A formákból kivezető útra lépés technikája – az elmétől a Tudatig vezető ösvény
Forradalmi időkben élünk. Napjaink forradalma azonban alapjaiban különbözik minden más forradalomtól, amit eddigi történelme során megélt az emberiség. Ez a forradalom ugyanis nem a formák világát akarja átrendezni, hogy a régi, már életképtelen formákat új, dinamikus, életteli formákkal helyettesítse, hanem a formákon túlra viheti az emberiséget.
Napjaink forradalma ugyanis a tudat forradalma. Az a tudat, amely már évezredek óta alussza csipkerózsika álmát a formák bűvöletében, napjainkba ébredezni kezdett. Egy, egyre sürgetőbb ébresztő impulzus visszhangzik az emberi szívekben, amely hat az erre a hívásra érzékeny emberek egyre növekvő csoportjára.
Ennek az ébresztő impulzusnak a forma álmából felébresztő hatását szinte minden ember átéli, akár naponta többször is. Sokan nem is tudják, hogy mit élnek át, csak azt érzik, hogy egyre kevésbé vonzzák már őket a formák világában elért sikerek, egyre inkább átlátják azt, hogy a világi sikerek és kudarcok mögött léteznie kell valamilyen mélyebben rejtőző célnak is. Ezért egyre többen kérdőjelezik meg a társadalom és a vallási neveltetés által nyújtott célok helyességét és rázzák le magukról a társadalmi és a vallási neveltetés által, a helyesnek vélt irányba terelgető kezet és élik át az iránynélküliség ürességét és kétségbeesését.
Ebből a zsákutcából pedig csak egyetlen kapun át vezet ki az út, a jelen pillanaton át. Csakis a jelen pillanatban tudjuk áthelyezni életünk súlypontját a peremről a középpontunkba. Mit is jelent ez? A perem a tudatnak a jelenlegi állapotát jelenti, amelybe ma az emberek túlnyomó többsége él. Ez az elmével azonosult tudatállapot, az alvó tudat, amely álmodja életünket és meséli a személyes történetünket. Ez a gondolatokkal, az érzésekkel és a vágyakkal való tökéletes azonosulás állapota, amikor életünk célját teljes mértékben a formák világában keressük, legyenek azok durva anyagi formák (az érzékszerveinkkel érzékelt világ) vagy finomanyagi formák (vallások által a túlvilágnak nevezett életterület).
Az életünk motorja a peremen a valamivé válás és az állandó irányítani akarás. Ebben az értelemben a spirituális fejlődés is a peremhez tartozik. A központ, az elmén túl van, a felébredt tudat, a belső csend világa. Ez nem a különféle meditációs (ami tulajdonképpen ebben az esetben koncentrációs) technikákkal kikényszerített belső csendet jelent, hanem az élő, eleven üresség állapotát. Itt megszűnik minden erőfeszítés, minden vágy és akarás, feladjuk az irányításra való törekvés utolsó gyökerét is. Ez a tökéletes elengedés és megadás állapota, önmagunk megadása a jelen pillanatnak, a Most-nak, vagyis az Önvalónak.
Az alábbi írással azoknak szeretnénk segíteni, akik be is akarják járni ezt az utat, amely a peremről a lényünk központjába vezet és nem elégszenek meg azokkal a sokszor gyönyörű képekkel, amelyet az elme készít erről az útról.
A mozgásérzékelő
A mai modern világban egyre több középületben, magánépületben találkozunk egy különleges technikai eszközzel, a mozgásérzékelővel (MÉR). Belépsz egy sötét szobába és a hasznos kis szerkezet révén, fölkapcsolódik a villany, hogy láss áthaladni rajta. Ha távoztál, egy kis késleltetés után elalszik. Példázatunk eszköze egy mennyezeti MÉR, amely a helyiség minden irányába és folyamatosan ?figyel?. Ha a helyiségbe nyíló bármelyik ajtón, vagy ablakon belép egy személy, besétál egy macska, vagy berepül egy madár, a MÉR érzékeli és fölkapcsolja a világítást. A MÉR nem tesz különbséget, nem címkézi a mozgó dolgokat, hogy pl. ?ez egy 36 éves özvegyasszony?, ?ez egy vörös kiscica? vagy ?ez egy eltévedt fekete rigó?, hanem csak a mozgást érzékeli, mozdulatlan fix helyéről.
A belső csendhez vezető legrövidebb út, a meditáció bemutatásához hívtam bevezetőül ezt a kis példázatot.
Helyezkedj kényelembe, ülj egyenesen. Használhatsz széket, vagy választhatsz bármilyen ülésmódot, csak a gerinced legyen egyenes, függőleges. Ez az ülés ne legyen feszült, izomtónusokkal támogatott, hanem legyen könnyed. Korrigáld menet közben (mert veszíteni fogsz egyenes tartásodból), úgy, mintha valaki a fejednél fogva kissé megemelne. Ne zavarjon ennek a kiigazításnak a gyakorisága, csak tedd meg minden alkalommal, amikor szükséges.
Ez a ?MÉR? beüzemelésének elengedhetetlen előkészülete. Légy türelmes magadhoz! Válassz egy nyugodt napszakot és helyet. A belső csend megtapasztalásához nagy segítséget nyújt a külső csend. Ajánlott naponta 2×30 perc gyakorlás, lehetőleg reggel/hajnalban és kora este. Ha most kezdesz ismerkedni ezzel a technikával, akkor kezdd rövidebb időkkel, később fokozatosan növelve azt. Állíts be a mobilodon egy kellemes csengőhangot, ami a letelt idő végét fogja jelezni és némíts is le, hogy egy hívás vagy az sms jelzőhangja ne zavarjon meg. Ez volt a ?MÉR? fizikai beállítása, időben és térben.
Most rátérünk a működésére, hogy érzékennyé tudj válni a belső teredben történő mozgásokra. Hunyd le a szemed. Néhány másodpernyi semmi mozgás után, megjelenik gondolatilag ebben a csend-térben egy személy, aki beszélgetést kezdeményez veled, vagy egy kiscica, amely simogatásra kínálja a hátát, vagy egy madár, amely nem egy snassz egyszínű feketerigó, hanem egy színpompába öltözött madár, amely mintha kérdezné is ?na milyen madár vagyok??. És ekkor annak leszel részese, hogy a ?MÉK? leszáll a mennyezetről és megvitatod a főnököddel/anyósoddal/pároddal azt a bizonyos fontos ügyet (gondolatban!). Vagy elkezded simogatni azt az aranyos kiscicát, még hallod is a dorombolását (gondolatban!). Esetleg máris az internet előtt ülsz (gondolatban!), hogy rákeress arra a színes tollú madárra.
És ekkor megszólal a mobilod ébresztő hangja, jelezve, hogy vége a meditációs idődnek. Ha most mosolyogsz, tedd ezt majd akkor is, amikor a valóságban is ezt tapasztalod, nemcsak így olvasva. Persze azt észre sem vetted, hogy végig hajlott háttal ültél.
Alig fogod kibírni a következő alkalomig, és nem azért, mert a majdnem dűlőre vitt, (tiszta rátekintést adó) beszélgetést folytasd, hanem mert egy új módon kezdtél el érezni. Érzed, hogy a gondolati események mögött van valami több, ami vonz. Ne kapkodj, szépen várd ki a következő alkalmat.
A MÉR a mennyezeten nem görcsöl, hogy ?na, legközelebb figyelni fogok, az tuti?. ?MÉR? mivoltodban légy könnyed és türelmes magadhoz. Miért is ne itt kezdenéd a türelem gyakorlását, ha kapcsolataidban (esetenként) híján vagy ennek?
Kezdeti meditációs tapasztalatok
Most ismerkedjünk meg néhány tapasztalati jellemzővel, amivel te is találkozni fogsz meditáció közben, magadban.
Zsibvásár: Többen megijednek, amikor az első időszakban, ebben a belső csendben, nem hogy egy kis beszélgetést élnek meg, vagy egy kis ártatlan cica simit, hanem egy hatalmas és hangos zsibvásáron érzik magukat, kavargó, rendszertelen, ijesztő, sürgető, felelősségre vonó effektek sokasága közepette. Az égadta világon semmi baj sincs, eddig is ez ?működött? benned, csak nem tudtál róla. Sőt ezek hatással is voltak rád, a beszédedre és a cselekedeteidre is. Semmi baj, csak a csendben megláttad, hogy nyitva a méhkas ajtaja.
Ráeszmélés: A gondolati vita, simogatás és madárelemzés kellős középen egyszer csak ráeszmélsz, hogy ?Mit is csinálok én itt??- gondolatban! Ez egy nagyon fontos momentum, mert ez az a titokzatos pillanat, amikor átváltasz a test-tudatosságból a tér-tudatosságba.
Nagyon-nagyon fontos pillanat, ami mindig megnyugvást fog eredményezni. A ráeszmélés után, leheletfinoman lépj ki belőle. Érezni fogod, hogy a gondolat-témáknak lesz egy visszatartó ereje, hogy pl. közel jártál a gondolati cselekményben a megoldáshoz, vagy, hogy nagyon kellemes volt az a bizonyos gondolati esemény. Ne dőlj be neki! Finoman lépj ki és hagyd magára, hisz ráeszméltél, hogy mindez csak gondolati játék volt. A ?MÉR? fölkapcsolta a világítást, az illúziókra a Tudat fénye vetült.
?Horgony?: Jogos sokak kérdése, hogy mi történik a ráeszmélést követően? A meditáció elkezdése előtti csendben válassz magadnak egy szót. Talán jobb, ha idegen a szó, de számodra kedves, néhány szótagból álló legyen. A szó jelentésének nincs különösebb jelentősége, mert nem az a célja hogy a jelentésén elmélkedj, hanem, hogy mintegy ?horgony?-ként használd. Ha tüske megy a lábadba, használj egy másik tüskét, hogy kivedd. Mivel az elme sűrűjében sok-sok gondolat-tüskét összeszedhetsz, mindegyiket csak ezzel az egyetlen tüskével távolítsd le (Mooji után szabadon). A használati utasítása egyszerű: a meditáció ideje alatt igyekezz rajta tartani a tekinteted ezen a szón, vagy a gondolatba-gabalyodásra való ráeszmélés után térj vissza hozzá, ?ehhez az egyetlen szóhoz.. Ha jól esik, kapcsold össze a légzéseddel. Ez a szó a te ?horgonyod?, fixációs bázisod, vagy várad, mint gyerekkori fogócskázásodban az a hely, ahol nem foghattak meg, ahol ?nem ér? a játék. Ezzel a lelki összeszedettség állapota lesz begyakorolható, fenntartható. Megérkeztünk a zsibvásári, szerteágazó, zaklató vagy tetszelgő kényszeres gondolatainkból egy centrális ?helyre?, a szóhoz.
?Légzés?: Ugyanerre a célra vehető igénybe ? az ami biológiai létünket szüntelenül végig kíséri ? a légzésünk. Tartsd a tekintetedet a légzéseden. Érezd a levegő beáramlását az orrnyílásodon, a mellkasod enyhe emelkedését, a fordulópontot, ahol a beáramlás átvált kiáramlássá. Érezd az orrodon belélegzett és kilélegzett levegő hőmérsékletkülönbségét. Találj magadnak még néhány valós tekintet-fixációs momentumot eközben. Ne lepődj meg, el fogsz kalandozni, úgy, hogy nem fogod tudni, hogy az melyik pillanatban történt. Ez az elkalandozás a gondolatokba merülés. Ráeszmélésed után emelkedj ki belőle és térj vissza légzésedhez. Semmi baj! Ebben az időszakban a ráeszmélés a legfontosabb pillanat. ?De mi célt szolgál ez az aszkézis gyakorlat?? kérdezhetik többen. Várj egy kicsit, légy türelmes.
?Rajta maradni a szeren?: A befelé, a középpont, a forrás felé fordulás útján, legértékesebb pillanat a ráeszmélés. Az előző két esetben ?horgony?-ként használtuk a választott szót és lélegzésünket. Most ismerd meg magában a ráeszmélésben lévő ?horgony?-t, ami úgy működik, hogy fölébredsz a gondolati témából és nem a szóhoz, vagy a légzéshez térsz vissza, hanem rajta tartod a tekinteted azon a eseményen, amiből kiszálltál. Kívülálló pozícióból tekintesz rá, és nézed, áthatóan nézed. Szemed láttára fog elolvadni, elporladni, eltűnni. A témából kivont önmagad, Önvalóddá, pontosabban (mivel nem birtokolható csak élhető) Önvalóvá válik. Ezek után visszatérhetsz az előző ?horgonyok? bármelyikéhez.
?Áttűnés?: Ráeszmélésünkkor nemcsak azt látjuk meg, hogy táncoltunk egy gondolattal, hanem abban a pillanatban azt is, hogy ?ö? vezet, ?ő? diktálja a lépéseket. És ráadásul annyira magához szorítva, hogy eggyé váltam ?vele?. Csak éppen nem emlékszem, hogy mikor kért fel, és hogy igent mondtam-e Vagy, arra eszmélek rá, hogy bent ülök egy gondolat-autóban, ?és visz. Nem én vezetek, ezért arra megyünk amerre ?ő? akarja. Vagy, egy vadló-gondolat hátán hánykolódok, kapaszkodva bele (micsoda erővel), hogy le ne essek. Egyszer csak fölvillan, hogy akár le is szállhatok. Vagy, egy színház valamelyik szereplője vagyok, egy kiváló szereposztásban. Egyszer csak kiválva/kilépve a történetből ráeszmélek, hogy eredeti identitásom nem ez, hanem az amfiteátrum minden egyes nézőjének a történetre irányuló szeretet-tekintete. Ez a ?MÉR?. A táncos, az autó, a vadló, a színházi történet képtelen egyedül működni, kilépésem után szépen lassul, halványul, ?és egyszer csak eldiffundál. Míg a ráeszmélés egy pillanat műve, addig az azonosulás kezdete nem érhető tetten, mert az eggyé olvadás lassú áttűnésként megy végbe. Vedd észre ezt finom kis játékot is.
?Gondolat-barát?: Vedd észre, hogy az elmetevékenység, a gondolat, nem ellenség, hanem barát. Még akkor is, ha a paráznaság, az ocsmányság, vagy a múltunk egy fájó esete, esetleg a jövő félelmi mumusa ruhájába öltözve akar hívatlan vendégünk lenni. Az a tudatlan küldetése, hogy rajta, működési mechanizmusán keresztül ébredjünk önmagunk tudatára az Önvalóra. Ha éberek vagyunk, mint a MÉR, és felismerésük pillanatában felkapcsolódik a világítás, a Tudatosság fénye, akkor az lesz a sorsa, mint minden felismert illúziónak, eltűnik. A rávilágító fény lehet egy gondolatnélküli, inkább intuitív könnyed rámutatás: ?Íme, egy gondolat.?
?Nem harcolni, nem ölelkezni?: Tilos harcba szállni a gondolattal, mert a vele való harci-kapcsolatból nyeri erejét, csapolja meg életenergiádat. Nem is kell patetikusan sem magadhoz ölelni, csak nézni éber figyelemmel. Amikor a Lét eme aspektusából viszonyulsz a gondolatképződményekhez és megtapasztalod múlékonyságukat, akkor nem tudsz mást tenni csak mosolyogni.
Irányváltás: Nagyon sokan, a keresők közül abban a zsákutcában vesztegelnek, amit tévesen, de jól megtanultak, hogy a nyomorúságunkat okozó negatív gondolatokat ki kell ütni pozitív gondolatokkal. Ez a gondolat irányváltása, ami révén csak látszólag lehetünk urai gondolatainknak, helyzetünknek. Semmilyen nemű gondolat nem ellenség, csak az életben maradásukért trükköznek. Ébredj föl és kelj ki a gondolatálomból, ennyi elég.
A homokóra
A fenti tapasztalati jellemzők közül fontos kiemelni a fókuszáló képesség, a ?horgony? jelentőségét, mert ez lesz az átlépési pont a jelen pillanatba, a peremről a középpontba. Láss magad előtt egy működésben lévő homokórát. A felszínén nagyobb felületen szétszórva helyezkednek el a homokszemek és némi mozgást is láthatunk itt. Ez a meditáció nélküli szétszórt állapotunk. Ahogy haladnak lefelé a homokszemek, kissé gyorsul a mozgásuk az egyre szűkülő felsőrészben, ahogy a legszűkebb keresztmetszethez közelítenek.
A ?horgony?, a fókusz szerepe, hogy begyakoroljuk a legszűkebb keresztmetszetben való tartózkodást, mert ez az átlépési pont, a forma és a formanélküli között. Ez a transzcendencia helye bennünk, az elméből a tiszta tudatba való átlépés pillanata, ahol ezen az oldalon van még ?valami?, ott a túloldalon, egyáltalán nincs ?semmi? (innen nézve). A ?horgony? által egy olyan területre lépünk be, ahol a magyarázó szavak csak rá tudnak mutatni az Igazságra, de egzakt módon már képtelenek kifejezni.
Emlékszel a MÉK-re, ami a mennyezetről érzékelte az alatta lévő térben lévő mozgásokat és azok érzékelésére fölkapcsolta a világítást?
Akkor most képzelj el olyan mozgásérzékelőt,
amely egyszerre minden irányból érzékel,
minden irányba a szeretet éltető fényével figyel,
öröktől fogva van,
de a fizikai világban a pozíciója meghatározhatatlan.
Semmit nem lehet elvenni belőle, és semmit nem lehet hozzáadni.
Tökéletes.
Ez Vagy Te!
Ez Vagy!
Vagy!
Átesett a ?homokszem? az alatta lévő végtelen térbe, amiben eltűnt, egyé olvadva a Léttel. Az lett, Aki mindig is volt.
Forrás: www.utjelzok.blogspot.hu