Tudományos felfedezések szerint minden gondolat a vele társult érzelemnek, illetve az érzelem finom árnyalatainak megfelelően tárolódik az elme adatbankjában. Érdekes módon nem a tényeknek, hanem az érzelmi töltetnek megfelelően rendeződnek – olvashatjuk a www.filosz.hu-n.
Következésképp, tudományos alapja van annak az észrevételnek, hogy az önismeret sokkal gyorsabban fejlődik, ha a gondolatok helyett az érzelmeket figyeljük meg, mert egyetlen érzelemhez szó szerint akár több ezer gondolat is társulhat. Ezért a mélyben meghúzódó érzelem megértése és helyénvaló kezelése sokkal kifizetődőbb és kevésbé időigényes, mint a gondolatokkal való bajlódás.
Ha az érzelmek témaköre ismeretlen terep számunkra, tanácsos az érzelmek egyszerű megfigyelésével kezdeni, anélkül, hogy megpróbálnánk bármit is tenni. Ily módon világosabbá válik az érzelmek és a gondolatok közti kapcsolat. E jártassággal azután a kísérletezéshez is kedvet kaphatunk.
Például félretehetünk egy bizonyos, rendre visszatérő gondolatot azzal, hogy beazonosítjuk a hozzá társult érzelmet. Ekkor már dolgozhatunk az érzelemmel: először ellenállás és kárhoztatás nélkül fogadjuk el, hogy van. Majd elkezdjük lemeríteni az érzés energiáját egyszerűen azzal, hogy hagyjuk annak lenni ami, egészen addig, amíg teljesen el nem illan. Így az eredeti gondolatot kicsit később megvizsgálva észre fogjuk venni, hogy annak jellege megváltozott. Ha az érzést teljes mértékben átadtuk és elengedtük, akkor rendszerint az összes vele kapcsolatos gondolat is maradéktalanul eltűnik, és felváltja azokat egyetlen konklúzió, amely immár képes gyorsan kezelni a kérdést.
Vegyük például annak a férfinak az esetét, aki külföldi utazása előtt nem találta az útlevelét. Ahogy közeledett az indulás időpontja, kétségbeesése egyre nőtt. Elméje vadul cikázott, miközben próbálta kitalálni, hová tehette az útlevelét. Kereste mindenütt, rengeteg mentális trükköt kipróbált, de mindhiába. Dorgálta magát: ?Hogy lehettem ilyen hülye, hogy elveszítem az útlevelem? Nincs időm újat készíttetni!? A végzetes nap közeledtével a helyzet egyre élesedett komoly dilemmával nézett szembe: ha nincs útlevél, nincs utazás. Súlyos következménnyel járt volna lecsúszni az útról, hiszen üzletről és pihenésről egyaránt szó volt, így elég nehéz helyzetet idézett volna elő. Végül eszébe jutott az elengedés-technika.
Leült és feltette magának a kérdést ?Mi ez az alapvető érzés, amiről nem akarok tudomást venni?? Legnagyobb meglepetésére ez az érzés a bánat volt. Az afelett érzett bánat, hogy távol marad valakitől, akit nagyon szeret. A kapcsolat elvesztésének, vagy legalábbis a kapcsolat elhalványulásának félelme társult tehát az érzéshez, amit távolmaradása okozott volna. Ám amint elengedte a bánatot és az ahhoz kapcsolódó félelmet, hirtelen az egész üggyel kapcsolatban a béke érzése öntötte el, és arra a következtetésre jutott, hogy ha a kapcsolat nem bír ki két hetet, akkor nem is ér annyit, tehát valójában semmi sem forog kockán. Amint megbékélt, azonnal eszébe jutott, hová tette az útlevelét. Az igazat megvallva olyannyira nyilvánvaló helyre tette, hogy csak valamilyen tudattalan blokkal volt magyarázható, miért is nem emlékezett rá. Mondanunk sem kell, hogy minden az elveszett útlevélhez, az elszalasztott utazáshoz és a lehetséges következményekhez fűződő ezernyi gondolat azonnal eltűnt, érzelmi állapotát pedig frusztráció helyett hála és felszabadultság hatotta át.
Az elengedés nagyon hasznos lehet hétköznapi helyzetekben, de válságos időkben kulcsfontosságúvá válhat, és óriási szenvedéseket előzhet meg, illetve csillapíthat.
(Dr. David R. Hawkins gondolatai az érzelmek természetéről)
Forrás: www.filosz.hu