Első lépés: a felismerés. Vedd le a szemüveged!
Azt mondják, az ember valójában csodálatos égi-fényes lény, aki bezárja magát különböző célok érdekében egy földi testbe. Ezzel vállalja, hogy egyrészt átmegy a „felejtés kapuján”, törlődnek az émlékei a korábbi életeiről (vagy nem, mert többen állítják, hogy emlékeznek arra, kik voltak korábban 🙂 ), de ez most csak egy szempont a sok közül. Szóval átlép a felejtés kapuján, hogy bizonyos tekintetben „elölről” kezdjen sok mindent. Tanuljon, újra tanuljon, pallérozódjon, nemesedjen a Lélek. Új, és új tapasztalatokat gyűjtve a Létezés hatalmas emlék-tudás-tárházába. Na jó.
Azt is mondják,hogy amikor ez a csoda-lény nincs testben, akkor a színeiről, rezgéseiről, fényeiről rögvest, és összetéveszthetetlenül tudni lehet, hogy ki is ő valójában? És az egyik legnehezebb a felismerésben, hogy emberként számos dolgot képes elrejteni. Leginkább önmaga igazi arcát. Egyféleképpen lehet így. De másféle megközelítésből, csak néhány idézet…. „Kibújik a szög a zsákból”, „Kimutatja a foga fehérjét”…stb…..
Tehát valójában minden álca, minden maszk lehullik abban a pillanatban, amikor akció van. Sőt amikor interakció van, emberek között. Mert ténylegesen az első megnyilvánulás még lehet „álca közeli”. Még megtévesztő is akár. De hát az a szög……..az mindig kibújik, bármely ígéret mögé rejtőzik is az!
Mert tartósan nem tud az ember az álarca mögött rejtőzni. Miből lehet megtudni, ki kicsoda? A szavaiból, a vállalásaiból, a betartott, vagy be nem tartott ígéreteiből (kedvenc mondásom: a Ne ígérj. Csak tartsd be! ), és legfőképpen a cselekedeteiből. Miképpen cselekszik egy-egy helyzetben. S mindenek előtt a kényes helyzetekben, az indulat pillanataiban, a féktelen öröm mit hoz ki belőle? Mit tesz amikor megkap valamit, és mit tesz, amikor elvétetik tőle bármi is? Mert bizony megismerszik az ember, bárki is a mindennapi cselekedetei mámorában, vagy fájdalmában. Örömében, vagy dühében.
A legnagyobb útmutatás az emberről, hogy ad, vagy elvesz? Megosztja a javait ha van neki (az ésszerűség határain belül), vagy önzővé válik? Vagy adakozó, szinte mindenét odaadja, még önmagát is veszélybe sodorván ezzel? És mit csinál az ő haragjában, ha méltatlanul bánnak vele, vagy vélt és valós sérelmei okán? Száz, és ezer kérdés…..A végtelenségig folytatható lenne.
Tehát nincs más dolgod, mint megfigyelni önmagad, és a környezetedben lévőket. És nincs az a test, ami eltakarja a valóságodat. Csak szem kell hozzá, ami meglátja, és felismerés, ami „lefordítja”, mit lát éppen? S még önmagát sem akarja becsapni, hogy mást lát, mint amit. Mert néha saját magunkat is szívesen „elkábítjuk”, csak igaz ne legyen amit látunk, mert akkor……….ha lehull a lepel……….néha be kell látnia az embernek, hogy szebb képet fest magában a dolgokról, mint amilyenek valójában.
Mert ha nem így tenne, akkor számos változásra lenne kénytelen. És az pedig teher az ő számára…..százféleképpen az! És számosan vannak, akik ezt nem vállalják. Nem vállalják a változást, a változtatást. Inkább behunyják a szemüket. A lelki szemeiket is. Csak be ne kelljen ismerni, hogy bizony nagyon mellé nyúltak a döntéseikkel. És az önbeismerés kellemetlen dolog lehet. Mert gyakorta hozná azt a következményt, hogy sok mindent, avagy mindent borítani kell…..Vagy nem. Ki tudja? 🙂
Néha elég „csak” rendet tenni. Végül is húsvét van. A tavaszi rendcsinálás kapuja. Lejár a böjt ideje. Jönnek az új hétköznapok. De ha a megváltás a Lélekben létrejön, akkor eljöhet megint egy új idő. S talán érdemes másképpen reánézni a dolgokra, mint eddig tetted. És ha megengedjük magunknak, és a többieknek, hogy mindenki önmaga lehessen, már gyerekkortól az, és nem a valódi elkendőzésére tanítjuk meg a kicsinyeinket, elvárás halmazokba zárva az életüket, talán eljön az a korszak is az emberiség életében, amikor mindenkiről testben is pontosan tudni lehet, már első ránézésre, hogy kicsoda? Mert az most is reá van írva az orcájára!
Csak nem kell semmilyen szemüveget venni hozzá, hogy másnak láthassuk, mint amilyen.
Csaba Beatrix
- videolink: