintha nem léteznének. Kerülte a konfliktusokat, de ezzel csak azt érte el, hogy a kifelé elkerült ütközés és harc egy másik szinten – önmagában – zajlott le, tartós feszültségeket és belső konfliktust okozva. A belső konfliktusok fizikai tünetekhez, betegségekhez – és ha sokáig húzta – még komolyabb betegségekhez vezettek.

A legelső tünetek felismerésekor az lehet a kérdés: hajlandó-e megoldani a tünetet kiváltó okot, és ezzel megakadályozni  a súlyosabb következményeket. A végső stádium kérdése viszont az, hogy mi az erősebb benne, a változástól való félelem vagy az, hogy még ebben az életében megoldja azt az életfeladatot, amelyet felvállalt? Vagy: a változástól féle jobban vagy a gyógyíthatatlan rák következményeitől?

Gyökér félelmekkel kell ebben a harcban szembenézni. Félelmekkel, amelyek mindaddig lesznek, amíg nem lesz egész, egész-séges. Ezért nem számíthat arra, hogy ezek a félelmek csak úgy elmúlnak. A félelmek mellett és ellenükben kell cselekednie, bátran. Ahogy a sokszor idézett mondás tartja: „Nem az a bátor, aki nem fél, hanem az, aki a félelme ellenére mer cselekedni.”

Ez sok esetben egyedül nem megy. Kérj… és fogadd el a segítséget.

Forrás: http://www.gyogyitoharcos.hu/

Fotó:

Tagged under