A 2014. december 7-én kezdődik a kínai asztrológia szerint a Patkány hónapja. Nézd meg, mi jellemző a Patkányokra és milyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben.
A Patkány
A Patkány jegy szülöttje rejtélyes, kettős személyiséggel ember. Kimondottan társasági típus, aki nagyon hamar megtalálja másokkal a közös hangot, bizonyos mértékig belefeledkezik ugyan a csevegésbe, de folyamatosan radarozza a környezetét is, éberen figyel, és rögtön reagál mindenre, a fontos dolgokról nem lehet elvonni a figyelmét.
Egyidejűleg tűnhet laza, bulizós, nemtörődöm embernek, de a következő pillanatban józanul, határozottan és az érdekeinek megfelelően azonmód cselekszik. Fantasztikusan jók a megérzései, ösztönösen tudja, mikor milyen lépéseket kell megtenni, gyakorlatilag egy lépéssel a többiek előtt jár, főként azokban a témákban, amelyek kimondottan érdeklik. Ő az, aki a jég hátán is megél, bármilyen közegbe, körülmények közé kerül is, leleményességének köszönhetően hamar magasabb szintre, színvonalra kerül, mint a körülötte lévő emberek. Általában vezető szerepre törekszik, éles elméjének és különleges intuíciós képességeinek köszönhetően tökéletesen tud érvényesülni bármilyen, számára érdekes hivatásban.
Eleven, nem nagyon bír egy helyben megülni, sokan közülük rendszeresen sportolnak valamit, szívesen jön-megy, ha teheti utazgat, ösztönösen igényli a változatosságot a hétköznapjaiban, amennyiben ezt nem kapja meg, akkor előbb-utóbb nyugtalanná válik.
Mindezek mellett van benne egy kiszámíthatatlan, kiismerhetetlen személyiség is, sokszor nem is értjük, mi lehetett az, ami az adott cselekvésére késztette, döntései háttere sokak számára örök titok marad. Ő az, aki képes egy szempillantás alatt változtatni az életén, hirtelen ötlettől vezérelve költözik új otthonba, de akár egy másik országba is és nem gond számára a megváltozott környezetbe való beilleszkedés.
Számára a társ mindig a figyelme fókuszában van, gondoskodik róla, védelmezi, kitart mellette tűzön-vízen keresztül, ha bajba kerülne minden követ megmozgat érte. A mindennapi viselkedése során nem feltétlen látszik az erős kötődése, de társát, szeretteit soha nem hagyja cserben, maximálisan lehet rá számítani krízis helyzetben is. Ne várjunk nagy érzelemkitöréseket, nem fog velünk együtt aggodalmaskodni, sem a vállunkra borulva zokogni, hiszen ő sokkal inkább hideg fejjel a megoldásra koncentrál majd. A hétköznapokban nem mindig érezhető rajta a valós részvétel a kapcsolatban, ott van, de olyan, mintha mégsem lenne. Nem igazán megfogható, szabad lélek, ezért olyan társ mellett tud igazán szárnyalni, aki elfogadja ezt a szabadságszeretetét.
Barátai, ismerősei számára kissé kiismerhetetlennek tűnhet, a legtöbben nem is tudják, mire gondol valójában. Viszont azon szerencsések, aki szoros kapcsolatban kerülhetnek vele tudják, hogy a vidám, laza ?álarc? mögött egy érzékeny, empatikus személyiség bújik meg, aki számára igenis fontosak az emberi kapcsolatok és akire mindig lehet számítani.
A 2014. december 7-én kezdődő kínai asztrológia szerinti Patkány hónapban ilyen érzések, események jelenhetnek meg az életedben. Előtte nézd meg a kalkulátorban, melyik jegyhez tartozol! Figyelem, több jegyhez is tartozhatsz (év, hó, nap, óra szerint), érdemes mindegyiket átgondolni!
http://kinai-horoszkop.com/kalkulator/
PATKÁNY
December a Patkány jegy szülöttjének hónapja lehet, ami talán jó hír, hiszen ez az év nem igazán a kiegyensúlyozottságról, nyugalomról és békéről szólt eddig. A 2014-es esztendő folyamatos érzelmi hullámvasútját lassan maga mögött hagyja és egy kedvezőbb időszakba lép. Természetesen senki nem garantálhatja, hogy a változékony érzések tovatűnnek, de lesznek olyan jóleső napok, pillanatok, melyekben megélhet boldogságot és harmóniát.
Aki a Patkány napján született, annak a társa – ösztönösen ráérezve – válthatja valóra a ki nem mondott titkos vágyait, de akkor sincs ok az elkeseredésre, ha pillanatnyilag egyedül él, mert ekkor az otthonában fogja megélni ezeket a kisebb-nagyobb csodákat. A lényeg, hogy legyen nyitott és ne csak a grandiózus történéseket, illetve lehetőségeket keresse, hanem álljon készen az élet apró örömeire is. Azokban az időszakokban pedig, amikor mélyponton van valamilyen érzelmi hatás következtében, ismerje fel, hogy ez csak egy ideiglenes állapot!
BIVALY (a kalkulátorban Ökörként fordítva)
Nyugalom, békesség önmagában és körülötte, ezt tapasztalhatja, és ezt fogja a környezete is érzékelni. Bár az események folyamosan zajlanak, az emberek feszültek lehetnek – olykor még ő is -, mindenki rohangál, tolakszik, árasztja magából az idegességet, ellenben ő, mint egy béke szigete várja a megnyugodni vágyókat. Talán maga sem fogja érteni, mitől ez a hirtelen támadt megnyugvás, hiszen az élet nem állt meg körülötte, mégis azon a területen, ahol a Bivaly a horoszkópban megtalálható, ez lesz a legerősebben érezhető hatás. Ha a Bivaly hónapjában született, akkor a családjában találja meg a harmóniát, esetleg a munkahelyén csillapodik az eddigi nyomás, avagy csak ő kapcsol egy kissé lassabb tempóra.
TIGRIS
Ez a hónap a horoszkópban lévő Tigris által képviselt energiára nincs hatással.
NYÚL
Valószínűleg eseményekben és fordulatokban gazdag év van a háta mögött, és nem kizárt, ezek az érzések és események még most sem zárultak le. Annál, aki a Nyúl napján született elképzelhető, hogy az idén költözött, vagy elindított olyan folyamatokat, melyeknek ez lesz az eredménye. Nem kizárt, hogy meglehetősen sok feszültség van/volt a párja és őközte az elmúlt hónapokban, melyek egy eleve gyenge lábakon álló kapcsolat esetében könnyedén vezethettek szakításhoz is.
Az idei Ló év energiája erőteljes hatásokkal bírt az az életére és hát nem valószínű, hogy ez a hónap biztosítja majd a megnyugvást. Ott a lehetőség, hogy a személyes, főként a romantikus kapcsolataiban feszültségeket éljen meg, de ebben az esetben már nem csak egy belső elégedetlenség jelenik meg, hanem olyan elképzelései, elvárásai lehetnek, amelyek pillanatnyilag nem összeegyeztetőek a valósággal. Például az, aki a Nyúl havában született olyan elvárásokat támaszt a munkáját, munkahelyét illetően, melyek nem reálisak az adott körülmények között. Amennyiben felismeri magában ezt, kevésbé lesz elégedetlen az emberekkel, körülményeivel.
SÁRKÁNY
December hónapban a figyelme főként az érzelmi területekre fókuszál majd. Amennyiben a Sárkány havában született, a családjával van esélye javítani a kapcsolatát, ha pedig egyébként is szeretetteljes a viszonya velük, akkor ez egy igazán szép, érzelmekben és kötődésben gazdag időszak lesz a számára. Valamivel több pörgésre is számíthat a most következő időszakban, emiatt kevésbé esélyes, hogy a hideg napok ellenére túlzottan elkényelmesedjen.
KÍGYÓ
Ez a hónap a horoszkópban lévő Kígyó által képviselt energiára nincs hatással.
LÓ
A korábbi előrejelzésekben már többször szó volt róla, hogy ez az év vagy sok pozitív eseményt hoz a számára, ellenben ha nem volt elég tudatos, hagyta magát teljesen az ösztönei által vezérelni, akkor sok nehézséggel kellett szembenéznie. Mivel a kínai asztrológia szerint csak februárban kezdjük meg az újévet, van még idő tudatosítani, miszerint az irányítás a kezében van, dönthet úgy, hogy a továbbiakban kiszabadítja magát az érzelmei és vágyai fogságából annak érdekében, hogy egy kezelhetőbb pályára állíthassa az életét.
Ebben a hónapban minden vele történő eseményt sokkal erőteljesebbnek élhet meg. Ami kellemes, az szárnyakat ad, de ha átsuhan a fejében egy bosszantó gondolat, akkor a jókedve pillanatok alatt fordulhat át teljes elkeseredésbe. Amennyiben gyakran vált át a hangulata borúlátóba, úgy két dolgot tehet; egyrészt felismeri, hogy már volt ilyen és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tovább is állt, tehát ez most is így lesz. Másrészt pedig megelőzheti a hangulatingadozásokat meditációval, jógával, illetve bármi olyan módszerrel, amely hatásosnak bizonyul arra, hogy az érzelmei felett átvegye az uralmat.
KECSKE
Ebben a hónapban megtérülhetnek érzelmi befektetései, most kiderülhet, mennyire volt humánus ebben az évben vagy életben. Ha helyesen cselekedett, visszatér hozzá minden eddigi kedvessége, szeretete, melyet a környezete felé árasztott. Azonban, ha nem így cselekedett, megbántott másokat, átlépett mások érzésein, akkor most szembenézhet a múltjával. Továbbá, az most következő napokban mindenre, amit tesz, mond, gondol, arra azonnali válaszreakciókat kaphat, ezért hangsúlyosan ajánlott csak olyat tennie, amit maga is szívesen megtapasztalna. Ha a Kecske napján született, akkor a társa lehet ezen a téren a tanító mestere, de ha egyedül van, úgy ebben a hónapban felbukkanhat valaki, aki már régóta arra „vár”, hogy összetalálkozzanak.
MAJOM
A tétlenség nem kenyere és ez most sem változik. Decemberben is számtalan elfoglaltságban, programban lesz része, azonban most arra az életterületre, ahol a horoszkópjában a Majom megtalálható valami plusz is érkezik. Ha a Majom hónapjában született, úgy a munkahelyén nagyobb társasági életre számíthat, az ott lévő emberekhez érzelmileg valamivel erősebben kötődhet. Nyitott lesz arra, hogy a munkatársai problémáit meghallgassa és azokat – személyiségétől függően – át is élje, ezáltal olyan tanácsokat adva, melyekkel átsegítheti a nehézségeken őket, és egyfajta szeretetteljes, megértő burkot vonhat köréjük.
KAKAS
Amennyiben vannak az életében olyan kapcsolatok, melyekbe belesodródott, ha vannak olyan dolgok, melyeket eddig megtett, bár maga sem tudja miért, és talán eddig úgy működött, mint aki transzban van, akkor most eljött az ébresztő ideje. Azok a dolgok jöhetnek a felszínre, azokra nyílhat fel a szeme, amelyek már nem működőképesek az életében. Abban az esetben, ha a Kakas napján született, boldog vagy kevésbé boldog kapcsolatban él, az elkövetkezendő napokban nem kizárt, lesznek olyan konfliktusai a párjával, melyek azt szolgálják, hogy végre leszámoljon azokkal a dolgokkal, amelyek zavarják, amiket már nem tud és nem is akar elviselni, vagy amikre nincs többé szüksége. Ez utóbbi akár a párkapcsolat végét is jelentheti, de sokkal inkább olyan kisebb szituációkra számíthat, amikor végre maga is ráeszmél, hogy mi jó neki és mi nem. A decemberi energiák a „mi nem” helyzetekre kínálnak megoldást.
KUTYA
Ez a hónap a horoszkópban lévő Kutya által képviselt energiára nincs hatással.
DISZNÓ
Többségében kiegyensúlyozott napoknak néz elébe, hiszen rengeteg társasági, baráti esemény várható decemberben. Azokat, akiket eddig is szeretett, most még jobban szeretni fogja, de még azokkal is elnézőbb és kíméletesebb lehet, akik kevésbé voltak a szíve csücskei. Ha a Disznó napján született, úgy a társa kerülhet érzelmileg közelebb hozzá, de az otthona is hangsúlyosabb szerepet kap. Többször érez majd kedvet mély lelki témákról beszélgetni és akár magát is meglepheti a belülről fakadó bölcs meglátásaival.
Sásdi Bernadett
Fotó: Kapa 65 pixabay