
Lee Carroll sok más érdekes részletet is megosztott velünk nemcsak a rendezvényről, de a globális változásokról, sőt, a saját személyes tanulnivalóiról is.
Lee és csapata 2016 tavaszán újra tiszteletét teszi nálunk, minden eddiginél izgalmasabb programmal és két új előadóval. A régóta várt dr. Todd Ovokaitys világszínvonalú DNS-kutató, a tobozmirigy tónusok szakértője, őssejtkutató és Prageet Harris angol médium, a Csillagkapu-élmény megálmodója is eljön hozzánk: a kétnapos rendezvényen meghallgathatjuk izgalmas előadásaikat, azt követően pedig mindketten workshopot is tartanak. Az idei év meglepetése egy új Kryon-könyv is, amit Murányi Mónika jegyez és a rendezvényen már kapható lesz az Unio Mystica Kiadó jóvoltából.
– A magyarországi olvasók és hallgatók nagy örömüket fejezték ki nekünk, hogy 2016-ban újra ellátogatsz hozzánk. Miben lesz más a 2016-os rendezvény az eddigiekhez képest?
– Az energia szinte mindenhol elkezdett megváltozni, így mi is az új létezési módokkal kapcsolatos új információkat hozzuk el idén, sőt, májusban néhány exkluzív vendégünk is lesz, akik eddig ismeretlen új tudást adnak majd át. Kryon elmondta, hogy ebben az új energiában néhány vadonatúj folyamat veszi majd kezdetét, és ezek közül néhányat az idei vendégek prezentálni is fognak a közönségnek.
– A 2015-ös év nem volt éppen könnyű a sok háborúval, terrorveszéllyel, menekült problémával. Hogyan értékelte Kryon ezt az ellentmondásos 2015-ös évet?
– Kryon éppen úgy látja mindezt, ahogy előre jelezte. 2013 volt az az év, amikor Kryon megjósolta, hogy a sötét és a fény olyan módon konfrontálódik, ahogy arra korábban még nem volt példa. Mivel több már a fény a bolygón, és magasabb a tudatosság, Kryon szerint számíthatunk több konfliktusra. 2013-ra megjósolta a sötét hadsereg és a háború megjelenését is, ami most éppenséggel a Közel-Keleten zajlik.
Ezek az események teljes mértékben összhangban állnak mindazzal, amit Kryon mindig is tanított: azaz hogy a bolygó egy igen sötét korszakából lábalunk épp kifelé, egy olyan érából, amikor a háború és a hódítás normális, sőt, rendszeresen bekövetkező eseménynek számított. Az emberiség ebben az időszakban egyáltalán nem tanult semmit a háborús történetekből, és megmaradt a túlélő tudatosság szintjén. Hogy csak egy példát hozzak, éppen Magyarország jelenlegi határai is egyfajta élő emlékeztetői annak, amikor az átlagembereknek nem volt választásuk, és a múlt háborúi szinte mindent irányítás alatt tartottak. Mintha csak a háború mindig elkerülhetetlen lett volna, amikor az emberiség szinte készült a következőre.
2012 óta, illetve már egy kicsit előbb elkezdtünk másképp gondolkodni. Emelkedni kezdett a tudatosság és az emberek elkezdtek többet elvárni a vezetőiktől. Az elvárások a stabilitás, a békés élet és a biztonságos jövő. A Földön egyre többen követelik ezt, és a változás iránti sürgető vágy az emberek többségében megszületett. Több az együttérzés, a megértés és az egység. Mindez érinti a kormányokat, az üzleti és gazdasági életet, az egészségügyet, és azt, ahogy az emberek egymásról gondolkodnak.
A régi energiás gondolkodás persze reagál erre, és még hatványozottabb erőfeszítéseket tesz azért, hogy a régi mederbe terelje vissza a dolgokat. A félelem, a korlátok közé szorított gondolkodásmód, a szolgai tudatosság egy kontrollálható tömeget teremt. Ez a létezési mód az, ami mindenütt haldoklik, és ti magatok is láthatjátok, ennek folyományaként milyen események zajlanak a bolygón.
Ha nem a fény győzött volna, mindez most nem történne meg. Kryon elmondta: “Ez az első időszak az emberi történelemben, amikor szervezett hadseregetek létezik határok, sőt, közös nyelv nélkül. Egyetlen dolog van, ami közös: a túlélő ösztön, ami életben akarja tartani a sötétséget, a gyűlöletet, a horrort és a félelmet.”
– 2014 volt az egyes év – 2016-ban, ami hármas év, mire számíthatunk? Mik lesznek az év legnagyobb kihívásai?
– Még mindig zajlik a régi és az új energia, illetve gondolkodás közötti harc. Hosszú időbe telik majd, mire ez az egész átfordul, és az “a dolgok így működnek” típusú régi tudatosság továbbra is kihívásokkal találja magát szemben 2016 folyamán.
Az emberek belefáradtak a régi tudatosságot képviselő vezetésbe, ami nem változik, akármi is történik. Még mindig a kapzsiság uralkodik, az egység hiánya pedig továbbra is olyan jellemző lesz, amire még mindig számíthattok. Ezért tűnnek olyan furcsának számotokra az amerikai választások. Az amerikaiak is reagálnak a bebetonozott módszerekre, amelyek egyre kevésbé működnek. Amit láttok az elnökválasztás során, az erről szól most. Az amerikai állampolgárok körében végzett felmérés szerint a lakosság közel 80%-a elégedetlen mindkét párttal. A változás nagyon gyakran furcsa módokon következik be, miközben ráébredünk, mi az, amit nem akarunk és mi az, amit viszont igen. Mindazonáltal kétség nem fér hozzá, hogy a változások zajlanak, de nagyon kevesen tudják valójában, mi is fog történni. Egyszerűen csak nem akarják már azt, ami eddig minden egyes alkalommal történt.
Ki fogjuk fejleszteni, hogy hogyan birkózzunk meg új módokon a régi problémákkal. Hamarosan kezd körvonalazódni, hogyan lehet új módokon kezelni egy nagyon régi gazdasági rendszert. Az európai civilizáció lenyűgöző történelemmel büszkélkedhet. Ez azonban egy olyan energiát teremt, ami erősen ellenáll bárminek, ami új. A bolygón ugyanakkor egységesülés kezdődött meg a fontos nézőpontok tekintetében, és ezek az elképzelések egyre inkább közeledni fognak egymáshoz. A fiatalok egyre inkább hallatják a hangjukat, és továbbra is ők lesznek azok, akik a leghangosabbak. Ám a tiltakozások helyett ezúttal lehetséges lesz megteremteni egy új világot, amelyben a legjobb megoldások mindenki számára elérhetőek lesznek. A legjobb ötletek a 40 éven aluliaktól származnak majd.
– Idén két új vendéget is meghallgathatunk a kétnapos rendezvényen. Tiszteletét teszi nálunk dr. Todd Ovokaitys, akiről sok szó esik a Kryon-könyvekben és Prageet Harris, aki most fog először magyar közönség elé lépni. Hogyan kerültél velük kapcsolatba?
– Mint mindig, ők találtak meg engem. Ami dr. Toddot illeti, az egy csodálatos szinkronicitás volt. Dr. Todd húsz éve egy felfedezésén dolgozott egy skót fizikussal karöltve. Kidolgoztak egy módszert, amivel létrehoztak egy picike kvantummezőt, amelynek jellemzőit átvitték egy lézernyalábba. Ez megváltoztatta a sejtszerkezet egyes részecskéi közötti mágneses rezonancia dinamikáját, és ez volt dr. Todd forradalmi gyógyító technikájának kiindulási pontja. Ahogy ő elmondja, pontosan ennek a folyamatnak a leírását olvasta az első Kryon-könyvben, és nem hitt a szemének! Azonnal felhívott, azóta pedig nagyon jó barátok vagyunk. Dr. Todd az egyetlen ember, akinek Kryon rendszeresen személyesen is közvetít információkat.
– Hogyan függ össze Todd munkája, kutatásai Kryon tanításaival?
– Todd munkája igen jelentőségteljes, és az irányított őssejt-technológiája rendkívül ígéretesnek tűnik. Nemzetközileg ismert és keresett szakember. Kryon továbbra is közvetít tudományos ötleteket dr. Toddnak, ez a kapcsolat mindig látható, amikor Todd/Kryon/Lee együtt állnak színpadra. Néha Kryon még közönség előtt is közöl ilyen információkat dr. Todd-dal! Előadásában megosztja majd velünk a legfrissebb tudományos felfedezéseit a Qi lézerrel és az őssejtkutatásaival kapcsolatban, és bemutatja a híres tobozmirigy tónusokat is. Szóval, ebben a kutató zseniben így egyesül a tudományos és az ezoterikus energia.
– Hogyan mutatnád be a magyarok számára még ismeretlen Prageet Harris izgalmas munkáját néhány mondatban? Neked volt-e személyes élményed a Csillagkapuval, és ha igen, milyen?
– Prageet Angliából származik és Alcazart közvetíti. Épp olyan régóta csinálja ezt, mint én, de ami a leginkább megragadott engem, az a Csillagkapu. A Csillagkapu tulajdonképpen úgy néz ki, mintha valaki rézcsövekből alkotott volna egy művészi szobrot. De engem valahogy “megszólított”, és képes voltam távolról is érzékelni az energiáját. Ezek a dolgok általában engem nem igazán érintenek meg, de a Csillagkapu érdekelni kezdett. Prageet lecsatornázta ennek a szerkezetnek a felépítését, ami a szakrális geometrián alapul. Ha közelebbről megnézed, az egész építmény tömény szakrális geometria, dupla tetraéderek tömkelegével. Az emberek érzékelik ezt az energiát és imádnak benne ülni (ami a workshop során lehetséges). Egy csodálatosan megnyugtató energiát teremt, és ez nagyon tetszik nekem. Pont úgy, mint a Tachyon-energia, a Csillagkapu is úgy tűnik, ismert bennünket, és egy békés környezetet tart fenn, amikor dolgozunk vele. Prageet sok különféle méretben elkészítette a Csillagkaput, és mindegyik egy kicsit másképp közvetíti ezt az energiát.
Prageet (Alcazar) és Lee (Kryon) különleges szövetséget alkotnak, minden információ támogatja a másik által csatornázottakat is. Prageet bemutatja majd a Csillagkaput, és a két nap során közvetíteni is fog Alcazartól. Én meg beülök a Csillagkapuba, amikor éppen senki nincs körülöttem, ahogy azt szoktam 🙂
– 2016-ban nálunk új Kryon-könyv jelenik meg, Murányi Mónika tollából. Kérlek, mesélj nekünk erről a könyvről. Hogyan egészíti ki Mónika munkája Kryon tanításait?
– A szinkronicitás vezetett el a Mónikával való találkozáshoz is, aki egy magyar ősökkel rendelkező ausztrál nő, mi pedig Chilében találkoztunk 2008-ban. Azért jött, hogy Peggy Phoenix Dubrótól megtanulja az EMF-technikát. Aztán találkozott Kryonnal is, és ez teljesen megváltoztatta őt.
Lévén egy nálamnál fiatalabb generáció tagja, azonnal látta, hogy valami hiányzik a Kryon-tanításokból. Manapság bármiről azonnal értesülhetünk, a világhálón bárminek utánanézhetünk, és Mónika ezzel a szemlélettel próbálta meg rendszerezni témakörönként azt, amit Kryon mondott a számtalan közvetítésben. A probléma leginkább az volt, hogy a Kryon-szövegek 26 év munkáját tartalmazzák több mint 13 könyvben … és soha nem katalogizálták őket…
Így tulajdonképpen Mónika vált Kryon levéltárosává, és a kanadai Kryon-kiadó felkérte egy három részből álló sorozat megírására. Ez a három könyv az első három tematikus Kryon-könyv, egyedülálló a maga nemében. Minden egyes könyv jónéhány Kryon-közvetítést tartalmaz, a Mónika által megírt kiegészítésekkel, magyarázatokkal, s ezeket összefüggéseiben is elrendezte a könyvekben. Ez egyedülálló, soha korábban ilyen munka nem készült. Néhány, a témába vágó kérdés tisztázásához közvetlenül Kryonnak is feltett néhány kérdést, amelyek korábban sosem merültek fel. Ez a három könyv a következő: Gaia (a Föld), Az emberi Akasha, és Az emberi lélek feltárul.
Könyvei közül magyarul először az utolsó jelenik meg, és a rendezvényen, már úgy tudom, kapható lesz, szóval dedikáltatni is lehet majd vele. És elárulok egy titkot: beszéljetek hozzá magyarul, és magyarul is fog válaszolni. Egyébként nem kevesebb, mint három nyelven beszél.
– A Kryon-közvetítésekben mostanában sokszor olvashatunk, hallhatunk arról, hogy a túlélés üzemmódból át kell váltanunk az egyensúly állapotába és hozzáfogni azokhoz a változásokhoz, amelyekért testet öltöttünk. Ez a te életedben hogyan nyilvánul meg?
– Velem is megtörtént az, ami sok más emberrel, hogy meg kellett tanulnom, hogyan csináljak meg valami totálisan logikátlan dolgot. Én mérnök vagyok, a logikában hiszek, makacsul ellenállok a változásnak és szeretek mindent kontrollálni. Ez vagyok én. Viszont meg kellett bíznom valami “külső” dologban, ami kívül esik rajtam és még csak nem is látható, és ami mindig csak a következő lépést fedi fel előttem. Olyan ez, mint egy GPS, ami csak egy picike részletét mutatja a téged kalauzoló térképnek, olyan utakon vezet, amelyek láthatatlanok, de mégis számodra megfelelőek.
Többről van itt szó, mint hogy egyszerűen megbízzunk a láthatatlanban. Számomra ez egy életformává vált. Használom például az utazáshoz és számos olyan azonnali döntéshez, ami korábban analizálásra késztetett volna. Az történt, hogy sokkal nagyobb béke van bennem, akárhová is megyek és azzal kapcsolatban is, ami az úton történik. Amit csinálok, az elég egyszerűnek tűnik: tanítok és közvetítek. De amióta én menedzselem a saját workshopjaimat is, azóta ez azt jelenti számomra, hogy rengeteg szervezővel dolgozok együtt a világ minden pontjáról, és három évre előre meg kell, hogy tervezzem az előadásaimat. Amikor Budapestre érkezem majd hozzátok, addigra már túl leszek számos másik európai találkozón, többek között Münchenben, Hamburgban, Bécsben, Baselben, Londonban, Krakkóban és Amszterdamban tartok idén tavasszal előadást.
Mindennek a logisztikája eléggé kimerítő, de mostanában sokkal jobban békében tudok lenni minden egyes változással, minden döntéssel és folyamatosan figyelek a Szellemre, hogy megmutathassa, amit még nem tudok.
Szóval elhihetitek nekem, ez aztán a változás Lee Carrollnak. Elfoglaltabb, mégis békésebb vagyok, mint valaha.
– Az utóbbi években Kryon gyakran említi az Akasha-beli éleslátás fogalmát, tehát hogy lassacskán képesek leszünk visszaemlékezni korábbi életeink tapasztalásaira, és az új könyvben is előkerül ez a téma. Neked volt már ilyen élményed, akár például a közvetítés képességével összefüggésben?
– A közvetítéssel pont hogy nem, de emlékszem például emberekre. Meglátok valakit és megesküdnék rá, hogy korábban már találkoztunk. És nemcsak ennyi, de sokszor úgy érzem, ismeretes előttem a foglalkozásuk is: például tudósnak vagy tanárnak gondolom az illetőt. Persze általában nem trafálok bele, szóval később azon tűnődöm, mi a fene is lehetett ez az egész. Végül rájöttem, hogy a lélek-energiájukat ismerem fel, és persze, hogy találkoztunk már korábban. De mindezeket még az Akasha köde takarja el, épphogy elkezdett megmutatkozni.
Néhányan olyan furcsa jelenségekről is beszámoltak, hogy egy bizonyos sajátos vágyálom kezd velük megtörténni, egy olyan egészen más helyzetben, ami semmihez nem fogható, amire korábban vágyakoztak. Ráadásul nagyon valószerű helyzetek ezek. Ez is az “ébredő“ Akasha jele.
De a legfontosabb tudnivaló az Akasha-beli éleslátással az, ami a gyerekeket érinti. Már a korai éveikben visszaemlékeznek előző életeikre, korábban kezdenek el járni és olvasni. Néhány tanár elmondta nekünk, hogy a gyerekek sokszor már emlékeznek arra, hogy kell olvasni, ahelyett, hogy az elején kezdve tanulnák meg újra. Sok nagyszülő számolt be arról, hogy az unokáik sokkal, de sokkal bölcsebbek, mint a gyermekeik voltak. Valami nagyon is változóban van.
– Talán nincs olyan pontja a Föld bolygónak, ahol ne fordultál volna meg a Kryon-közvetítés kapcsán. Van olyan hely, ahol szívesen élnél vagy ami különösen a szívedbe lopta magát?
– Hát természetesen Budapest! Ez nem is kérdés!
Fordította: Kolontár Elvira