Chiron – a karmikus sebek jelölője 1. rész

Az első olyan égitest, amely ténylegesen is egy kentaur nevét kapta, az 1977-ben azonosított Chiron. Felfedezője, Charles Kowall azért választotta ezt a nevet, mert az objektum a Szaturnusz és az Uránusz között kering, s a mítoszok szerint Chiron az elsőszülött kentaur, akinek Kronosz (Szaturnusz) az apja, Uranosz (Uránusz) pedig a nagyapja.

A későbbiekben ez az elnevezés meghatározó lett, hiszen az újfajta égitestek egész sorát kategorizálták a segítségével.

A Chiron pályája

Chiron a Kuiper-öv belső részébe tartozik. Viszonylag kisméretű, rendkívül elnyújtott ellipszis alakú pályán kering, amely belenyúlik egyfelől a Szaturnusz, másfelől pedig az Uránusz territóriumába, s ebből a tényből adódott az a felfogás, amely szerint Chiron a híd szerepét tölti be a látható és a transzcendens bolygók között. A Kentaurok ismérve, hogy míg a bolygók különálló pályán keringenek, a Kentaurok behatolnak más égitestek pályáiba, s ezáltal hidakat alkotnak, átmeneteket képeznek alternatív valóságok, dimenziók és inkarnációk között.

A Chiron mitológiája

A mondabeli Chiron a sebzett gyógyító, a sámán archetípusa, Kronosz és egy erdei nimfa nászából születik. A mítosz szerint a nimfa egyáltalán nem fogadja szívesen Kronosz közeledését, ezért úgy menekül, hogy kancává változik, de Kronosz csődőrként ered a nyomába, és amikor utoléri, megerőszakolja. Ennek a násznak a gyümölcse Chiron. Születésekor anyját annyira megrémíti a ló alsótestű gyermek, hogy eltaszítja magától, s Chiron ekkor kapja az első gyógyíthatatlan sebet. Az istenek nevelik fel, s cserébe sok isten- és embergyereket nevel ő is, köztük híres hősöket (pl. Héraklészt, Achilleszt, Aszklépioszt és Jaszónt). Chiron az állat és az isten kettősségét egyesíti magában. A transzcendentális karmaasztrológiában a karmikus sebek jelölője, az inkarnáció kulcsa, s a Szűz uralkodó égiteste. A rendszerezés mellett a tudásszomjat, az újnak a keresését is jelképezi.

Az első kentaur igyekezett elfelejteni azt a sebet, amelyet anyja elutasítása okozott. Azzal hálálta meg Apolló szeretetét, hogy mindent megtanult, amit csak lehet, s tovább is adta e tudást.

A legendák szerint Chiron az első asztrológus és numerológus, ugyanakkor próféta és tanár, zenész és a harcművészetek oktatója. A rábízott tanítványoknak átadja mindazt, amit sikerült elsajátítania: elsősorban a lovaglást, a vadászatot, az íjászatot, az orvoslást és a harcművészeteket (vagyis a túléléshez szükséges legfontosabb képességeket és tudnivalókat), de ezeken felül az életet szebbé, kellemesebbé tévő ismereteket is, mint például az etikát, a zenét, a rituálékat.

Sok találmányt, így például a dárdát és a dudát Chironnak tulajdonítja a mitikus hagyomány, s ő kezdi meg az égbolt feltérképezését, a konstellációk leírását, rendszerezését. Nemcsak a hagyományos, allopátiás (ellenszereken alapuló, tüneti kezelést biztosító) gyógymódokat uralja, hanem elsősorban a homeopátiás (hasonlót a hasonlóval gyógyító) orvoslást és a gyógynövények, illóolajok, kristályok használatát is.

Chiron második, gyógyíthatatlan sebét legkedvesebb tanítványától, Héraklésztől kapta. Héraklész a Hidra legyőzése után azonnal mesteréhez, a bölcs kentaurhoz sietett, hogy eldicsekedjen a sikerével. Felnyitják a kentaurok szent borát tartalmazó edényt, de a bor szagától megrészegedik a többi kentaur és megtámadják a mulatozókat.

Héraklész a győzelme után a nyílhegyeit belemártotta a Hidra vérébe, amely halálos méreg, s harc közben egy ilyen nyílvessző sebzi meg véletlenül Chiron egyik térdét. Mivel félig isten, nem hal meg, csak rettenetesen szenved.

Ilyen a halálos mérgek természete: a halandókat megöli, a halhatatlanokat örök szenvedésre kárhoztatja. Kínjában mindenféle gyógymódot kipróbál, újak után kutat, kétségbeesetten keresi a megoldást, s miközben saját állapota mit sem javul, sokakat meggyógyít a kísérleteivel és újszerű megoldásaival. Emiatt is tartják az asztrológusok az égitestet a sebzett gyógyító, vagyis a sámán, a táltos archetípusának, aki ugyan saját magát képtelen meggyógyítani, másokat azonban igen, s a gyógyításai során folyamatosan fejlődik, gyarapodik a tudása.

Chiron megmenekülésének története azért érdekes, mert sorsa összefonódik Prométheusszal, a titánnal, aki az emberiség számára lop el a fejlődésükhöz létfontosságú dolgokat az istenektől. Zeusz ezt egy darabig tűri, de amikor határozott tilalma ellenére Prométheusz a tüzet is elviszi az embereknek, a főisten haragjában a Kaukázus szikláihoz láncolja a titánt. Egy keselyű tépdesi a máját napközben, ami folyamatos szenvedést okoz neki, de túléli, hiszen a mája minden éjjel újra kinő.

Héraklésznek támad az az ötlete, hogy a két szenvedő sorsát összekösse, s egy furcsa ?sorscsere? segítségével legalább az egyiküket megmentse. Megvárja, míg Zeuszt jókedvében találja, s megkéri, engedje szabadon Prométheuszt cserébe Chiron életéért. Zeusz nagy kegyesen elfogadja az áldozatnak, megváltásnak is beillő cserét. Prométheusz megmenekül, Chiron pedig végre békében meghalhat, s lelke felszáll a csillagokba, a Kentaur konstellációjába.

Chiron jelentése

Több érdekes következtetést lehet levonni ebből a történetből. Először is, Héraklész okozza Chiron sebét, de ő intézi el azt is, hogy végre megszabadulhasson az állandó szenvedéstől. Ez a tény összecseng az égitest alapvető jelentésével, azonban a homeopátiás gyógymódok, vagyis a hasonlót a hasonlóval gyógyítás alapelve is egyben. Chiron ugyanakkor félig isten, félig állat. Állati része sebződik meg, isteni része tartja életben, rettenetes szenvedése ellenére. Az ember hiányzik belőle, csakúgy, mint a Nyilasból, de Prométheusz sorsával összefonódva mégiscsak éppen az emberi oldal segítségével menekül meg a további kínoktól. Chiron nemcsak az első kentaur, de sok minden másban is első ? homeopata, természetgyógyász, asztrológus, az égbolt feltérképezője, a harcművészetek tanítója ? s tudjuk jól, elsőnek lenni magányos, félelmetes, gyakran fájdalmas sors. Chiron egyesíti magában a gyógyító, az áldozat és a megváltó szerepköreit. Hatalmas ellentmondások feszítik, amelyeket megpróbál áthidalni és legyőzni, vagyis orvosságot keres a bajra az ősi, legszentebb értelemben.

Griga Zsuzsanna

Karmaasztrológus

www.the-dreamweaver.com

videolink:
Tagged under