A legszigorúbb büntetések közé tartozik a sötétzárka, ahol fény, és emberi impulzus nélkül, valódi pokolba lehet kerülni. Mert Fénylények vagyunk, a magunk tökéletességében, az Univerzum minden tudásával rendelkezve.
De mindezt a csodát önmagunk előtt is elrejtjük, egy testi létbe beszorítva, erősen lekorlátozzuk képességeinket. A fénylény mivoltunkat felismerhetjük a késő őszi depresszió, a sötétség rosszkedvet okozó tényszerűségéből. Fény nélkül nincs élet. Még a műnap is fény egyeseknek, ezért született meg a solarium technikája. Mert muszáj fényhez jutni minden napra. Nap Fényéhez. Isteni alkotó, teremtő erejéhez. Életet adó kisugárzáshoz.
Csak ki kell menni egy parkba. Le kell ülni egy tisztáson, mezítelen talpunkat a meleg fűben, a meleg földre téve. Eggyé válni a Nap, és a Föld energiájával. Vagy kiülni egy vízpartra, és hagyni, hogy a természet kimossa belőlünk a sok szennyet. Hogy a víz csobogása elsimogassa megfáradt idegrendszerünk szálait. Vagy belemerülni a hűs habokba, esetleg egy meleg gyógyvízbe, és csak engedni a létezés csodáját. Akciók, interakciók, információk halmaza nélkül. CSAK lenni. Létezni. Élni.
Csaba Beatrix
- videolink: