FORDUL A FÉNY

Hosszabbodtak a nappalok, rövidültek az éjszakák, a tavasz és az életet adó meleg belátható közelségbe került. Nem véletlen tehát, hogy az egyik legfontosabb ünnepünkké vált a téli napforduló.

Megérkezett a téli napforduló, amely az emberiség talán legfontosabb ünnepe volt sok ezer éven keresztül, amire ráépült a kereszténység második legnagyobb ünnepe, a Karácsony is. Nem véletlenül került a Megváltó születése az évkör legsötétebb napjára: mivel az egyetemes Megváltó a fényt és az életet szimbolizálja, a legsötétebb időszakban kell megszületnie, hiszen akkor van rá a legnagyobb szüksége az emberiségnek. De vajon ismerjük-e az eredeti ünnepet? Mi az oka, hogy a fényt (a szeretetet, a kegyelmi állapotot) egyáltalán ünnepelni akarjuk?

Ennek megértéséhez vissza kell mennünk 12,500 évet az időben, amikor a Földet rettenetes kozmikus katasztrófa érte. A Vela szupernóva robbanás következtében megsemmisült a Mars és a Jupiter között keringő bolygó (a helyén alakult ki az Aszteroida-öv), elferdült a Föld tengelye, és egyrészt megsemmisültek az akkor virágzó civilizációk, például Atlantisz, másrészt gyökeresen átalakult a Föld felszíne és éghajlata. Az élőlények nagy része elpusztult, évszázadokig nukleáris tél uralkodott, megszűnt a fotoszintézis, megszakadt a tápláléklánc, az emberiség pedig maroknyira fogyott és a föld alá szorult (ezeknek nyomait őrzi Törökországban Catal Höyük nyolc emeletes földalatti városa). Hajléktalanok lettünk a saját bolygónkon, elvesztettünk mindent, amink volt, életünk nyomorúságossá vált.

A kataklizma előtt a Föld tengelye egyenes volt, vagyis merőlegesen állt a keringési síkjához képest. Évszakok nem léteztek, csak örök tavasz, minden folyamatosan termett, vagyis egész évben lehetett szüretelni. Nem kellett sem dolgoznunk, sem raktároznunk, nem léteztek háborúk, sem vérontás ? ez volt maga a paradicsom. Amikor a szétrobbant bolygó törmeléke hosszú időre sötétségbe borított mindent, szerencsére akkor sem pusztultunk éhen. A levegőbe került szén és hidrogén ugyanis szénhidrát-eső formájában minden nap a földfelszínre esett, ahol hamar megszáradt. Össze lehetett gyűjteni és megenni ? ennek emlékét őrzi a bibliai manna, és ezért majszolgatunk édességet a depresszió ellenszere gyanánt, amikor hideg és sötét van. Az édes ugyanis a túlélés íze?

Aztán a légkör lassan tisztulni kezdett, előbukkantak az égitestek is, de valami rémisztő furcsaság megmaradt. Az égbolt elferdült, tér és idő kibillent sarkaiból, a csillagok és konstellációk ugyanis nem ott voltak, ahol azelőtt. A legdöbbenetesebb változást pedig a meleget és életet adó Nap szenvedte el. A kataklizma előtt nem sokat törődtünk vele, hiszen mindig keleten kelt föl, mindig a fejünk fölött delelt, és mindig nyugaton szállt le ? egyformán osztotta ketté a napokat világos és sötét időszakokra. Éppen ezért nem is vele mértük az idő múlását, hanem az örökké változó Holddal. A kataklizma után azonban egyre később kelt föl, egyre alacsonyabban delelt, és egyre hamarabb szállt le, a hőmérséklet pedig egyre hidegebb lett. Az éppen csak erőre kapott természet újra pusztulni látszott, nem csoda, hogy az emberek nagyon megrémültek. ?Mi lesz, ha az életet adó Nap végleg elhagy bennünket?? ? gondolták. Aztán szerencsére visszafordult a Nap, ismét erőre kapott, hosszabbak és melegebbek lettek a nappalok, minden újraéledt a természetben. Kialakult az évkör rendje, amit a két napéjegyenlőség és a két napforduló négy évszakra bontott, s az emberek megtanulták figyelni a fény váltakozását, hiszen ezen múlt a túlélésük. Megtanultak vetni és aratni, raktározni és tartalékolni, hogy egész évben legyen táplálékuk és ne kelljen éhezniük.

A téli napforduló, a Nap Bakba lépése rendszerint december 22.-én következik be, a Karácsonyt mégis 25.-én ünnepeljük. Vajon miért? Mert minden égi eseményt három napig vizsgált spirituális vezetőjük segítségével az egész közösség, hogy utána egybehangzóan megállapíthassák, tényleg bekövetkezett vagy megtörtént. Harmadnapra minden kétséget kizáróan megbizonyosodhattak arról, hogy a Nap megváltoztatta égi útját, és valódi fordulat következett be. Ennek állít emléket a vár szavunk, amelynek névszói és igei változatáról mai, finnugor elméletet valló nyelvészeink azt állítják, hogy semmi közük egymáshoz, csupán ?véletlenül? azonos a hangalakjuk. Pedig dehogy is véletlen! A főnév-változat azt a fallal körülvett szakrális helyet jelentette, amelynek a tetejéről akadályok nélkül vizsgálhatták az eget. Azért kellett magaslatról végezni a megfigyelést, mert a parallaxis jelensége miatt a földfelszínen állva nem látható pontosan, hogy mi történik közvetlenül a horizonton. A napfordulók során az előtte és utána való napon gyakorlatilag ugyanakkor kel és nyugszik a Nap ? olyan, mintha mozdulatlanul egy helyben állna az égi egyenlítőhöz képest. Ezt figyelték elődeink szerte a határban mindenütt, ahol várak álltak, és lélegzetüket visszafojtva várták, hogy végre forduljon a fény. Igaz, hogy a télnek messze nem volt még vége, az igazi hidegek csak most kezdődtek, de legalább a fény ereje attól kezdve egyre erősödött. Hosszabbodtak a nappalok, rövidültek az éjszakák, a tavasz és az életet adó meleg belátható közelségbe került. Nem véletlen tehát, hogy az egyik legfontosabb ünnepünkké vált a téli napforduló, amire később ráépült az egyetemes Megváltó születése is. Nekünk magyaroknak pedig a kerecsen sólyom, a Nap-madár, vagyis a turul újjászületésének az ünnepe, vagyis talán még lényegesebb ? a múltunk és a megmaradásunk miatt.

Áldott Fényünnepet kívánok minden kedves olvasónknak!

Griga Zsuzsanna karmaasztrológus

illusztráció: http://orig05.deviantart.net/7fe4/f/2013/005/b/1/christmas_lights_by_salvarion-d5qhexk.gif

Tagged under