Személyiségünket felfoghatjuk egy benzinmotorként, amelynek működéséhez rendszeresen szükség van üzemanyagra. Az ember számára a szeretet jelenti az említett hajtóanyagot, amely lehetővé teszi személyisége kiteljesedését. A házasságban a házastársak feladata egymás ?szeretettankjának? feltöltése, azaz a cél a szeretet kölcsönös kinyilvánítása. Talán megéltük már, amikor egy gondosan kiválasztott ajándéknak vagy egy meglepetésként elvégzett házimunkának társunk nem igazán örült. A félreértések és sokszor a csalódások hátterében az áll, hogy szeretetünket nem partnerünk személyre szabott ?szeretetnyelvén? fejezzük ki. Gary Chapman, amerikai keresztény családterapeuta 20 éves tanácsadói tapasztalata alapján 5 szeretetnyelv típust állapított meg: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés.
Első szeretet-nyelv: Elismerő szavak
Egyik legnagyobb emberi vágyunk, hogy elismerjenek, értékeljenek bennünket. A szeretet kifejezésének egyik módja tehát az elismerő szavak. A dicséret, a bíztató szavak és a kérések sokkal inkább erősítik az önbecsülést, mint a követelések. Bensőséges légkört teremtenek, begyógyítják a sebeket, és a lehető legjobbat hozzák ki a házastársakból. Képzeljük csak el, ha zsörtölődéseink és kritikáink helyett házastársunknak dicsérő szavakat mondanánk! Egy kritikát minimum 6-7 dicséretbe ?csomagoljunk? be! Az elismerés másik módja a bíztatás. Sokszor csak a külső megerősítés hiányzik ahhoz, hogy szunnyadó tehetségünket kibontakoztassuk.
Szánjunk rá egy estét, hogy házastársunk megoszthassa velünk álmait, vágyait és ambícióit. Ha figyelmesen hallgatjuk, legbensőbb titkai tárulhatnak fel előttünk. Próbáljuk beleélni magunkat az ő helyzetébe, s őszintén és szeretettel bátorítsuk őt törekvéseiben. Milyen konkrét segítséget nyújthatunk céljai eléréséhez?
Értékeljük kommunikációs szokásainkat és stílusunkat. Kéréssel, javaslattal és útmutatással fordulunk társunkhoz, vagy követelés, ultimátum, sőt fenyegetés árad szavainkból? Ne feledjük, a szeretetre alapvetően a választás, a szabad akarat és az önkéntes szolgálat jellemző. Hogyan kellene változtatnunk közléseink stílusán?
Második szeretet-nyelv: Minőségi idő
Biztos találkoztunk már a ?mintaférj? típusával, aki minden lehető házimunkát elvégez. A feleség mégis elégedetlen vele, ha a szeretetnyelve a minőségi idő, az együttlét. Nem szabad összetéveszteni az együttlétet a fizikai jelenléttel. Az együttlétben a másiknak osztatlan figyelmet kell szentelni (pl.: szemkontaktus) kifejezve ezáltal, hogy csak a társam a fontos. TV-nézés, újságolvasás, közben nem lehet kapcsolatot építeni. A minőségi idő lehet beszélgetés, ahol belső valónkat osztjuk meg házastársunkkal nem félve a másik elutasításától. Másik lehetőség a közös tevékenység. Az másodlagos, hogy mit végzünk, fontosabb, hogy mindkét fél tudatában legyen, közös időtöltésük a szeretet kifejezése.
?Túlságosan igénybe vesz a hivatásom?- sokan ezzel az ürüggyel fosztják meg házastársukat az együtt töltött időtől. Pedig a siker és az anyagi gondoskodás nem helyettesítheti a meghitt kapcsolatot. Készítsünk tervet házastársunkkal együtt, melyben a kötelezettségek mellett az egymásra fordított idő is helyet kap – ha kell, áldozatok árán.
Állapítsuk meg, hogy mennyire fontosak a közös tevékenységek a házasságunkban. Válasszunk ki három olyan élményt, amely közel vitt bennünket egymáshoz, és maradandó élményként él bennünk. Milyen szerepet játszott ezekben az élményekben a ?minőségi idő?? Beszéljük meg, milyen közös élményt tervezünk a közeljövőben, melyet idővel szép emlékeink közé sorolhatunk.
Harmadik szeretet-nyelv: Ajándékozás
Az ajándékozás a másikra gondolás szimbóluma, a szeretet látható jele. Vannak, akiknek a látható jelek fontosabbak, mint a többi. Ők azok, akik például a jegygyűrű hordásához különösképpen ragaszkodnak. Ha partnerünk szeretetnyelve az ajándékozás, gondoljunk mindig arra, hogy látható jelek nélkül kételkedik szeretetünkben, ezért gyakran lepjük meg őt! Az ajándék értéke másodlagos, lényege a szimbolikus jelleg.
Az ajándék értékét a mögöttes szándék adja. Ha nem tartunk különösebben értékesnek egy ajándékot, gondoljunk az ajándékozó szándékára, és az ajándékban szeretetének és figyelmességének jelét lássuk meg.
Emlékezzünk rá, önmagunk odaajándékozása többet jelent a puszta fizikai jelenlétnél. Próbáljuk meg egy héten keresztül megosztani házastársunkkal napjainknak legalább egy fontos eseményét vagy érzését, s kérjük tőle is ugyanezt.
Negyedik szeretet-nyelv: Szívességek
Ha a feleség a férjtől azt hallja: ?Tudom, hogy szeretsz, mert mindig tiszta és rendes körülöttem minden, főzöl, mosol, vasalsz rám?, akkor elképzelhető, hogy a szívességek az ő szeretetnyelve. Mindezek a tevékenységek kicsiny szolgálatként foghatók fel, amelyek tervezést, időt és fáradságot igényelnek. Jézus egy egyszerű, de nagyon hatásos példát mutatott a szolgálatra: megmosta tanítványai lábát. Tartsuk szem előtt, hogy a szívesen végzett szolgálatokat nem lehet kikényszeríteni, csak szabadon adhatjuk, s fogadhatjuk el egymás szolgálatait.
Még ha teljesítjük is házastársunk kéréseit, sokszor akkor is a magunk módján, a saját elképzelésünk szerint tesszük ezt. A szeretetből végzett szolgálat azt jelenti, hogy a házastársunk elvárásait vesszük figyelembe. Kérjünk társunktól részletes útmutatást kérése teljesítéséhez, s ennek megfelelően cselekedjünk.
Válasszunk ki három olyan feladatot, melyeknek elvégzésével örömet szerezhetünk társunknak, s lepjük meg őt azzal, hogy kérés nélkül elvégezzük helyette.
Ötödik szeretet-nyelv: Testi érintés
A tapasztalatok alapján lelkileg sokkal egészségesebbek azok a gyerekek, akiket kiskorukban sokat ölelgettek, babusgattak. Testünknek szüksége van gyengédségre. Minden, ami vagyunk, testünkben lakozik, így aki testünket érinti, bennünket érint meg. A társadalmi életben az illemtudó érintéseknek (pl.: kézfogás) szigorú rendszere van, a házasságon belül viszont a házastársak döntik el, mi a megengedett. Alapszabály, hogy a gyengédség kifejezésével nem szabad fizikai fájdalmat okozni, érintésünk, társunk szeretetnyelvén tett megnyilatkozás legyen.
Talán még sohasem beszéltünk nyíltan a házastársunkkal arról, hogy milyen érintéseket tartunk kellemesnek. Beszéljük meg egymással, milyen érzelmi, szexuális és pszichés vonatkozásai vannak az érintésnek testünk különböző pontjain.
Vegyük sorra azokat a körülményeket, helyeket és érintésmódokat, amelyek kedvező hatással lehetnek testi kapcsolatunkra. Például milyen mértékű és természetű testi érintésre vágyunk, mikor munka után hazaérünk? Ha mások az igényeink, keressünk kompromisszumos megoldást úgy, hogy mindketten egymást részesítsük előnyben.
Saját szeretet-nyelvünk felismerése
A házastársi kapcsolatban mind az öt szeretetnyelvre szükség van, de egyénenként különböző mértékben. A rövid ismertetés alapján talán felismertük saját ?beszélt? szeretetnyelvünket, de ha ez nem sikerült, a következő kérdések megválaszolása segíthet a meghatározásban:
- Mit kérünk a házastársunktól különösen gyakran?
- Mitől érezzük úgy, hogy szeretnek?
- Mi a bántó házastársunk viselkedésében?
- Hogyan fejezzük ki társunknak szeretetünket?
A kérdések megválaszolása után lehet, hogy magunkban két szeretetnyelvet is felfedezünk, ezáltal társunknak több lehetősége van szeretetének kifejezésére. És végezetül egy fontos szempont: házastársunk szeretetét nem kényszeríthetjük ki. Míg a követelés gátakat emel, minden kérés és bíztató szó megmutatja az utat az igazi szeretet felé. Tanuljuk meg házastársunk szeretetnyelvét ?anyanyelvi szinten? beszélni!
Forrás: www.szerelmunk.hu
Kép: www.pixabay.com