A földi világban lévő minden megnyilvánulás az anyagi formákon belüli létezésről árulkodik. Az anyag törvényei nagyon szigorúak, nagyon nehezen lehet őket meghaladni. Az emberi élet is egy kettősségben telik.
Rendkívül kényszerítő számunkra az anyagi világ minden kihívása, kénytelenek vagyunk törvényeinek alárendelni magunkat. Sok ? sok szenvedés forrása a formák világában teljesíteni személyes életutunkat. Mióta ember él a Földön, azóta bennünk van a sóvárgás arra, hogy legyőzzük az anyag nehézségi, Földhöz kötő bilincseit és felemelkedjünk, egy olyan világba, ahol minden könnyebb, minden egyszerűbb, ahol nincsen szenvedés. Az ember hiedelemrendszerében kitörölhetetlenül létezik egy ilyen világ. Sajnos ebbe keményen beleszól, és irányítani igyekszik mindenfajta földi hatalom. Ennek, a gravitáció törvényeivel dacoló felső világnak, Isten Országának személyes eléréséhez mindig igyekezett a hatalom beékelődni. Majd ő megmutatja az utat Istenhez!
Természetesen így még senki nem jutott el földi gúnyában a felső világokba.
Az anyagi világban minden a formákon keresztül képződik le. Nagyon sajátos térforma maga az emberi test is. Fiatalon, életerőtől duzzadtan sok öröm forrása is ez az anyagi forma, de ennek a formának a gyengülése, torzulása viszont nagyon sok emberi szenvedés forrása is. Öregségére a formába zárt emberi lélek egyre több korlátozást él meg. Ilyen-korra már kényszerűen szembesítődik az ember azzal, hogy elgondolkozzon azon, hogy mi is ez az anyagi forma, melybe bezárt az emberi lélek. Amikor már öregen, a pokol tüze elkezdi nyaldosni az ember talpát, akkor már számot vet az ember azzal, hogy talán több mint, amit ez a szánalmas forma így öregen mutat. Addig, amíg a testi forma makulátlan, amíg módunk van ezt a formát kényeztetni és ez kéjes örömmel válaszol, addig szíves örömest azonosítjuk magunkat ezzel a formai megnyilvánulással. Ez vagyok én! Mondjuk büszkén, és igyekezünk ennek a formának a kereteit tágítani, minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy a test komfortzónáját kiszélesítsük és azt minden erőnkkel őrizzük. Ki gondol ilyenkor arra, hogy ez a forma csak kerete, befoglaló épülete egy magasabb minőségi megnyilvánulásnak,- ezt úgy mondanánk közkeletűen,- hogy lelkünknek.
Felvetődik a kérdés, – a fentiek alapján, – hogy mi is ez a forma az emberi lélek számára? Börtön, vagy templom? A válasz attól függ, hogy melyik fázisában vagyunk sorsunk diktálta életünknek. Persze, ez csak egy hétköznapi válasz. A mélyebb valóság az, hogy testünk egy anyagi szerveződés, aminek szimbolikus építőkövei, mint az ÉPÍTŐ-KOCKÁK. Kockák! Kockákból nehezen lehet cirádás, csodálatos ornamentikákat építeni. Sokkal egyszerűbb börtönt építeni a kockakövekből, legyen az bármennyire is csodaszép, akkor is lehet börtön! Tessék megkérdezni csodaszép nőket erről a kérdésről!
Anyagi formánkat Istentől kaptuk. Hála és köszönet érte! Az viszont, hogy mi lesz ebből a formából, rajtunk múlik. Ha nem csinálunk semmit, csak komfortzónát építünk a forma köré, nem fog más történni, mint hogy börtönné válik. A komfortzóna lustaságot teremt. Lusta embernek pedig nincs hazája. Kiszabadulni a forma börtönéből, dolgozni kell. Le kell bontani a forma börtönét és a kockakövekből égbetörő csipkézett ornamentikájú templomot kell építenünk. Az építőmesterek csak mi magunk lehetünk! Meg kell ismerkedni a forma törvényeivel, mert magasba-törő templomot építőmesteri tudás nélkül senki sem építhet. Az alaptudás ehhez évezredek óta adott a szakrális geometriában. Nem elsajátíthatatlan a tudás, csak rá kell érezni! Ehhez elég a szívet megnyitni és a tudás egy kis odafigyeléssel, gondolkodással elsajátítható.
Mit akarsz építeni? Komfortzónát, vagy lelked templomát?
Válaszd az építőmesterek alaptudományát, a szakrális geometriát!
Hogy mi is az a szakrális geometria? Anélkül, hogy tudományos fejtegetésekbe belemennénk, nehéz róla beszélni. Nagyon egyszerű szavakkal szólva, a matematika és annak alrendszere a geometria is kísérletet tett arra, hogy a saját tudományos nyelvére lefordítva modellezze a természet és az egész világmindenség megnyilvánulásait. Korai nagy képviselői odáig merészkedtek a következtetésekkel, hogy Platon azt állította, hogy Isten a teremtésben geometrizál. Vagyis a természet megalkotásakor matematikai ? geometriai törvényszerűségeket használt. Egy falevél mintázata, egy csiga felépítése, de az emberi test méretarányai és a Naprendszer méretarányai között összefüggéseket találtak. A természet megnyilvánulásai, a geometria és az ember felépítése mögött megtalálták mindenütt az Isteni tudatosságot. Ezért ezt a fajta geometriát elnevezték isteni, vagy szent geometriának, másképpen, szakrális geometriának. Fantasztikus összefüggések bontakoztak így ki a síkidomokban, de Platon megalkotta az ún. szakrális térformák rendszerét is. Ötféle geometriai formát talált, ezek nagyon szigorú feltételrendszereknek tudnak megfelelni.
A szent geometriai testek, olyan konvex testek, melynek oldalait egybevágó szabályos sokszögek határolják, minden lapszögük egyenlő és a csúcsalakzataik is egybevágóak. A 3-dimenziós térben öt szabályos test létezik. A régi egyiptomi és görög tudósok ezekben a szent testekben Isten kezét látták megjelenni, így a természeti erők megnyilvánulásait is képesek voltak rajtuk keresztül leképezni. Az egész világegyetemet átható energiák megnyilvánulásainak a bázisát az öt őselem rendszerében érzékelték és képesek voltak szigorú összefüggéseket találni az elemek és a szent geometriai testek rendszerében. Képesek voltak a természeti erőket ezen a rendszeren belül modellezni. Következtetéseik megegyeztek a keleti kultúrák tudományos gondolkodásával. A szakrális geometriai testek, az öt őselem, az univerzum működése és az emberi szervezet működése között egy egységes rendszert fedeztek fel.
Nagyon egyszerű szavakkal szólva, az anyagi világot a forma világának is hívják. Ez azt is jelenti, hogy a világmindenség energiái a formákon keresztül képeződnek le. A szakrális térformák nagyon meghatározott rezgésminőségeket képviselnek. Ahhoz, hogy mindez ne szálljon el az akadémikus okoskodás szintjén, bemutatok egy kísérletet, ahol azt demonstrálják, hogy egy fémlapra helyezett színes fémreszelékek hogyan rendeződnek el szabályos mértani alakzatokba, amikor egy műanyag eszköz segítségével rezgésbe hozzák a fémlapot. Különféle súrlódási tényezővel rendelkező rezgéskeltő szerszámok, különféle szabályos mértani alakzatokat hoznak létre.
https://www.youtube.com/watch?v=Oz53w_k_j_A&spfreload=10
Ezek után könnyű elképzelni, hogy térbeli struktúrájú rezgésminták egy zárt energetikai térben a molekulák, illetve atomok speciális rendezettségét hozzák létre. Természetesen ennek az a feltétele, hogy az adott zárt energetikai térben jelenlévő struktúra összetartó erőit meghaladó potenciálú kell, hogy legyen a bevitt rezgésminta. Ez az alapelve a rendezetlen struktúrájú természeti vizek rendezett molekulaszerkezetűvé alakításának. Az alábbi képen egy mesterségesen strukturált víz kristályszerkezeti képe látható.
Lehet, hogy mindez kicsit bonyolultan hangzik, de gondoljon most mindenki a japán Emoto Doktor vízképeire. Amikor szép, mandala-szerűen rendezett vízkristályokat látunk, ez egy rendezett struktúrájú vízszerkezetet mutat. A rendezetlen vezetékes vizek molekulaszerkezete egy amorf, szürke, szétzilált szerkezetet mutat. Vízkutatók megállapításai szerint a természeti vizek rendezetlen molekulaszerkezete átalakítható rendezett szerkezetűekké, ehhez azonban kell minden esetben egy formai rendező elv, egyfajta donor minta, amely kellő energetikai potenciál esetén ráveszi a vízmolekulákat rendezett szerkezet létrehozására.
Felvetődik a kérdés, hogy miért érdekes mindez? A válasz nagyon egyszerű! Minden élő organizmus vízalapú a Földön. Minden létező sajátos szervezeti felépítése megköveteli a rá jellemző struktúra pontos felépítését. Ezen struktúráknak szigorú formai követelményei vannak, melyek a szakrális geometria törvényszerűségeinek vannak alárendelve.
Forma + Energia = Rendezettség
Egyszerűen fogalmazva, az emberi szervezetet felépítő vízállomány sem lehet kaotikus szerkezetű, mert az élő szervezet mindig szervezett.
Szervezet = Szervezett
Minden szervünk sejtállományában jelenlévő víz szigorú rendezett térformájú molekularendezettséget hoz létre. Ez az élet alapja. Halott ember vízkészlete ismét kaotikus rendezetlenséget mutat.
Gondolom, ezek után már érthető a szakrális geometria és az élet szerves összefüggése. Érthető ezek után, hogy az egészséges emberi élet megköveteli a magas szinten szervezett biológiai víz meglétét. Minél magasabb potenciálon szervezett ez a vízállomány, annál egészségesebb az ember. A keleti gyógyítók, de még Paracelsus is a szervezet alapműködésének a ?vizek útját? tartotta. Ez a rendszer határozza meg, hogy milyen szintű egészségnek örvendünk. A vizek strukturálásának szabályánál láttuk, hogy az ideális szerkezet létrehozásához formai minta kell, amely képes is a szervezet megfelelő helyén, szervszinten hatást gyakorolni a vízszerkezetre. A ?Vizek Útja? összefüggésben van a kínai akupunktúrás rendszerrel. Ezeken a csatornákon keresztül el lehet érni a szerveket, azok vízszerkezetét befolyásolni lehet. Aki ismeri ezt a rendszert, az tudja, hogy behálózza az egész testet, és az akupunktúrás pontokon keresztül befolyásolni, ingerelni is tudjuk a működését. Szinte az egész kínai belgyógyászat ezen alapul. Ha megfigyeljük, láthatjuk, hogy több akupunktúrás csatorna felmegy a fejbe. Szinte teljesen behálózza a koponyát.
Az emberi szervezet összműködése ingerelhető az akupunktúrás pontokon keresztül. Ez azt jelenti, hogy a ?Vizek szerkezetére? tudunk hatást gyakorolni. Ennél is nagyobb lehetőségünk van viszont térformákon keresztül befolyásolni a vizek szerkezetét. Ez már nem ingerlés, hanem formai modell. Minta donor az adott szerv vízszerkezetére.
Ugye már nem tekinthető gyermeteg fantazmagóriának az, hogy szabályos térformával befolyásolni lehet az emberi szervezet működését? Régi korok kultúrtörténete megőrizte ezt a tudást, csak fel kell ismerni, hogy az öltözködési kultúra sokkal több, mint divat. Régi korokban ismert volt a szabálya annak, hogy adott foglalkozási ág, megkövetelt nagyon kötött ruhaviseletet. Más ruha járt a papnak, más a tudósnak, megint más a katonának. De még a paraszti öltözködés is megkövetelte a viseletet. A paraszti tevékenység is igényelte az energiák bizonyos típusainak a megkülönböztetett jelenlétét. Erről a magyar népi kultúra bőségesen ellát minket ismeretanyaggal, csak kellő alázat szükséges, hogy felismerjük benne a hatalmas tudást.
Az öltözködésben az emberi térformát módosítjuk. A csupasz, meztelen emberi test, a reprodukáló energiákat fogadja be legkönnyebben. Elegendő egy pillantás egy meztelen testre és az ellenkező nemű emberben beindulnak a hormonok. Amikor már ruhát öltünk, akkor már korrigáljuk az emberi test térformáját. Praktikus ezt a tevékenységet tudatosan végezni, mert csak így tudjuk segíteni az embert abban, hogy éltető energiákhoz könnyebben juthasson hozzá. Kaotikus rendezetlenségű, öntudatlan öltözködés nem tudja ellátni ezt a feladatot. Csak az energiarendszer pontos ismerete, valamint az adott ember sajátos energetikai felépítése és a szakrális geometria anyanyelven való ismerete lehet a feltétele a tudatos öltözködés létrehozásának.
A teljes ruhaviseleten belül, a fejen hordott fejfedő térformája a legmeghatározóbb. Az emberi szervezet egésze akupunktúrás pályákon keresztül, de a csakrarendszer egésze is a fejen keresztül érhető el legegyszerűbben és leghatásosabban.
Következő írásomban szólok majd arról a lehetőségről is, hogy különleges térformájú kalapok és kristályok segítségével hogyan kapcsolhatjuk össze a több évezredes Qi-gongot egy egységes egészség, – és személyiségfejlesztő rendszerré, amit Design-Medizin Qi-kung – nak neveztem el.
Harsányi László
www.girardimedicina.blogspot.hu
Fotó: pixabay