Erre számíthatsz a Majom hónapjában

A kínai asztrológia szerint elkezdődött a Majom hónapja. Nézd meg, mi jellemző a Majom jegy szülöttjére és mire számíthatsz a most következő időszakban.

A Majom

A Majom jegy szülöttjére jellemző az udvariasság, szívesen veszi maga körül a társaságot, de érzelmileg inkább távolságtartó, tárgyilagos és valójában így viszonyul a személyes kapcsolataihoz is. Alapvetően kíváncsi, szórakoztató személyiség, gyors felfogásának és éles elméjének köszönhetően jól átlátja a környezetében folyó eseményeket. Szereti a nyüzsgést maga körül, gyakran válik népszerűvé, humora és vidám habitusa okán.

Van benne egyfajta huncutság, hiszen szívesen feszegeti a határokat, játszik a tűzzel, még akkor is, ha tudja, könnyen megégetheti magát. Egy kicsit kísérletezően tekint az emberekre, vajon hol van a tűréspontjuk, meddig lehet náluk elmenni, de mindig érzi, hogy mikor kell megállnia.

Fontos számára a becsület, az egyenesség, így általában keresetlenül őszinte, vagy pedig naivan becsületes lehet. A barátságot komolyan veszi, ha valakit közel engedett magához, megszerette, akkor amellett teljes mellszélességgel kiáll, védelmezi és támogatja.

Jól terhelhető emberként – legyen szó munkáról, sportról, szellemi aktivitásról – kiválóan helytáll az életben. Nem is igazán tudja sokáig elviselni a tétlenséget, ezért szellemileg, avagy a szó szoros értelmében fizikailag folyamatosan mozgásban lehet.

A benne lévő nagyfokú impulzivitás ellenére mégis szüksége van az állandóságra. Nehezen újít, így biztos van az életének olyan területe, legyen az család, környezet, barátok, tárgyak, ahol erős külső nyomás hatására sem szívesen változtat. Mindez csak akkor következhet be, ha az élet olyan helyzeteket hoz, amikor már nincs más választása.

Figyeld meg, hogy azoknak, akiknek hangsúlyos a Majom a horoszkópjában, általában látványos a fogazatuk, lehet az akár feltűnően szabályos és szép, vagy pedig pont ellenkezőleg, esztétikailag problémás.

Előrejelzés a Majom hónapjára

Ahhoz, hogy a havonta megjelenő előrejelzéseket a saját életedben értelmezni és akár alkalmazni tudd, az alábbi egyszerű lépéseket kell először megtenned:

  1. Kattints ide: http://kinai-horoszkop.com/kalkulator/ és állítsd be a születési időpontodat, majd jegyezd fel, hogy a képletedben milyen állat szimbólumok jelennek meg az alsó sorban (pl. nyúl, sárkány, stb., összesen 4 db).
  2. Külön fontossággal bír az az állat, amely az NAP oszlopban van, mert ez adja meg az Önelemed egyik fontos részét, ez testesít meg Téged a legjobban (ellentétben a köztudatban szereplő állatévvel).
  3. Keresd meg, hogy az adott hónap energiái milyen módon érintik a Te horoszkópodat.

A kínai asztrológia szerinti, augusztus 7-én kezdődött Majom hónapban az alábbiakban leírt események jelenhetnek meg az életedben:

PATKÁNY

Az augusztusi pezsdítő energiákat utazások, kirándulások vagy rengeteg tennivaló formájában érzékelheti a Patkány jegy szülötte. Amennyiben Sárkány szimbólum is van a horoszkópban, mindez még hangsúlyosabban jelenkezhet. Azáltal, hogy a Majom hónapja benne a vizes elemet hozza elő, vagy annak megléte esetén erősíti fel, valószínűleg az érzelmesebb oldala kerül előtérbe, szívesen beszélget, lelkizik vagy csak ás le egyes témákban a tudás legmélyére. Ellenben kevésbé lesz türelme az életében meglévő állandó dolgokhoz, feszíteni fogja az újdonságok, a változatosság  iránti vágy, illetve a mehetnék.

BIVALY (a kalkulátorban Ökörként fordítva)

Ez a hónap a horoszkópban lévő Bivaly által képviselt energiára nincs hatással.

TIGRIS

Amennyiben Tigris a horoszkópban bárhol megtalálható, igencsak intenzív napokat élhet meg mind érzelmileg, mind pedig aktivitásokat illetően azon a területen, melyet a Tigris  képvisel. Így ha a Nap oszlopban van, akkor párjával gyakrabban csaphat össze, amelyeknél hevesebb indulatot is tapasztalhat magán. Ellenben az is lehet, hogy pont a társa lesz az, aki olyan ötletekkel áll elő, melyekkel nem igazán tud azonosulni vagy ellenkezőleg, ő próbálkozik   a párja számára nem tetsző változtatásokat eszközölni. Törekedjen arra, hogy az esetleges sértettsége ne forduljon át agresszivitásba, hiszen most a diplomácia érzéke, a megértésre való hajlandósága alacsonyabb szinten működhet, mint egyébként.

Azt is hiheti, hogy dominanciával jobban fog érvényesülni az akarata, holott biztos lehet benne,  ebben a hónapban ez nem így lesz. Minél akaratosabban próbál meg elérni valamit, annál több akadályba, meg nem értettségbe fog ütközni. Ha képes más vagy más ember nézőpontjából tekinteni az adott szituációra és egy újabb megoldást keresni, mint amihez eddig ragaszkodott, meglepően simán alakulhatnak a dolgai.

Szintúgy sokkal könnyebben értékelhet túl mondatokat, cselekedeteket, személyes sértésnek vehet minden kis semmiséget, melyeket magában drámai szintre is emelhet. Ellenszere lehet ennek, ha ilyen helyzetekben relaxációs módszerekkel próbálja meg viszonylag kívülállóként értékelni a helyzetet és a lehető legracionálisabb szintre emelve kivezetni magából a feszültséget.

NYÚL

Ez a hónap a horoszkópban lévő Nyúl által képviselt energiára nincs hatással.

SÁRKÁNY

A Sárkány jegy szülötte ugyancsak aktivitásra, érzelmi és intellektuális sokszínűségre számíthat. Ha a horoszkópban a Sárkány és a Nyúl szimbólum is megtalálható, akkor ezek fokozottabban lesznek érezhetőek az általuk képviselt területeken. Amennyiben a nap és hónap oszlopok érintettek, akkor – többek között – barátokkal vagy családtagokkal közös utazások, költözködés, erős ragaszkodás családtagokhoz, munkatársakhoz, érzelmekkel átitatott események lehetségesek. Szívesen indul majd útnak, vágyja a változatosságot, ellenben nehezen viseli, ha monoton dolgok végzésére kényszerül.

Lehetnek olyan napok is, amikor kedvét leli az élete fontos eseményeiben való elmélyülésben, vagy egy új ismeret megszerzésére is nyitott lehet. Amennyiben nem az intellektuális mélységek vonzzák majd, akár erős belső késztetést érezhet arra, hogy víz közelében legyen, ezért többet jár strandolni, vízparthoz utazik, hajókázni megy, stb.

KÍGYÓ

Érdemes visszagondolni a korábbi évekre, vajon milyenek szoktak az augusztusok lenni?! Jellemző-e ilyenkor, hogy az átlagosnál jobban zokon vesz dolgokat vagy olyan megjegyzéseken agyal, aggodalmaskodik, amelyek felett máskor elsiklana. Ha a Kígyó a Nap oszlopban van, úgy ez erősebben jellemző lehet rá, vagy épp a párján tapasztalhat hasonlókat. Az sem kizárt, hogy a következő napokban jobban feltűnik a társa azon tulajdonságai, amelyeket kevésbé szeret és most hangot is ad nemtetszésének. Elfordulhat az is, hogy a párja kritizálja meg rossz szokásait, amivel pillanatok alatt képes megsérteni.

Érdemes tisztában lenni vele,  a fenti negatív érzések okozója egy ideiglenesen erőteljesebb érzékenység, amely belőle indul ki. Most ő az, aki többszörösen reagál a történésekre, ő hall meg bármilyen kis apróságot, amelyet aztán személyes megbántásnak vehet. Sőt, mindez addig fokozódhat, nem is szükséges bármit mondani neki, mert szépen magában elképzeli mindenféle valós alap nélkül a sértést.

A megoldás lehet ebben az esetben, ha tudatosítja magában a tényt, most ilyen időszakot él meg, illetve amennyire csak tudja raccionális gondolkodással irányítja a történéseket, ezzel uralva az érzelmi reakcióit.

Ez a hónap a horoszkópban lévő Ló által képviselt energiára nincs hatással.

KECSKE

Ez a hónap a horoszkópban lévő Kecske által képviselt energiára nincs hatással.

MAJOM

Kellemes napoknak néz elébe a Majom jegy szülötte, a korábbiaktól eltérően, hiszen sokkal többször alakulnak az események az elképzelései szerint. Ez leginkább akkor igaz, ha a Majom a Nap oszlopban van, ekkor az otthona, a társa részéről támogatottságot, harmóniát élhet meg. Maga mögött tudhatja egy időre a korábbi zaklatott időszakot, ha pihenésre vágyik, ha pont ellenkezőleg, végre szabadulna a szürke mindennapokból, akkor megjelenik az életében az aktivitás.

Nem kell nagy és látványos dolgokra számítani, vegyen észre mindazon kis apróságokat, amivel most a az Univerzum kényezteti. A figyelmét sokkal inkább a kellemes dolgokra fókuszálja, hogy minél jobban ki tudja élvezni ezt a szerencsésebb időszakot.

KAKAS

Azon a területen, ahol a Kakas a horoszkópban van,  szereti, ha figyelnek rá és ha az akarata szerint történnek a dolgok. Ebben a hónapban leginkább a főnöki énje erősödhet fel. Olyan események történhetnek, melyeknél szükség lehet a vezetői képességeire vagy arra, hogy nehéz helyzetekben helytálljon. Hangsúlyosabban megjelenik majd az igazság, becsület kérdése is akár az ő tetteiben, akár a vele történő eseményekben. Ha neveltetése okán az egyenesség fontos értéket képvisel a számára, akkor nehéz lesz szembesülnie azzal, ha más erre fittyethány. Avagy olyan szituációkba cseppenhet, amelyek korrektségre kényszerítik és segítik morális fejlődését.

KUTYA

Alapvetően vezető személyiség azon a területen, ahol a Kutya a horoszkópban megtalálható, törekszik arra, hogy ő legyen az irányító fél. Ez a jellemvonása  augusztusban erőteljesebbé válhat. Határozottabb, tudatosabb lehet, fontos lesz számára, hogy becsületes és nyílt legyen és ugyanezt várja másoktól is, hiszen alapvetően ő is egy korrekt ember.

Ez a hónap a vezetői ambíciók mellett az intenzívebb mindennapokat is hozhatja számára. Ha a Kutya az óra oszlopban van, úgy a munkája révén utazhat, változhatnak a munkakörülményei, több és felelősségteljesebb feladatokat kaphat. Avagy barátokkal hosszabb útra indulhat, ahol a szervezésben, lebonyolításban határozottabb szerepet vállal. Ha a nap oszlop az érintett, akkor családi kirándulások, utazások is most lehetnek aktuálisak.

DISZNÓ

A Disznó jegy szülötteként érzékeny, érzelmes személyiség, még akkor is, ha ezt nem teszi a kirakatba. Mindenre érzelmileg reagál, van amikor kevésbé, van amikor jobban. Nos, most egyértelműen a jobban időszak jön, amikor hajlamos lesz túlreagálni a vele történő eseményeket. Ajánlatos lenne, kissé raccionálisabban átgondolnia, vajon tényleg akkora tragédia, ami miatt kiborult, de mivel érzelmi lény, így nem csoda, ha nem megy majd zökkenőmentesen. Ezért inkább arra buzdítanám, ha nem is az első pillanatban, de legalább a későbbiekben elemezze a helyzetet, mert lehet, nincs is akkora probléma, mint ahogy gondolta vagy érezte.

Sásdi Bernadett

www.kinai-horoszkop.com

Tagged under