Atlantiszi angyal pecsétek

Az atlantiszi pecsétek olyanok, mint egy különleges, gyorsírással rögzített ima. Bármilyen kérést megfogalmazhatsz, a megfelelő pecsét megrajzolásával beteljesülése nem várat sokáig magára.

A pecsétek használatával könnyen és gyorsan kapcsolatba kerülhetsz az atlantiszi angyalokkal. Kérésed villámgyorsan a lehető legjobb helyre kerül. Az atlantiszi pecsétek nagy hasznodra lehetnek szerelmi bánat, anyagi gondok, egészségügyi problémák esetén és még megannyi terv és álom beteljesülésénél. Csak annyit kell tenned, hogy felrajzolod az atlantiszi pecsétet egy papírlapra, és az adott problémára, vágyadra gondolsz.

Hogyan működik:

Ismerjük az atlantiszi angyalok neveit, és a rájuk bízott különleges feladatokat. Ez a tudás részben ősi hagyományokból származik. A pecsétjelek és a színek, melyekkel megrajzoljuk azokat, egy különleges kommunikáció felvételt biztosítanak az angyalokkal. Olyan, mint egy villanykapcsoló, amely szabaddá tesz egyfajta erőt.

Így készítsd:

Elkészítéséhez minden alkalommal állíts fel három fehér gyertyát háromszög alakzatban. Középen helyezd el azt a papírt, amelyre a pecsétet festeni akarod. Gyújtsd meg a gyertyákat az alábbi sorrendben: középen fent, majd balról, és végül jobbról a következő szavak kíséretében:

. A Bölcsesség angyala nevében, aki megvilágítja életünkben a sötétséget.

2. A Hatalom angyala nevében, aki a szükségünket és szenvedésünket legyőzi.

3. A Szeretet angyala nevében, aki a mi vigaszunk és támaszunk, mert a szeretetnél nagyobb erő nincsen.

Egy kis ideig gondolj elmélyülten az angyalokra, majd összpontosíts a kérésedre. Ezután rajzold meg a pecsétet. Miután elkészültél, tedd ki az otthonodban jól látható helyre, vagy hordd magadnál, amíg be nem következik a változás.

Természetesen nem mindenkinél működnek a pecsétek, és nem lehet bármilyen kérést teljesíteni, de az, amelyik a lelkedet valóban megérinti, annál érdemes próbát tenned.

Melaquiel

Pecsétszín: narancs

Illetékesség: tanács, biztonság, életmód tanácsok, magabiztosság.

Ha nincs elég önbizalmad, akkor bátran fordulj Melaquielhez úgy, hogy felrajzolod okkersárga filccel, vagy tollal az atlantiszi pecsétjét. Érezni fogod, ahogy átjár a magabiztosság. Ez a jel is alkalmazható tanácsadásnál is. Főleg életmódbeli tanácsok adása előtt érdemes felrajzolni, hogy a megfelelő útmutatásban részesítsd a hozzád fordulókat.

Simiel

Pecsétszín: piros

Illetékesség: szerelem, problémák a párkapcsolatban, szerelmi bánat.

Simiel pecsétjét akkor érdemes megrajzolni, ha keresed a párodat, és szerelemre vágysz. Hathatós segítséget nyújthat azoknak is, akik problémás kapcsolatban élnek, vagy úgy érzik, nem tudják megoldani párkapcsolati gondjaikat. Ez a piros atlantiszi pecsét segít helyrehozni bármilyen stádiumban lévő kapcsolatot.

Verchiel

Pecsétszín: kék

Illetékesség: élet, életkörülmények, életmód, életfeladat.

Verchiel mágikus pecsétje segít abban, hogy rátalálj életfeladatodra. Kék papírra fesd fehér festékkel. Ha nem vagy megelégedve az életkörülményeiddel, és szeretnél jobban élni, szintén ezt a pecsétet alkalmazd, illetve akkor nagy segítségedre lehet, ha életmódbeli váltásra készülsz. Lehet ez akár fogyókúra, vagy valamilyen káros szenvedélyről való leszokás.

Shariel

Pecsétszín: sötétzöld

Illetékesség: éberség, őrködés, őrök, segítségnyújtás túlzott fáradtság, kimerültség esetén.

Ezt a pecsétet akkor alkalmazd, ha energiatartalékaid kiürültek, és úgy érzed erőt vett rajtad a fáradtság. Fizikai szellemi kimerülés esetén segít feltöltődni. Azoknak is érdemes megrajzolniuk ezt a pecsétet, akik figyelmetlenek, szétszórtak, hogy megtanulják az éberséget.

Samuel

Pecsétszín: világoszöld

Illetékesség: egészség, egészségügy, jó közérzet, pihenés, kúra, üdülés.

Samuel világoszöld pecsétje betegsége setén tehet jó szolgálatot. Segíti a gyors felépülést, hogy megtaláld a megfelelő gyógymódot, amely a leghatékonyabb gyógyulást segíti elő, és általánosságban az egészség védője, és jó közérzet védője. Nyaraláskor, pihenéskor segít, hogy teljesen el tudj lazulni, és maximálisan fel tudjál töltődni.

 

Komutiel

Pecsétszín: mezőzöld

Illetékesség: állatok, állatvédelem, állatgondozás, állatidomítás.

Komutiel az állatok angyala. Az ő védelme alatt áll az egész állatvilág. Hívható vadgondozással, állattenyésztéssel, állategészségüggyel és állatpszichológiával kapcsolatban. Rajzold meg a mezőzöld pecsétjét, ha kapcsolatba szeretnél kerülni vele. Az állatvédőknek is tanácsos együttműködniük vele.

Zaphkiel

Pecsétszín: lila

Illetékesség: elmélkedés, meditáció, autogén tréning.

Zaphkiel atlantiszi angyal lila pecsétje segít az elmélkedésben, illetve a meditációban. Ha szeretnél minél gyorsabban alfa állapotba kerülni, akkor koncentrálj képzeletben erre a pecsétre. Zaphkiel mágikus jele mindenféle lelki munkában is segítség, kifejezetten az autogén tréningek alkalmazásánál hatásos.

Therotiel

Pecsétszín: rózsaszín

Illetékesség: együttérzés, karitatív szervezetek, felebaráti szeretet.

herotiel rózsaszín pecsétje az együttérzés jelképe. Az emberség, az emberszeretet megnyilvánulásai mindenkiből előtörnek, aki csak felrajzolja ezt a jelképet. Éppen ezért lehet hasznos bármilyen karitatív munkában, vagy szociális tevékenységhez. Ha azt szeretnéd, hogy erősödjön lelkedben a felebaráti szeretet, akkor hord magadnál ezt a pecsétet.

Tarosiel

Pecsétszín: krémfehér

Illetékesség: kilábalás veszélyhelyzetből, kísértések, félelmek, ellenségeskedés, sóvárgás, saját félelmeink, negatív tulajdonságaink legyőzése.

Tarosiel krémszínű mágikus pecsétje nagy segítség a bajba jutottak számára. Mindenféle krízishelyzetben alkalmazható, segít kilábalni a veszélyhelyzetekből. Az ellenségeket távol tartja, és segít legyőzni belső félelmeinket. Mindenféle negatív tulajdonság legyőzéséhez alkalmazhatjuk.

Saamiel

Pecsétszín: mély piros

Illetékesség: hevesség, érzelmi kitörések, indulatok megfékezése.

Saamiel mély piros pecsétje akkor hasznos, ha az indulataidat nem tudod megfékezni. Segít abban, hogy lehiggadj, és nyugodt maradj bármilyen nehéz szituációban is, és képes legyél úrrá lenni a dühkitöréseiden.

Parkaduel

Pecsétszín: búzasárga

Illetékesség: béke, viták lecsendesítése, béketárgyalások, belső béke.

Parkuaduel búzasárga pecsétje olyan, mint a béke nagykövete. Vitás helyzetekben segíti a vitapartnerek egyességre jutását, az ellentétek kibékítését. Béketárgyalásokon hatalmas energiát közvetít. Mindemellett segít abban is, hogy megtaláld a belső békédet. Meditációhoz kiváló ez az atlantiszi pecsét.

Katzachiel

Pecsétszín: kékeslila

Illetékesség: nyugalom, csend, elmélyülés, belső nyugalom megtalálása, meditáció, ima, elmélyülés.

Katzachiel a nyugalom, a csend és az elmélyülés angyala. Hívható bármilyen lárma, zaj esetén, vagy a belső nyugalom megtalálása érdekében. Akkor is érdemes megrajzolnod kékeslila pecsétjét, ha ideges vagy, illetve hatékony segítség lehet még meditációhoz, vagy imához való elmélyülés segítéséhez.

Senekel

Pecsétszín: narancs

Illetékesség: írás, írásmódok, kézírás, grafológia, régi írások, archívumok, könyvtárak, minden könyvvel kapcsolatos dolog, tudomány.

Senekel narancsszínű pecsétje az írók pecsétje. Mindenféle írói munkánál nagy segítségére van annak, aki felrajzolja ezt a jelet. Grafológiai elemzésekhez, kézírás megfejtésében is segíthet. Ez a pecsét a könyvekhez kapcsolódik, támogatja a könyvkiadást, vagy egy bizonyos könyv megtalálását. Lehet, hogy egy bizonyos könyvre, melyet keresel, épp egy könyvtárban bukkansz rá.

Sanothiel

Pecsétszín: középkék

Illetékesség: kereskedelem, közlekedés, kereskedők, üzletek, vállalatok, üzleti utak, piacok, utak, járművek, közlekedésügy.

Sanothiel kék pecsétje támogatja a kereskedelmet, ezért mindenféle üzleti tárgyaláson, vagy vásárlás esetén nagy hasznát veheted. Ha üzleti útra indulsz, feltétlenül vidd magaddal saját kezűleg elkészített Sanothiel pecsétet, hogy sikeres legyen az utad. Mivel a közlekedés és a járművek is ide tartoznak, rajzolj egy pecsétet, ha időben akarsz odaérni valahová, vagy ha balesetmentesen szeretnél közlekedni.

Melathiel

Pecsétszín: okkersárga

Illetékesség: életút keresése, és megtalálása, tanácsadás, útmutatás másoknak.

Az életutat gyakran nagyon nehéz megtalálni. Aki ebben tanácstalan, kérheti Melathiel segítségét. Csak fel kell rajzolnod ezt az okkersárga atlantiszi pecsétet, és biztos, hogy közelebb kerülsz életed értelméhez. Ez a pecsét ugyancsak jó tanácsadó olyan területeken, szakmákban, ahol másoknak akarunk útmutatóként szolgálni. Ha biztosan jó tanácsot szeretnél adni valakinek, akkor rajzold fel előtte ezt a pecsétet.

Libuel

Pecsétszín: kék

Illetékesség: tanítás, tanulás, tanárok, iskolák, egyetemek, tananyag, tanterv, tanulási folyamatok.

Ez egy nagyon fontos pecsét. Tanuláshoz, vizsgáknál hatékony segítőtárs lehet. Ezt az atlantiszi pecsétet kék papírra kell felrajzolni fehérrel. Segíthet abban is, hogy a számodra megfelelő képzést, iskolát megtaláld, és sikeresen elsajátítsd a tananyagot.

http://angelheart.freewb.hu/

videolink:
Tagged under