Fáztál már? No, nem arra gondolok, amikor télen a veretes mínuszokban vacogsz. Hanem, mikor nagyon egyedül érzed magad.
Ilyenkor nem a mínuszok a vétkesek.
A hideg tél is fel tud hevíteni, gondolj csak a szánkózásokra, a síelésekre, vagy a hatalmas hógolyózásokra.
Nem, nem a téli hidegekre gondoltam.
Mikor igazán fázol, az a környezeted hőmérsékletétől teljesen független, lehet a nyári nagy melegben is lehet vacogni.
Amikor igazán fázol, akkor nagyon egyedül érzed magad.
Kiszolgáltatottnak, magányosnak, meg nem értettnek, elesettnek érzed maga. Haragszol a világra, mert az boldog, mindene megvan, ami neked nincs, irigykedsz és dühöngsz. Talán még hisztizel is, mert igazságtalannak tartod az egészet. Úgy érzed, kihúzták a lábaid alól a talajt, minden elveszett, becsaptak, kihasználtak?.szóval iszonyú mérges, felháborodott és sértődött vagy.
Megvan az érzés?
Na, ilyenkor valóban fázol?
És tudod miért?
Mert te magad utasítasz, löksz el magadtól mindent és mindenkit, te magad dobod el az élet rád szabta ruháit, csupán azért, mert nem tetszik, úgy gondolod nem a tiéd,úgy gondolod nem ezt érdemled, úgy gondolod: szívatnak.
Ilyenkor azt hiszed, hogy ellened szövetkezett minden össze, és már soha többé nem leszel boldog, mert mindent, amitől újra biztonságban és jól érezhetnéd magad elloptak tőled, és nincs, aki azt vissza tudná adni.
Fázol, vacog a lelked, és lelketlennek érzed a világot, az életed, hibáztatsz mindent és mindenkit?kivéve: önmagad.
Aztán ha végtelen dühödben mégis ráébredsz arra, hogy mindezekért te vagy a hibás, nos, akkor még elkeseredettebbé válsz, még jobban fázol.
Utálod önmagad, mert azt hiszed: soha többé nem leszel a saját hülyeséged miatt boldog.
És persze egyre inkább fázol.
Fázol, mert szégyenkezel, hogy ostoba voltál, és legszívesebben olyan picire húznád össze magad, amit már senki nem lát, nem vesz észre?legszívesebben a föld alá süllyednél.
Megvan az érzés?
Hurrá!
Akkor helyben vagyunk.
Eljutottál egy olyan helyre, ahonnan a romokból újra lehet építeni mindent.
Nem kell kifogásokat keresned, hogy: nem lehet már, hogy felesleges, hogy nincs hozzá semmid?
Ezt feledd el.
Mindened megvan az újjáépítéshez, mert az, hogy ?fázol? már elég.
Nem érted, ugye?
Pedig, ha ?fázol? akkor ?fáznod? kell.
Ha fázol, be kell gyújtani.
Ha kialudt a tüzed, újra kell azt szítani, és ehhez a legjobb a fa.
Ne ijedj meg, nem kell a szoba közepén tüzet raknod, csupán magadban kell a tüzed felszítani. Magadban kell megtalálnod a biztonságot, hogy újra talajt fogj, hogy újra nyitni tudj a világ felé.
Ha ?fázol?, hát ?fázz?, vagyis keresd meg a belső fádat. Támaszkodj rá, meríts belőle erőt.
Ha nem tudod, merre van, keress az emlékeidben egy olyan képet, ami a ?nagy és biztonságot nyújtó fa? képét idézi fel. Öleld át gondolatban, támaszkodj neki, lélegezz együtt a fával. Legyenek a gyökerei a te lábaid, mint új gyökerek, a törzse a te újra kiegyenesedett tested, az ágai pedig a karjaid, amivel az ég felé nyitod ki magad, összekötve a földet és az eget, itt és most magadból képezve kapcsot önmagadnak.
Lélegezz együtt fáddal, szívd magadba a föld és ég erejét. Lélegezz együtt a fáddal be és ki, be és ki?
Aztán dúdolhatsz is, hogy még inkább átérezd mindazt, amit magadban bent elképzeltél.
OK, dúdolhatsz, de mit? Nem biztos, hogy képes vagy valamilyen dallamba ágyazott léleksimogatót csak úgy előkapni. Nem is kell. Szolmizálj, azt úgyis tudsz, hiszen az elsők egyike volt, amit gyorsan megtanultál még kisgyermekként.
DO RE MI FA SO LA TI ?DO RE MI FA SO LA TI?.D RE MI FA SO LA TI?..
Aztán, egyszer csak azt veszed észtre, hogy a hangok, a lábaidból ? mint gyökereidből ? húzzák felfelé a testeden keresztül az energiát egészen a fejed búbjáig, a karodon át, az ujjaid hegyéig, és megtelik mindened új erővel. Olyan érzés, mint amikor meglocsolgatod a virágaidat két hét nyaralás után, és látod, amint magukhoz térnek, felélednek, megtelnek újra élettel.
És ahogy dúdolgatsz tovább – DO RE MI FA SO LA TI – azt fogod érezni, hogy már újra büszkén tudsz állni, hogy képes vagy megint örülni ? mindegy, mi volt?
Aztán érzed, amint a dúdolgatás már annyi örömmel tölt el, hogy ezt valakinek, valaminek át kell adnod, hogy tudatnod kell a világgal, újra bekapcsolódsz a körforgásba, már nem csak töltekezni akarsz, már adni is tudsz. DO RE MI FA SO LA TI?.már nem fázol, mert ?fázol?.
Nem érted? Pedig egyszerű.
Miden egyes szolmizációs hang megrezgetett benned egy-egy olyan energetikai pontot, amit a haragod, a dühöd, az önsajnálatod bezárt, beszűkített, és amint berezgette azokat, elkezdődött a töltekezésed, az energetizálásod – önmagadtól, minden külső segítség nélkül.
A csakráid ? ezek az energia pontok ? minden rezdülésedre, rezgésedre reagálnak. Te hangolod be őket mindazzal, amit önmagaddal művelsz. Ha szomorú vagy, lehangolódsz, ha örömködsz, felvidulsz.
Így jobb, ha tudod: ezek a kis energia pontok, és így a közérzeted befolyásolhatóak. Minden egyes csakrádnak megvannak a kedves színei, illatai, és sok más minden mellett a hangjai is. A gyökér csakrádhoz így a DO, a szakrálishoz a RE, a napfonathoz a MI, a szívhez a FA, a torokhoz a SO, a harmadik szemedhez a LA, és a koronához a TI tartozik. Amikor szolmizálsz, vagy dúdolgatsz, akaratlanul is megrezgeted ezeket a pontjaidat. Ha az elejétől kezded, felépíted lentről felfelé önmagad, mint amikor egy lépcsőn elindulsz fokról-fokra feljebb és feljebb.
Így töltődsz.
De tölteni is tudsz.
Adni úgy vagy képes, hogy a szolmizációs skála fordított sorrendben éneklésével ?fentről lejössz a létrán?, vagyis a DO RE MI FA SO LA TI után TI LA SO FA MI RE DO-t dúdolod?.felviszed az energiát, majd visszatérsz a kiindulási pontba.
OK, de hol itt a ?fázás?, mert azt már sejtheted, hogy nem a fizikai értelemben vett ?fázásról? beszéltünk?..
Itt van, nyugi, csak még nem látod?nem látod a ?fától az erdőt?, vagy ha így jobb FÁ-tól az erdőt, vagy az ER ŐD-et.
No, akkor képzeld el magad, amint állsz, kisterpeszben, a két kezed oldalra kinyújtva, mint a fa ágai helyezkednek el.
ADAM KADMON?tudod?
Olyan vagy, mint egy kereszt, a szív csakrád középen helyezkedik el, önmagad tükörképe vagy, a jobb, olyan, mint a bal?tudod: úgy kint, mint bent, úgy lent, mint fent?
Olyan vagy, mint egy gyönyörű fa. A lábaid, a gyökerek, a fejed pedig az égig ér. Az első három csakrád a hűvös, női energiákat hívja be, a felső három pedig a férfias, kiáradókat. DO RE MI -töltekezel, SO LA TI – kapcsolódsz. Aztán befogadod fentről az erőt, és lehozod – TI LA SO, majd átadod – MI RE DO?
Hogy is? Egyszer kapok, aztán adok? akkor ez valóban tükör: kapok-adok ? adok-kapok. Te vagy a kapocs, emlékszel? Összekötöd a földet és az eget. Te vagy a fa törzse. Mert te vagy a FA, ami mindeközben mozdulatlan, mindegy mi történik a világban, mindegy mi az, ami tükröződik lentről fel, vagy fentről le. Mindegy, milyen érzelmek, viharok dúlnak. A FA, a középpont ? szívcsakrád – mozdulatlan, mert nem benned történnek a dolgok, csak körülötted. Vedd észre, hogy az irányítás a TE kezedben kell legyen. Te vagy, akinek uralnia kell az érzelmeket, és nem az érzelmeknek kell téged fogva tartania. A póráznak két vége van, nézőpont kérdése, melyik végén látod magad.
Felépíted magad az életed adta lehetőségekből: DO RE MI FA SO LA TI, majd akkor teljesedsz ki, akkor válsz igazán erőssé, ha vissza is adsz az életnek: TI LA SO FA MI RE DO?
Vagy majdnem? hiszen tükör vagy, vagyis nem azt adod vissza, mit kaptál, hanem azt, ami a tükrödön át, önmagadból, felépítettségedből vissza tud tükröződni: IT AL OS FA IM ER OD?
És miért nem AF a FA? Nos mert a FA, a KÖZÉPPONT, ami önmagad vagy, mindig, minden körülmények közt mozdulatlan, érintetlen kell legyen, és az is.
Hiszen ebben rejlik az ER OD. Egyszerűen, minden hókusz-pókusz nélkül. Ez a TE ERŐD. Így ha ?FÁZOL?, garantáltan soha nem fogsz fázni.
Tatár Anikó
- videolink: